Valentina sem fog álmot hozni a szemünkre

Valentina egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Valentina mindent megtesz a teljes barnulás érdekében, de már nem tud mit levenni

Ma a tündér Valentina Fradegrada jött el hozzánk. Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a képek alapján Valentina nagyon is tudja a dolgát. A kislányos külső egy igazi nőt rejteget. Az olasz lány ugyanis már 27 éves. Soha nem gondoltuk volna, ha Ő maga nem vallja be. Ilyen szempontból nagyon szerencsés helyzetben van, mert valószínű, hogy Ő még 40-en évesen is letagadhat majd egy tízest. Persze ez nem csak genetika, rengeteget tesz is, hogy ez így maradjon.

Valentina egyébkét ötszörös vusu-bajnok, ami nem más, mint egy kínai harcművészet. Szerencsés helyzetben van hisz munkájából eredően csodálatos helyeken jár, ahol a hőmérséklet mindig 30 fok közelében van. Így az állandó napsütésnek köszönhetően nincs baj a D vitamin szintjével, meg ránézésre mással sem. Szerei ha a bőre szép barna és ennek érdekében minden meg is tesz, igen tényleg mindent.

Valentina egy édes kis tünemény, de egy rossz szó és úgy elbánik veled, hogy csak lesel

Ma a tündér Valentina Fradegrada jött el hozzánk. Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a képek alapján Valentina nagyon is tudja a dolgát. A kislányos külső egy igazi nőt rejteget. Az olasz lány ugyanis már 27 éves. Soha nem gondoltuk volna, ha Ő maga nem vallja be. Ilyen szempontból nagyon szerencsés helyzetben van, mert valószínű, hogy Ő még 40-en évesen is letagadhat majd egy tízest. Persze ez nem csak genetika, rengeteget tesz is, hogy ez így maradjon.

Valentina egyébkét ötszörös vusu-bajnok, ami nem más, mint egy kínai harcművészet. Nem hallottál még róla? Sebaj, mutatjuk a képeket.

Valentina bárhol is járjon a világban, a textilt mindig elhagyja

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Valentina Vignali kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget. Valentina egyébként profi kosárlabda-játékos és szenvedélyes utazó, 2013 októberében amúgy ő lett Olaszország legszemrevalóbb kosarasa. Nem csoda, hogy 2,3 milliós követőtábora van, de ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is.

A mai nap nem látsz kerekebb dolgot Valentina ikreitől