Samantha reggeli kávéja megadta a lendületet a napunknak

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Samantha egyátalán nem tökéletes, de talán ez nem is baj, a tökéletes az valahogy mindig unalmasabb. Felvállalta a hibáit és több képen is hangot adott annak, hogy hiába gondolja azt mindenki, hogy ő bizony hibátlan, a valóságban neki is problémákat okoz például a narancsbőr. Persze Samanthaa még igen fiatal, és a képeit elnézve nem lehet véletlen, hogy havonta 74 ezer fontnál (közel 30 millió fontnál) is többet össze tud lapátolni azzal, hogy fotózásokra jár.

A 24 éves hölgy négy évvel ezelőtt még pultosként dolgozott, ám állítása szerint a modellkedés teljesen megváltoztatta életét és azóta még büszkébben vállalja fel magát.Nem is tagadja, hogy általában minden egyes fotóját alaposan megszerkeszti publikálás előtt, hogy több mint 4 millió követője ne nagyon lássa apró tökéletlenségeit.

A reggeli kávét ma Jordi fogja felszolgálni

Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a napot. Kávézást nagyon sokan gondolják rossz szokásnak. Azonban nemrégiben kiderült, hogy valójában nagyon egészséges dolog. Sokan nem is tudják, de a kávé tele van antioxidánsokkal és fontos tápanyagokkal. Rengeteg tanulmány igazolja, hogy a kávéimádóknál sokkal alacsonyabb bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Jó társaságban pedig még a kedvünket is feldobhatja egy közös kávé.

A mai nap Jordi fogja kipattintani a szemünkből az álmot. Szívesen főznénk neki akár minden reggel egy jó kávét, és nem is kérnénk tőle sokat csak néznék ahogy elkészül és tesz vesz a lakásban. Ez már önmagában felér egy művészettel.

A reggeli mellé jól fog esni a nasi, Dina hozott is nekünk egy kis meglepit

Mindenki szereti az édességet, a csokoládét, de szinte mindenkinek van kedvence, és bizony olyan is van, amire a pénzt sem sajnáljuk. Stacie annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye.

Aki már túl van az ebéden annak azért, aki pedig nemsokára vacsorázik annak meg azért kötelező elfogyasztania ezt a finom desszertet. Igazából Dina az az édesség, aminek soha nem tudnánk ellenállni még ha az álmunkból keltenek fel akkor sem. Még az nem tudtuk eldönteni, hogy a mosolya vagy Ő maga finomabb de így egyben a kettő nagyon veszélyes. Annyira édes, hogy neki a cukrászdában lenne a helye a finomságok között.

A reggeli fekete kávé mellé még hoztunk egy édes barnát is Sophie személyében

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszivel mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Sophie-ra. A fiatal lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen majd fél millióan követik.

A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a geometriát fogjuk átvenni és mutatunk egy olyan alakzatot amit a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál.

Nem tudunk belekötni ebbe a formába, szinte körzővel lett megrajzolva, mindemellett mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de mi a pogácsáit két pofára fogyasztatnánk el minden nap. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Katrin műszaki vizsgára jött, de ezt a kipufogót még át kell nézni előtte

A szőke hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak a méz és aranyszínű hajkorona. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból.

A mostani sorozat címe az is lehetne, hogy szeretettel Oroszországból. Elég csak végignézni Ekaterina Novikova képeit és már rá is jössz, hogy miért. 3 millió követő elég indok volt arra, hogy most Ti is lássátok Őt. Jekatyerina 1991. decemberében született Moszkvában, 170 centi magas és nem rest megmutatni azt amivel az isten megáldotta. Kár ragozni, és ódákat zengeni róla, egyszerűen látni kell. Nehéz ellenállni egy ilyen szempárnak.

Katrin legutóbb Balin pihente ki azt a rengeteg munkát amit nap mint nap végez.  Vakációjából természetesen nem maradhat ki a napozás sem, amit igyekszik a lehető leghatékonyabban végezni.

