Schobert Norbi ezúttal a betegeknek szólt be: “Azért vagy kövér mert igénytelen vagy”

A balhé után Schobert Norbi gyakorlatilag az összes jelentős médiának riportot adott, hogy tisztára mossa magát. Legutóbb Hajdú Péterhez ment el beszélgetni. És ott sem tagadta meg önmagát.

A beszélgetésben elmondott olyanokat is, amiket máshol nem: hogy a botrány miatt milliókat vesztett, és bár barátokat nem, ismerősöket szintén vesztett. Közösségi oldaláról törölte Tóth Gabit és Kulcsár Edina férjét, Csutit is, akik éles hangévtelű posztokban bírálták amiatt, amiket az anyákról mondott. A Hajdú Péterrel készült videó második felében pedig ismét kijött belőle a Norbi-stílus: a pajzsmirigybetegekbe gázolt bele.

Arról volt szó – a lenti videón 07:40-től látható –, hogy miért van, ha tartósan túlsúlyos valaki.  – Sok oka van, hogy valaki miért tartósan száztíz kiló. Van, aki igénytelen – mondta Norbi, mire Hajdú Péter közbevetette: és van, aki beteg.

Norbi erre így válaszolt:

“Van, aki beteg attól, hogy túlsúlya van, és felborul a hormonrendszere. A pajzsmirigytől nem hízol el. Nekem olyan is erőseim is vannak, akinek nincs pajzsmirigye, ám nincs elhízva. Kivették rákos daganat miatt, és nincs elhízva, mert úgy táplálkozik és mozog, hogy nem hízik el. Igen, hormonális szempontból vannak erre ható tényezők. De nem lehet a mögé bebújni, hogy én azért vagyok 50 kiló plusz zsírral a testemen keringési beteg, cukorbeteg, szívbeteg, mert egy olyan betegségem van, ami ezt létrehozza. Ez egy nagyon fontos csapda, egy ürügy, ami mögé bebújik a társadalom.”

Schobert Norbi üzletét kipaterolta az egyik budapesti pláza

A Mammutban jelenleg található Update Low Carb üzlet a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a jövőben nem kívánja folytatni az együttműködést Schobert Norbival és így a bevásárlóközpontban egy ideig nem lehet kapni az Update termékeket. Hamarosan profilváltáson esik át az üzlet és továbbra is olyan árul majd más diétás termékeket. Mint írják posztjukban, sem a stílusával, sem a világnézetével nem értenek egyet, és rosszul érinti őket, hogy a boltjuk dolgozóit is ezzel azonosítják.

Schobert Norbi így reagált az bejelentésre:

“Ez az üzlet konkrétan egy problémás üzlet volt, évek óta nem járt kötelező képzésre, nem tartotta be az értékesítésnek a szabályait, idegen terméket forgalmazott, tehát itt már pont megszüntetésben voltunk, és pont ráült erre a balhéra, de ennek én szívből örülök. Ebben a kereskedelmi központban hárman vártak arra, hogy joguk legyen nyitni, és pont Réka fog nyitni.”

Schobert Norbi kifakadt: “Azért ülök Mercedesben, mert az a teteje”

Kadarkai Endre mostanában az Egyszóval című youtube-os interjúsorozatában kérdezget hírességeket, akiknek először 12 villámkérdést tesz fel, amire csak igennel vagy nemmel lehet felelni, majd ezek közül párat később kifejtenek.

Az egyik ilyen kérdés az volt, hogy az 1,3 milliós Facebook-táborával beállna-e valamilyen politikai ügy mögé, ha felkérnék rá. Schobert Norbert hosszan gondolkodott, majd végül igennel válaszolt. Elmondta, hogy akkor állna be valami politikai cél mellé, ha találna olyan elvet és embert, akiben maximálisan megbízna, és ha ez egy olyan ország lenne, ahol a demokratikus véleményeknek nem lenne következménye, mert úgy érzi, a társadalom véleménye miatt fogja vissza magát a politikával kapcsolatban:

“Az a mindent átfogó sötétség, ami a magyar társadalmat jellemzi, agresszivitás és sötétéség, az engem mindenképpen önmérsékletre és arra tanít, hogy inkább tartsam meg az álláspontjaim meg a véleményem.”

“Az a baj a magyar emberekkel, hogy nemhogy lefogyni nem tudnak, az életüket nem tudják befolyásolni. Honnan várják a segítséget? A kormánytól. Csóró vagyok? Oldja meg a kormány! Nincs munkám? Nem kapok jó orvosi ellátást? Oldja meg a kormány! Mindent a kormány oldjon meg? (…) Az életünket nem a kormány változtatja meg”

Egy másik kérdés kapcsán, ami a pénzről és a hivalkodásról szólt, Schobert kifejtette, hogy sok kommentelője szerint ő beképzelt, amivel már csak azért sem ért egyet, mert szerinte ez a szó nem is létezik.

“Az emberek sajnos abban gondolkodnak, hogy a pénz az arra jó, hogy vehetek belőle magamnak lapostévét, meg ki tudom fizetni az albérletemet, de a pénz sokkal többről szól. A pénz megadja az embernek a szabadságát és a biztonságát. Nekem ezt jelenti, nem a luxustárgyat.”

Elmondta, hogy ismer olyan magyar divattervezőt, aki a garbójára vette rá kívülre a Hublot óráját, ami szerinte hivalkodó.

“Ha én Hublot órát felveszek – van – akkor nem a garbómon kívülre teszem fel. Azért veszem fel, mert az egy olyan minőség, egy olyan szép óra, hogy jó érzés nekem viselni. Amikor beülök egy szép Mercedesbe, az nem arról szól, hogy meg akarom mutatni vidéken, hogy nekem van Mercedesem. Nincs ilyenfajta Gáspár Győző-effektusom, hogy kifele mutassam a dolgokat. Azért ülök Mercedesben, mert az a teteje.”