Egy magyar lány miatt várjuk már annyira az olimpiai játékokat

A 21 éves magyar kardvívó, Szűcs Luca mindenképpen érmet szeretne nyerni a párizsi olimpián. A tehetséges vívónak jó esélyei lehetnek erre, de azt már talán most kijelenthetjük, hogy ő lesz a párizsi ötkarikás játékok egyik, ha nem a legszebb sportolónője.

Szűcs Luca még csak 21 éves, de a hamarosan induló párizsi olimpiának már kétszeres világbajnokként vághat neki. A gyönyörű sportolónő a közösségi médiában is egyre népszerűbb a rajongók körében, az Instagramon már közel 24 ezer követője van.

A csodaszép kardvívó minden bizonnyal modellként is megállná a helyét, de inkább sportsikerekre vágyik, a párizsi ötkarikás játékokon szeretne érmet nyerni a magyar csapat tagjaként, bár nagy terhet nem tenne magára és a társaira sem. Luca világbajnokként utazhat ki Párizsba, a női kardcsapattal eddig már két vb-címet szerzett pályafutása során.

Ha a magyar válogatott meccsein is ilyen szurkolók lesznek, akkor bérletet veszünk

Aki volt már párkapcsolatban az nagyon jól tudja, hogy a nők nagy része nem igazán szereti a focit. Úgy kell tőlük kemény munkával megszerezni a távirányítót hogy meg tudjuk nézni az esti meccset. Persze akad a nők között olyan is aki szereti. Nem összekeverendő azokkal akik csak azért járnak ki egy-egy telt házas meccsre hogy elmondhassák ott voltak.

Valljuk be, azért bármennyire is a haverokkal a legjobb meccsre járni, azért mindig örömmel tölt el bennünket ha hölgyek is megjelennek a lelátón. Ivana Knöll nagy futballkedvelő, számos stadionból bejelentkezett már a közösségi oldalán, és nagyon csalódott volt amikor zárt kapus meccsek voltak és otthonról kellett követnie a meccseket. Viszont a rajongói ezt aligha bánták, hogy a lelátók helyett otthonról oszt meg fotókat. Ivana a Horvát fociválogatott egyik legnagyobb szurkolója. Mindenhova elkíséri a nemzeti 11-et, először 2018-ban hívta fel magára a figyelmet, amikor az oroszországi világbajnokságon önfeledten szurkolt hazája válogatottjának. 2021-ben az EB-n is kint volt.

Március 1-jén 10 órakor kezdődik a meccsjegy.mlsz.hu oldalon a 2024-es bérlet árusítása , első körben a megújult Szurkolói Klub tagjai vásárolhatják meg az öt hazai mérkőzés belépőjét. Reméljük legalább ilyen szurkolókat láthatunk majd a Puskás stadionban is.

 

A magyar Barbie-lány azt gondolja, hogy, túl szép ahhoz, hogy dolgozzon

Soha nem érezte magát csúnyának a 25 éves magyar lány, de amióta közel 60 millió forintot költött a „megszépülésére” azóta érzi magát teljesnek.

A Budapesten élő Sipos Luna azt mondja, gyerekkora óta imádja a Barbie-kat, az első emléke az, hogy velük babázik. Már egészen fiatalon úgy érezte, hogy emberi külső helyett sokkal inkább szeretne úgy kinézni, mint egy kitalált karakter, egy élő baba.

Barbara tizenhét évesen kezdett bele az átalakulásba, mindent a volt férje fizetett, aki azóta már elvált, szóval a végeredmény nem biztos, hogy tetszett neki. A nem hétköznapi fizimiskának azért érzi néha a hátrányait is, vannak emberek ugyanis, akik hajlamosak arra, hogy a külseje miatt ne vegyék komolyan.

Barbara korábban recepciósként dolgozott, de ott kellett hagynia a munkahelyét, mert minden férfi megőrült közelében. Úgy gondolja, ha egy nő túl jól néz ki, képtelen érvényesülni a munka világában, mert a főnökei folyton kikezdenek vele.

Mercédesz Amerikában bizonygatja, hogy a magyar nők külföldön is magával ragadóak

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a magyar lányok a legszebbek. Minden héten elhozzuk nektek a világ összes jó bukszáját, de valahogy mindig hazahúz a szívünk. Szeretjük a magyar ételeket és a magyar csajokat. Azok akik elég sokat utaznak, azok meg tudják erősíteni, hogy bizony nem panaszkodhatnak a felhozatal terén a magyar férfiak. Ma is egy gyöngyszemre bukkantunk Mészáros Mercédesz személyében.