Bethany-t látva húzóra ittuk meg a reggeli tejünket

Már javában túl vagyunk ez ebéden, itt az ideje, hogy lefojtsuk egy finom desszerttel. Amióta világ a világ azóta a Jóisten valakinek ad, valakitől pedig elvesz. Hát egy biztos Bethany-nek annyit adott, hogy a szemünk a földön koppant amikor megláttuk. A 25 éves lány már 4 millió követővel rendelkezik instagram oldalán és nők milliói irigylik. Szereti is kiemelni az adottságait, és hát van is mit neki. Rögtön ez első kép után rá fogtok jönni miről beszélünk.

Azonban a D kosárnak bizony van árnyoldala is. Bethany rendszeresen panaszkodik hát fájdalomra és bizony a sportolást sem könnyíti meg. Valamit valamiért szokták mondani, nyilván Ő is tudja, hogy a jövőjét jelenti ez a két nagyra nőtt “teher”, amit mi szívesen cipelnénk egész nap.

 

Sasha reggeli rutinja a mi napunkat is beindította

Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is szép. Van ebbe valami, mert amikor reggelente kiugrunk az ágyból a telefon ébresztőjére, akkor még saját magunktól is megrémülünk a fürdőszobai tükörben. A mi reggeli szenvedésünkre a kutya nem lenne kíváncsi, de itt van Sasha, akinek a reggeli rutinja a mi napunkat is bearanyozta.

Semmi mást nem csinál, csak felkel, forgolódik az ágyban és mi olyan csillogó szemmel nézzük, mint a gyerek aki a kedvenc játékát csomagolja ki karácsonykor.

Megleptük Esmeraldat egy reggeli kávéval

Reggel szükségünk van egy jó kávéra ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a napot. Kávézást nagyon sokan gondolják rossz szokásnak. Azonban nemrégiben kiderült, hogy valójában nagyon egészséges dolog. Sokan nem is tudják, de a kávé tele van antioxidánsokkal és fontos tápanyagokkal. Rengeteg tanulmány igazolja, hogy a kávéimádóknál sokkal alacsonyabb bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Jó társaságban pedig még a kedvünket is feldobhatja egy közös kávé.

A mai nap Esmeralda fogja kipattintani a szemünkből az álmot. Szívesen főznénk neki akár minden reggel egy jó kávét, és nem is kérnénk tőle sokat csak néznék ahogy elkészül és tesz vesz a lakásban. Ez már önmagában felér egy művészettel.

Francesca reggeli rutinja a mi napunkat is beindította

Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is szép. Van ebbe valami, mert amikor reggelente kiugrunk az ágyból a telefon ébresztőjére, akkor még saját magunktól is megrémülünk a fürdőszobai tükörben. A mi reggeli szenvedésünkre a kutya nem lenne kíváncsi, de itt van Francesca, akinek a reggeli rutinja a mi napunkat is bearanyozta.

Semmi mást nem csinál, csak felkel, forgolódik az ágyban és mi olyan csillogó szemmel nézzük, mint a gyerek aki a kedvenc játékát csomagolja ki karácsonykor.

Ha minden reggel Cara mellett ébrednénk, nem lehetne okunk panaszra

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Van az a mondás, hogy aki szép, az reggel is szép. Van ebbe valami, mert amikor reggelente kiugrunk az ágyból a telefon ébresztőjére, akkor még saját magunktól is megrémülünk a fürdőszobai tükörben. A mi reggeli szenvedésünkre a kutya nem lenne kíváncsi, de itt van Cara, akinek a reggeli rutinja a mi napunkat is bearanyozta. Semmi mást nem csinál, csak felkel, forgolódik az ágyban és mi olyan csillogó szemmel nézzük, mint a gyerek aki a kedvenc játékát csomagolja ki karácsonykor.