Ez ám a derékszög, Eva olyan szépen nyílt ki, mint egy jó könyv

A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a derékszöget fogjuk átvenni de ilyen szabályosat a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál.

Eva egyébként gyerekkora óta profi tornász. Elmondása szerint már óvodában is folyamatosan pörgött forgott ezért szülei beíratták talajtornára, amiben azóta szép sikereket ért el.  Eva még a 2002-es debreceni tornász vb-n is részt vett, és ezüstérmet szerzett, majd emellé még bezsebelt három ezüstöt. Ezért van az, hogy ennyire hajlékony. Na jó nem, ez kamu, de az tény hogy hazájában sok tornán részt vett. Ám úgy döntött, abbahagyja a versenysportot.

„Elegem lett a szigorú életvitelből. Mindent feláldoztam a sportért, még egy szelet csokit vagy fagyit sem ehettem”

Brittany olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy jó könyv

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Brittany hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Brittany egyébként gyerekkora óta táncol. Elmondása szerint már óvodában imádta a jó zenéket és szülei beszámolója szerint már akkor is táncraperdűlt. Azóta pedig már gyakorlatilag minden táncnemet kipróbált a balettől a modern táncokig. Ezért van hogy ennyire hajlékony. Most úgy is gyakoriak a kereskedelmi tévékben a táncos műsorok, de mi inkább az ő tudását néznék meg.

Christin olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy jó könyv

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Carlota-t, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Az ukrán származású Christin képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Mila olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy jó könyv

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Mercedest hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Mila egyébként gyerekkora óta profi tornász. Elmondása szerint már óvodában is folyamatosan pörgött forgott ezért szülei beíratták talajtornára, amiben azóta szép sikereket ért el.  Mila a legutolsó tornász vb-n is részt vett, és ezüstérmet szerzett. Ezért van az, hogy ennyire hajlékony. Ám úgy döntött, abbahagyja a versenysportot.

„Elegem lett a szigorú életvitelből. Mindent feláldoztam a sportért, még egy szelet csokit vagy fagyit sem ehettem”

Eva olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy jó könyv

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Eva-t hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Eva egyébként gyerekkora óta profi tornász. Elmondása szerint már óvodában is folyamatosan pörgött forgott ezért szülei beíratták talajtornára, amiben azóta szép sikereket ért el.  Eva még a 2002-es debreceni tornász vb-n is részt vett, és ezüstérmet szerzett, majd emellé még bezsebelt három ezüstöt. Ezért van az, hogy ennyire hajlékony. Na jó nem, ez kamu, de az tény hogy hazájában sok tornán részt vett. Ám úgy döntött, abbahagyja a versenysportot.

„Elegem lett a szigorú életvitelből. Mindent feláldoztam a sportért, még egy szelet csokit vagy fagyit sem ehettem”

Verona olyan szépen nyílt ki nekünk ma, mint egy jó könyv

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Mercedest hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Verona egyébként gyerekkora óta profi tornász. Elmondása szerint már óvodában is folyamatosan pörgött forgott ezért szülei beíratták talajtornára, amiben azóta szép sikereket ért el.  Verona még a 2002-es debreceni tornász vb-n is részt vett, és ezüstérmet szerzett, majd emellé még bezsebelt három ezüstöt. Ezért van az, hogy ennyire hajlékony. Ám úgy döntött, abbahagyja a versenysportot.

„Elegem lett a szigorú életvitelből. Mindent feláldoztam a sportért, még egy szelet csokit vagy fagyit sem ehettem”

Yesy olyan szépen nyílt ki nekünk, mint egy jó könyv

Na ki mikor volt utoljára könyvesboltban? Tudjuk, hogy a Libri és az Alexandra helyett inkább máshova szerettek járni, de néha nem ártana kiolvasni egy jó könyvet.

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a jó hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Yesy -t hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett mást nyit szét.

Abban azonban egészen biztosak vagyunk, hogy ha hasonló munkaerő dolgozna a könyvesboltokban akkor lehet, hogy megnőne a férfiak körében az olvasási hajlam is. És még pénzben se annyira vészes.

Sveta olyan szépen nyílt ki nekünk ma este, mint egy jó könyv

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a jó hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma egy orosz szépséget hoztunk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett mást nyit szét.

A 28 éves moszkvai dámában minden megvan, amit elvárunk egy Instagramon felbukkanó menyecskétől, nem véletlenül van már több mint 6 millió követője.

Anna kinyílt mint egy jó könyv, mi pedig átlapoztuk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Aki a pillangót szereti, rossz ember nem lehet. A mondás nem egészen így hangzik, de ma Anna kinyílt mint egy jó könyv, hogy szépséges pillangóját megreptesse egy kicsit. Munkából hazaérve nem is kívánhatnánk jobb időtöltést magunknak. Egy pohár bor, egy finom vacsora és a végén a desszert. Szép lassan, gondosan kicsomagoljuk majd úgy esünk neki mint az éhes óvodás a vajas kenyérnek. Az ő szája se maradna üresen, mert az nem szép dolog, ha csak mi lakunk jól. Repetázni ér!