Marie is már érzi a nyári meleget, ezért szellőztetett egyet

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Marie-t, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Marie képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Köszönjük Grace, ezért várjuk már, hogy újra nyár legyen

Tél van és még lesz is egy jó darabig. Így az év elején azonban jobbnak látjuk, ha egy kicsit visszahozzuk nektek a nyár hangulatát. Egyrészt azért, hogy ebben a hidegben egy kicsit átmelegedjetek másrészt meg azért mert Grace mai szettje sokkal izgalmasabb mint ha téli kabátban lenne.

Szeretjük a nyári hónapokat, nem csak a meleg és a jó idő miatt, ettől azért sokkal többről van itt szó. Ezt az életérzést adja most vissza nekünk Marina akivel bármikor elutaznánk egy jó nyaralásra de mivel most már jön a hideg ezért egy wellnessre se mondanánk nemet. Pár nap pihi feltöltene minket és az egész napos wellness mellett ilyenkor azért szeretünk jókat enni. Nehéz megtartóztatni magunkat egy jó kis svédasztal mellett.

Mara-nak két dolog áll jól a vízpart és a nyár

 

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Ettől a magával ragadó szépségtől keresve sem találhattunk volna jobb csajt a mai napra. A nyár tokostól rúgta be az ajtót és végre trópusi a meleg, bár tudjuk ezt sokan nem szeretik, főleg ha munkában kell ülni. Mara képeit elnézve a jó időt és a napsütést azok is a bőrükön érezhetik akik még dolgoznak. Ez egy igazi nyári sorozat lesz, ami visszahozza a jobbnál jobb emlékeket, napsugarakat, a vízparti lubickolást, a hideg sör ízét, és a lányok testének tökéletes barnaságát.

Mirabella szemlélteti nekünk, hogy miért lenne jobb ha mindig nyár lenne

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Nem akarunk senki nevében nyilatkozni, de talán a férfiak nagy részének a nyár a kedvenc évszaka. Ez több okból is így van. Először is nem szeretjük túlzásba vinni az öltözködést, így nyáron sokkal könnyebb dolgunk van. A másik pedig a meleg, szeretjük jó időt, mert ilyenkor ki lehet menni a strandra, ahol legálisan legeltethetjük a szemünket a csajokon. Közbe bontunk egy sörcit, vagy iszunk egy fröccsöt és miénk a világ. Jó időben már az is kikapcsoló tud lenni, ha csak kiülünk a teraszra, de ma nem egyedül fogunk unatkozni. Csatlakozik hozzánk Mirabella is ha nem bánjátok.

Nyár van, így legnagyobb örömünkre ma este a medenceparton leptek meg minket

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Ebben a sorozatban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Nem akarunk senki nevében nyilatkozni, de talán a férfiak nagy részének a nyár a kedvenc évszaka. Ez több okból is így van. Először is nem szeretjük túlzásba vinni az öltözködést, így nyáron sokkal könnyebb dolgunk van. A másik pedig a meleg, szeretjük jó időt, mert ilyenkor ki lehet menni a strandra, ahol legálisan legeltethetjük a szemünket a csajokon. Közbe bontunk egy sört, vagy iszunk egy fröccsöt és miénk a világ. A medence az a hely, ahol júniustól szeptemberig szívesen töltjük a szabadidőnket. Az már csak hab a tortán ha közben egy ilyen menyecske kényeztet minket.

Lehet, hogy már itt a nyár de a harisnyát ma este sem engedjük levenni

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Egy jól megválasztott harisnya bizony aranyat ér, ezt tudják a nők is, ezért a visszafogott hagyományos daraboktól a ez egészen merészig mindent bevetnek, hogy elcsavarják a fejünket. Ma este is megkapjuk vacsorára, ha nem bánjátok.

Lassan itt a nyár, le kell porolnunk a kerti bútorokat és mást is

A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.

Nyáron egy fáradt nap munkanap végén még az is felüdülés ha az ember kiül a teraszra és tölt magának egy italt. Megvárja még lemegy a nap és csak néz ki a fejéből. A mai nap Mya fogja megmutatni, hogy mitől lesz még lazítóbb az esti pihi. Mert ki mondta, hogy a kerti bútort csak evésre és italozásra lehet használni?

Ugyan még nincs nyár, de a medenceparton kaptunk belőle estére egy finom ízelítőt

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Nem akarunk senki nevében nyilatkozni, de talán a férfiak nagy részének a nyár a kedvenc évszaka. Ez több okból is így van. Először is nem szeretjük túlzásba vinni az öltözködést, így nyáron sokkal könnyebb dolgunk van. A másik pedig a meleg, szeretjük jó időt, mert ilyenkor ki lehet menni a strandra, ahol legálisan legeltethetjük a szemünket a csajokon. Közbe bontunk egy sört, vagy iszunk egy fröccsöt és miénk a világ. A medence az a hely, ahol júniustól szeptemberig szívesen töltjük a szabadidőnket. Az már csak hab a tortán ha közben egy ilyen menyecske kényeztet minket.

Ma a tüzes Mia repít minket vissza a télből a nyárba

Born to Be wild magyarul csak annyit tesz vadnak születtünk, hangzik az örökzöld sláger. Bizony a mai nap választottja Mia is ezt vallja. Nem érdeklik a szabályok és hogy ki mit gondol róla. Zokszó nélkül veti le a bikinit ha neki ahhoz van kedve és mi izgatottan nézzük végig testének minden apró centiméterét. A látvány magáért beszél.nyárba

A nyár végi kánikulát csak így lehet elviselni

ajnos vége az idei nyárnak is, de az időjárás még augusztus végén is kitett magáért. Ezt az elviselhetetlen hőséget sokan nem szeretitek, de inkább ilyen legyen mint esős. Nincs ezzel baj, és a ma esti királylányunk megmutatja, hogyan is lehet elviselni ezt a forróságot.