Ideje kipróbálni Kait-al az új ágy matracot

Tudtad, hogy hétköznapjaid minőségét nagymértékben befolyásolja az alvásod?

Életünk egyharmada „ágyban, párnák közt“ zajlik, a hatékony, pihentető alvás pedig – sok más egyéb mellett természetesen – nem képzelhető el egy stabil, de kényelmes támaszt biztosító matrac nélkül. Nagymértékben alvásod minőségétől függ, milyen lesz a közérzeted napközben, hogy kezeled a problémákat. Azonban az alvás mellett egy másik problémával is szembe kell néznünk.

Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott hangok miatt. Ezt elkerülendő nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most Alena-val fogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat nem is de őt mindenképpen rendbe fogjuk rakni.

Ideje kipróbálni Alena-val az új ágy matracot

Ideje kipróbálni Ivy-vel az új ágy matracot

Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott hangok miatt. Ezt elkerülendő nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most Ivy-val fogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat nem is de őt mindenképpen rendbe fogjuk rakni.

Az új ágy matracot szívesen letesztelnénk Nastya-val

Tudtad, hogy hétköznapjaid minőségét nagymértékben befolyásolja az alvásod?

Életünk egyharmada „ágyban, párnák közt“ zajlik, a hatékony, pihentető alvás pedig – sok más egyéb mellett természetesen – nem képzelhető el egy stabil, de kényelmes támaszt biztosító matrac nélkül. Nagymértékben alvásod minőségétől függ, milyen lesz a közérzeted napközben, hogy kezeled a problémákat. Azonban az alvás mellett egy másik problémával is szembe kell néznünk.

Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott hangok miatt. Ezt elkerülendő nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most Nastya-val fogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat.

Nastya vett egy új matracot az ágyába és szerette volna kipróbálni

Nikia vett egy új matracot az ágyába és szerette volna kipróbálni

Mint már megszokhattátok tőlünk, esténként mindig igyekszünk feldobni a napotokat, tudjuk jól, hogy az egész napi hajtás után nem vágytok semmi másra csak egy kis lazításra, ehhez pedig mi szolgáltatjuk a felhozatalt kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk ma mit tartogatunk nektek.

Felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog. Biztos Ti is jártatok már úgy, hogy olyan helyen voltatok ahol a másik szobából árgus fülek figyelték minden mozdulatotokat vagy éppen nem tudtatok aludni a szomszédban tartott orgia miatt. Ezt elkerülendő a csajok mellett nem árt néha karbantartani az ágyunkat is. Most egy dögös szöszivel vfogjuk leellenőrizni, és ha ezúttal az ágyat nem is de őt mindenképpen rendbe fogjuk rakni.

Alina ma este sem kímélte a matracot

A jó matrac megválasztása kulcsfontosságú és most nem csak csak az alvásra gondolunk.

Tapasztalhatjuk magunkon, hogy egy fárasztó nap után nincs is jobb annál, ha egy kényelmes ágyra fekhetünk le és reggel kipihenten ébredünk fel. Egy rossz matrac után egy minőségi matracon egész éjjel a mennyországban érezhetjük magunkat. De nem csak az alvásban lehet előnyünkre egy jól megválasztott matrac.  Ugyanis felettébb kellemetlen tud lenni amikor egy ágyrugó hangosan nyiszog amikor te épp a párod hegeszted. Nyilván senki se akarja, hogy utána ez legyen a téma a szomszédoknál. Most egy dögös szöszivel fogjuk leellenőrizni a matrac keménységét.

Az új matracot szívesen letesztelnénk ezzel forró szöszivel