Sierra-val indítjuk az évet

Régen minden más volt, de a tinderes társkeresőknek most jóval egyszerűbb dolga van, mint anno azoknak, akik a női magazinok levélpostáján keresztül hirdették magukat. Az applikáción a képernyő simogatásával akár naponta száz emberrel kerülhetsz kapcsolatba és másodpercek alatt dönthetsz arról, ki szimpatikus, és ki nem. Mi férfiak általában vizuális típusúak vagyunk, tehát csak a képek csodálatáig jutunk el a lányok esetében. Bemutatkozó szöveg elolvasására ritkán szánunk időt.

Sierra-nak nem kell írnia magáról kisregényt ahhoz, hogy naponta milliók húzzák jobbra, vagy fel-le igény szerint. Sierra személyi edzőként dolgozik és végigjárta a ranglistát és rengeteget dolgozott azért, hogy mára így nézzen ki. Ez a kitartás jó példa lehet azoknak a nőknek akik elégedetlenek magukkal. Lehet változtatni rajta, de ez egy kicsit sem egyszerű ezért sokan feladják idő előtt.

“Ezt nem lehet fürdőruhának nevezni” – és Sierra képtelen leállni

Sierra közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Carla folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint egy millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

A Kubai hölgy most Európában vakációzik és legutóbb egy olaszországi strandon keltett feltűnést.  Ő az esetről csak így nyilatkozott:

„Európai nyár. Úgy látszik, az olaszok nem voltak felkészülve az érkezésemre” – fűzte hozzá Carla, elégedetten konstatálva, micsoda feltűnést keltett.

Sierra leszögezte hogy a melegfront érkeztével a szoknya se maradhat

Sierra személyi edzőként dolgozik és végigjárta a ranglistát és rengeteget dolgozott azért, hogy mára egy igazi online birodalom tulajdonosa legyen. Ez a kitartás jó példa lehet azoknak a nőknek akik elégedetlenek magukkal. Lehet változtatni rajta, de ez egy kicsit sem egyszerű ezért sokan feladják idő előtt.

Sierra  1995. november 6-án született Los Angelesben, Kaliforniában. Családja vegyes olasz és indián származású. Talán pont ettől olyan különleges. Az amerikai insta királynőt 4,3 millióan követik a közösségi oldalán, és mindig sikerül valamivel meglepnie a rajongókat. Sierra hatékonyabban fűti be a szobát mint egy geotermikus hőszivattyú és kisugárzása úgy perzsel mint egy békebeli cserépkályha. De ezt az elviselhetetlen hőséget ő sem igazán bírja. Ő nem a klímára esküszik, mivel szeret a szabadban tartózkodni ezért inkább az alkalomhoz illően válogatja meg a ruhatárát. Igen, itt a kevesebb több elvet követi. Ezúttal a szoknya volt az amit kikosarazott a legnagyobb örömünkre.