Mercédesz egy kanadai-magyar származású, Torontóban élő modell-színésznő. Korábban körmösként dolgozott majd a spórolt pénzéből nekivágott Kanadának. Édesapja révén egyébként Kanadai állampolgár is. Kezdetben itt is körmösként dolgozott, aztán úgy döntött, hogy visszamegy az egyetemre immár Kanadában. A George Brown Főiskola utolsó éves hallgatója, project management szakon.  A napokban egy hajókiránduláson vett részt, ahol a szél egy kicsit megtréfálta.

Ezt a magyar lányt nem véletlenül ismerik a világ minden pontján

Vass Zita magyar szülők gyermekeként látta meg a napvilágot San Diegóban, így ő már amerikai állampolgár, de azért a származása miatt mi is büszkék lehetünk rá.

Modellként, színésznőként dolgozik, bár az utóbbit általában a jó csaj a háttérben minőségben műveli. Most a mexikói Playboy vele indítja 2021-et, hiszen Zita került a januári szám címlapjára, ami igen látványos lett. Tiszta mad max hangulat jött át ahogy a képet megláttuk. Simán el tudnánk Őt képzelni egy hasonló filmben is.

 

Ha a magyar konyhát szereted, Viktória téged is jól fog ma lakatni

Nagy divat lett mostanában az influencer-kedés. Mit is jelent ez? Ki nevezi magát annak? Elsősorban azok az emberek, aki melózni nem igazán akarnak, de valahogy mégis sok pénzt szeretnének maguknak. Tisztelet a kivételnek. Ők gyűjtenek maguknak egy jó nagy követőtábort, majd reklámbevételekből próbálják meg fenntartani magukat.  Sajnos a mostani 16-25 éves korosztály nagy része ebből élne, ha tehetné.

Itt van mindjárt Varga Viktória, aki Graziano Pelle olasz focistával van már hét éve. Távkapcsolatban élnek, ugyanis kedvese most jelenleg Kínában focizik. Viki pedig Milánóban influencerkedik. Insta oldalát már több mint fél millióan követik, de lássuk mi kell ahhoz, hogy valaki ekkora követőtáborra tegyen szert. Az első és legfontosabb (ehhez kell az igazi tudás és megfeszített kemény munka) hogy kevés legyen a felesleges textil, vagy még annál is kevesebb, de inkább még annyi sem. A győri lánynak ez nagyon megy, össze is szedtünk róla egy jó kis galériát.

Ettől a magyar lánytól a világ minden pontján a falat kaparják a férfiak

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A magyar nők a legszebb, és ezt a tényt most Vass Zita is sikerült megerősítenie bennünk. A magyar lánynak minden adottsága megvan ahhoz, hogy komoly karriert fusson be a kifutón. Zita 1989-ben született Kaliforniában magyar szülők gyermekeként. Színészként is kipróbálta magát, játszott például az X-Akták sztárjának, David Duchovny sorozatának, a Kaliforgiában és A kukorica gyermekei című filmben.Filmszerepei mellett pedig rendszeresen szerepel címlapokon. Az Instagramon közel 750 ezer követője van, és most szemügyre vettük mi állhat sikerei hátterében.

Ha már unod a magyar konyhát, akkor fűszerezd meg Jazmyne a napod

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Ne ítélj elsőre szokták mondani. Az emberek többsége ránézésre képes elítélni valakit, anélkül, hogy venné a fáradtságot és megpróbálná megismerni az illető személyiségét. Íme Ashley Sun, aki ránézésre egy ugyanolyan insta influencer mint a többi dekoratív hölgy, akiket elhozunk nektek napról napra. Azonban Ashley szoftverfejlesztőként dolgozik és gyakran a saját oldalán Ő maga is úgy néz ki a fotókon mintha egy számítógépes játékból lépett volna elő. Valljuk be nem így képzelünk el egy programozót de hát ettől is olyan szép az élet, hogy mindig okoz meglepetéseket.

A nap lánya egy káprázatos magyar lány, aki nem szeret sok mindent felvenni

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A magyar nők a legszebbek, ez más sokszor bebizonyosodott. Miért mennénk külföldre ha itthon is ilyen kincsekre lelni mint László Nikoletta. Ő egy tipikusan olyan lány, akibe első látásra bele tudunk szeretni, aztán másodikra és harmadikra is. A lényeg, hogy egész nap el tudnánk nézegetni házimunka közben, ha közös albiban laknánk.

Végignéztük Blanka képeit, és megállapítottuk, hogy még mindig a magyar nők a legszebbek

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A magyar nők a legszebb, és ezt a tényt most Berki Blankának is sikerült megerősítenie bennünk. A magyar lánynak minden adottsága megvan ahhoz, hogy komoly karriert fusson be a kifutón. A 178 centis, barna hajú, kékes zöld szemű lány igazán kecses alkat, akinek erős a kisugárzása is a fotókon.