Vajna Timi ( . ) ( . ) igencsak megduzzadt a hormonkezeléstől

Vajna Tímea mindent megtesz azért, hogy anyává váljon, nemrég ötödik alkalommal vágott bele a hormonkezelésbe – ami miatt a teste is megváltozott.

Tímea, aki mindent megtenne azért, hogy gyereke szülessen. A minap egy korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében mutatta meg, hány injekciót használt fel eddig a kezelés alatt.

„IVF/lombik. Tűmennyiség egy stimuláció során, és ez még tízszer. Fájdalmas ár, de megéri. Jobb lenne »másképp« összehozni a gyereket, ezért bíztatok mindenkit, hogy nem szabad 40 éves korig várni, de tudom, nehéz sok szempont miatt…” – írta.

„Az egyetlen jó mellékhatása a mesterséges megtermékenyítésnek és a hormonstimulációnak” – írta angolul utolsó bejegyzéséhez az Instagramon. Magyarul is odabiggyesztette mellé, hogy „mell…ékhatás”, utalva arra, hogy a hormonoktól a sárgadinnye termés igen lédús lett.

 

Vajna Timi ikrei szabadságért kiáltanak és kiugrottak a bikiniből

Vajna Timi újra bejelentkezett. Nem is akárhonnan, South Beach strandjairól, ami a nyüzsgő éjszakai életéről és híres séfeket felvonultató éttermeiről is híres többek között. Na nem mint ha az idő és az óceán part olyan rossz lenne.

Tudjuk, hogy Timi előszeretettel mutatja meg kidolgozott testét a közösségi oldalakon, ezúttal is örülhettek a rajongók. A híresség fürdőruhája azonban nem takarta el teljesen ikreit, alul ugyanis kibuggyantak. Valószínűleg azonban emiatt nem panaszkodnak a követők, a férfiak kifejezetten örülnek annak, hogy Timi ilyen öltözékben is megmutatja magát.

Vajna Timi popeszán még a vízcseppek is vigyázzban állnak

Vajna Timi legújabb fotója minden várakozást felülmúl. Ebben a kora őszi, hideg időben nem csodálkozunk, hogy a nyaraláson készült fotókkal vigasztalódik a csinos üzletasszony. Az már csak hab a tortán, hogy Instagram követői is sűrűn megcsodálhatják a pihenés alatt készített remekműveket.

Legújabb bejegyzésében Vajna Timi nosztalgikus fotót posztolt ibizai nyaralásukról, ahol szerelmével, Zoltánnal nyaraltak. Timi rendszeresen sportol, ami meg is látszik rajta, hiszen fantasztikus formában van, ez a test egyszerűen irigylésreméltó.

Vajna Timi mennyei oldalcickót és kerek popeszt villantott

Elkényezteti rajongóit Vajna Timi. Az üzletasszony az elmúlt időszakban több képet és videót is posztolt magáról, a mai napon pedig újabb tűzforró pillanatképpel jelentkezett.

A fekete-fehér fotón Timi domborulatait alaposan szemügyre vehetik a követői, akik természetesen mindig örömüket lelik abban, ha ilyen formában pillanthatják meg kedvencüket.

A fotó egyébként Ibizán készült, ahol nem is régen, kirabolták őt és új kedvesét és elvitték minden pénzüket, az ékszereiket, a laptopjukat, a márkás cipőiket és táskáikat. Sőt, minden iratukat is ellopták, köztük az útlevelüket is.

Arról a Blikk is beszámolt, hogy egy koszovói bűnbanda tagjai lehettek a tettesek, szerencsére Timiék azóta megoldották a problémát.

Vajna Timi olyan püspökfalatot tolt az orrunkba Ibizán, hogy beleharapnánk

Vajna Timi hazajött a tengerentúlról, hogy húga mellett lehessen, amikor a kisfia megszületik. Ám addig is igyekszik kihasználni a nyarat, ezért párjával elugrottak Ibizára. Ebben a mesés környezetben villantotta meg hihetetlenül kerek püspökfalatját. Még, hogy a pénz nem boldogít, el tudnánk viselni, hogy minden hónapban más országban, más kontinensen áztatjuk magunkat. Azért lehet utálni Timit, de őszintén, ebbe a farba ki ne szagolna bele?!

Vajna Timi dekoltázsától még forróbb lesz a napunk

Ahogy azt már korábban megírtuk, Andy Vajna özvegye februárban visszatért Amerikába, azóta pedig azon dolgozik, hogy új életet kezdjen és elhelyezkedjen a filmes szakmában. Nem sokkal később megmutatta jóképű szerelmét is, akit még Andy-nak köszönhetően ismert meg. A szépség akkor bevallotta, hogy a férfi eleinte barátként állt mellette a nehéz időkben, ám szépen lassacskán mélyebb érzelmeket kezdtek táplálni egymás iránt. Azóta pedig már együtt alakítják a jövőjüket.

A szexi üzletasszony pedig újabb vadító fotót posztolt magáról. Ezúttal szabadtéri edzés közben állt meg egy szelfire, ami eléggé forróra sikerült. A követői nagy örömére a dekoltázsban gazdag kép az Instagram Storyjába is felkerült, így még egy darabig bárki számára elérhető. Ha eddig rossz napod volt, a kerek idomok biztosan jobb kedvre derítenek.

Vaja Timi elég sajátos fotóval árulja a Lamborghini-jét

Andy Vajna özvegye először márciusban hirdette meg Lamborghinijét az Instagramon, de úgy tűnik, hogy az elmúlt négy hónapban nem akadt komoly érdeklődő. Azonban Ő is tudja, hogy bármikor jöhet egy komoly szándékú vevő, amikor kénytelen lesz megválni szeretett autójától. Ezért Vajna Tímea készíttetett magáról és a luxuskocsiról pár képet, hogy mindig elékezzen imádott járművére.

Nincs itt akkora baj, ha Vajna Timi 500 ezres ruhában szaladgál

Hónapok óta tartó nagy kérdés volt, hogy mi lesz a jövőben Vajna Timivel? Már azt hittük valami nagy baj lehet, ha el kellett árverezni az autóit és a nav is ráment a fánkozójára, amit ezért ideiglenesen be kellett zárnia, de most megnyugodhat mindenki, nincs baj. Tímea a budapesti Four Seasons hotelből jelentkezett be közösségi oldalán, ahol egy tükörszelfin megmutatta fekete farmerruháját. Ezt bárki beszerezheti a Balmaintől csupán 550 ezer forintot kell kicsengetni. Biztos kiszolgálja majd évekig és hetente többször is fel fogja venni. Így azt kell mondjuk megérte.