László Nikoletta olyan lány, akibe első látásra bele tudunk szeretni, aztán másodikra és harmadikra is. A lényeg, hogy egész nap el tudnánk nézegetni házimunka közben, ha közös albiban laknánk.
László Nikoletta olyan lány, akibe első látásra bele tudunk szeretni, aztán másodikra és harmadikra is. A lényeg, hogy egész nap el tudnánk nézegetni házimunka közben, ha közös albiban laknánk.
A magyar nők a legszebb, és ezt a tényt most Berki Blankának is sikerült megerősítenie bennünk. A magyar lánynak minden adottsága megvan ahhoz, hogy komoly karriert fusson be a kifutón. A 178 centis, barna hajú, kékes zöld szemű lány igazán kecses alkat, akinek erős a kisugárzása is a fotókon.
A magyar ember nem igazán lelkesedik a távol keleti életekért. Jó nekünk a fűszeres magyar konyha. Azonban a nőkkel már más a helyzet. Olyan ez mint a fagyi, ha sokáig nyalod a vaníliát előbb utóbb megkívánod a csokoládét. Elnézve a main nap lányát, nem igazán tudnánk nemet mondani neki egy kis lepedő gyűrögetésre. Chanel Uzi egy Amerikában élő koreai lány, aki születéskor kétszer állt sorba a bájért és kapott is belőle rendesen. Közel fél millió instagram követő nem tévedhet, így hát épp itt az ideje, hogy Te is megismerd.
Stollár Fanny még csak 21 éves, szóval még a karrierje kezdetén van, de reméljük, hogy fényes jövő áll előtte. A célja természetesen, hogy a világranglistán az első százba bekerüljön. Ezúttal New Yorkban mérettette meg magát. Bár nem jutott főtáblára a US Openen. A selejtezőben az orosz születésű, de 20 14 óta ausztrál színekben versenyző Arina Rodionovával csapott össze, és 6:4, 6:2-re kikapott a 224. helyen álló riválistól. Stollár Fanny ennek ellenére igyekezett kiélvezni amerikai utazása minden percét. A magyar teniszezőnő belevetette magát a New York-i éjszakába, méghozzá olyan szerelésben, hogy nem lehetett nem őt nézni.
Ideje egy kicsit felpezsdíteni a napot, erre lesz most nekünk segítségül Jessica, aki azonnal levett minket a lábunkról. Jessica Fuleky az ohiói egyetem hallgatója és amellett, hogy egy nagyon dögös lány, még azzal is belopta magát a szívünkbe, hogy vélhetően magyar felmenőkkel rendelkezik. Elég végignézni rajta, le se tagadhatná, hogy magyar fűszerrel van megbolondítva a genetikája. Mi azonnal megadnánk neki a magyar állampolgárságot.
A 45 éves színész az ügyet elsőként megíró El National értesüléseit nem kívánta megerősíteni, a kérdésfeltevést ízéstelennek minősítette. A Vidal közeli barátjának számító sztár, Rocco Siffredi azonban egy olasz lapnak elismerte, hogy kollégája HIV-fertőzött: “Nacho tegnap reggel felhívott, miután megcsinálták a tesztet és azt mondta: Rocco, szarban vagyok, megkaptam”
Vidal betegsége február 14-én derült ki és azóta legalább 9 nővel dolgozott együtt ezért is van szükség a teljes leállásra. Több ügynökséget is érint az eset, így a cseh színésznőket alkalmazó Nikki’s Agency valamint a magyar Immoral Production is leállította a forgatásokat. Legközelebb március közepén folytatódhatnak a forgatások ha a színésznők egymás után két negatív teszttel igazolják, hogy egészségesek.
Szeretnék bemutatni nektek Stollár Fanny-t, aki az ország második legjobb teniszezője. Még csak 20 éves, szóval még a karrierje kezdetén van, de reméljük, hogy fényes jövő áll előtte. Fanny jelenleg a 121. helyen áll a világranglistán, ezzel Babos Timi (59.) mögött a második legjobb magyar. A cél egyértelműen az, hogy rövid időn belül a legjobb százba kerüljön, ehhez sokat tehet majd az év elején, Ausztráliában. Ezúttal az instagram oldalán szemezgettünk, mert Fanny amellett, hogy nagyon tehetséges még szemtelenül csinos is.
A 33 éves Adrienne Koleszar jelenleg Németországban él. A fiatal, magyar származású lány követőinek száma folyamatosan nő, és már a legismertebb külföldi lapok is felfedezték a nem mindennapi alakját. Nem sokan mondanák meg első ránézésre, hogy Ő bizony rendőrként keresi a kenyérre valót. Mindig felkapjuk a fejünket ha egy ilyen csinos és törékeny lány rendőrnek adja a fejét. Az elmúlt fél évben azonban fizetés nélküli szabadságát töltötte és a szabadidőt utazásra használta fel. Volt Floridában, a Maldív-szigeteken, de megnézte Dubajt is. Januárt elejéig kapott haladékot, hogy vagy újra szolgálatot teljesít vagy kirúgják. Ő úgy gondolta visszatér a rendőrség kötelékébe és mivel nem egyeztek a céljaik a párjával, ezért az új évet már szingliként kezdte.