Maria-nak nem kell egyik képére se filter, ő úgy van jól ahogy megszületett

Maria megpróbálja egy kicsit kiegyenesíteni azt, amit az Instagram csúnyán elferdít.

Ő maga egy átlagosan lány, aki némi okos pózolással, filterekkel és Photoshoppal minden további nélkül be tudna tagozódni a magukat tökéletesnek hazudó influenszerek közé, de ő eldöntötte, hogy inkább az egészséges énkép mellett teszi le a voksát. A képeivel bebizonyítja, mennyire könnyen elhitetheti magáról bárki az interneten, hogy makulátlan. Neki ehhez még képmanipuláló szoftverekre sincs szüksége, hiszen elég ügyeskedni a beállításokkal és a fényekkel, hogy látványos legyen az eredmény.

Ezek a fotók nem egy fogyókúra és több hónapos edzés előtti és utáni képek, hanem néhány másodperces különbséggel készültek.

Az olasz műsorvezetőnő, Maria a műsoraiban sem éppen visszafogott

Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.

Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.

Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Maria-t. Annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye a sütemények között, bár Őt nyugodtan fogyaszthatják a cukorbetegek is. Tényleg egy bájos tünemény, és nem csoda, hogy ezek után húzóra meg fogsz inni 1 liter tejet. Mari egyébként az egyik olasz televízió sport rovatának a műsorvezetője. Kár, hogy a hazai kábelszolgáltatóknál nem lehet fogni azt a csatornát, törzsnézők lennénk.

Maria megmutatja, hogy néz ki valójában egy átlagos nő szépítő filterek nélkül

Maria megpróbálja egy kicsit kiegyenesíteni azt, amit az Instagram csúnyán elferdít.

Ő maga egy átlagosan lány, aki némi okos pózolással, filterekkel és Photoshoppal minden további nélkül be tudna tagozódni a magukat tökéletesnek hazudó influenszerek közé, de ő eldöntötte, hogy inkább az egészséges énkép mellett teszi le a voksát. A képeivel bebizonyítja, mennyire könnyen elhitetheti magáról bárki az interneten, hogy makulátlan. Neki ehhez még képmanipuláló szoftverekre sincs szüksége, hiszen elég ügyeskedni a beállításokkal és a fényekkel, hogy látványos legyen az eredmény.

Ezek a fotók nem egy fogyókúra és több hónapos edzés előtti és utáni képek, hanem néhány másodperces különbséggel készültek.

Minden focicsapat ilyen szurkolóra vágyik mint Maria

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Maria arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Maria egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Megszállottan szereti a focit. Amikor teheti meccsekre jár, hogy a Chelsea csapatát buzdítsa. Ő a B közép koronázatlan királynője.

Maria olyan mint a jó pörkölt, szívesen tunkolnánk

Minden férfinak más az ízlése, különböző kajákat szeretünk, különböző sportokat űzünk, és a nőkben is más-más dolgot szeretünk. Valaki a mellehúsát, mások a farát preferálják de abban egyetértünk, hogy szeretjük a szép nőket. Minden nap megkapjuk tőletek, hogy már kezditek unni a csirkemell sonkát, és ideje lenne már egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Hát akkor tessék.

Bemutatjuk nektek Maria Gjieli-t. Nem egy nádszál vékony csaj, de ha megjelenik akkor forr körülötte a levegő. Van mit fogni rajta, de sokan pont ezt szeretik benne. Vacsorára bizony jól laknánk vele. A hölgy egyébként Los Angelesben modellkedik. A fiatal szépség otthon óriási népszerűségnek örvend, Instagram-oldalát 1,6 millió ember követi. Nem is csoda, hiszen minden fotóján észbontóan néz ki.

Maria-n bizony van mit fogni de pont ettől imádjuk

Ha rossz napod van akkor ma Maria fogja elűzni az esőfelhőket a fejed felől

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszkével mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Maria-ra.

A 22 éves Massachusettsi lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen több mint fél millióan követik. Nem tudunk belekötni, szép, mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de az ő svédasztalán biztos tudnánk választani egy két fogunkra való finomságot..Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Maria esti jóga órája jót fog tenni neked is

A jógát korra, nemre és alkatra való tekintet nélkül bárki űzheti, aki szeretné elérni a tökéletes külső-belső harmóniát. Maria nagy híve a test szabadságának ezért most egy sajátos órát tartott nekünk.

Maria mivel az egészséges életmód megszállottja, és a jóga szerelmese, egy rögtönzött jógaórát tartani a hálószobában. Minden nap végigcsinálja a napüdvözletet és még pár ászanát, ezúttal az ágyában feküdt neki a munkának. Legszívesebben leheverednénk szorosan mellé és máris árad a zen.

Karina az otthonában fogadott minket és még nagyon maradnánk

A most kialakult helyzetben szerencsére sokan szeretnének segíteni. A legtöbben azonban azzal tudnak, ha otthon maradnak. Mi pedig nekik szeretnénk kedveskedni, és ha még csak pár percre is, de szeretnénk elfeledtetni velük ezt a rossz álmot, ami most történik. Túl leszünk rajta.

Jó példa erre Maria, aki szintén vállalta az otthoni önkéntes karantént. A képeket elnézve vele szívesen átvészelnénk mi is akár hónapokat is. Nem unatkoznánk egy percre se. Lenne ötletünk, hogy töltsük el a sok szabadidőt.

Maria újra ellátogatott hozzánk, de őt nem tudjuk megunni

Maria Ryabushkina igazán visszafogott hölgy: a harmincéves szépség ugyanis még véletlenül sem áll teljesen pucéran a kamerák elé. Például sokszór jól láthatóan van rajta valami: pl.: egy pár cipő.

A Szentpétervárott született Maria – aki többek közt a Melena Maria művésznevet is használja – 18 évesen kóstolt bele először ebbe a szakmába, ekkor kezdett el ugyanis  w ebcam-girlként dolgozni. Noha azóta számtalan oldalon megfordult, sőt, és több neves magazinban is szerepelt.