Susanna az olasz konyha és a tészta megszállottja, de akkor hogy lehet ilyen tökéletes

Kétféle embertípus van, ez egyik az amelyik kis túlzással ugyan de még a víztől is hízik, a másik pedig, aki megehet bármit és egy deka felesleg nem látszik rajta. Nekik már attól kocka a hasuk ha reggel felülnek az ágyból az óracsörgésre. A genetika velük nagyon kegyes volt, csak úgy mint Susanna-val. Ő is ebbe a csoportba tartozik.

Az olasz  konyhaművészet világszerte nagy népszerűségnek örvend. Pizza, lasagne, penne, gnocchi, spagetti, ahogy soroljuk máris megéheztünk és legalább 2kg-ot felszedtünk már csak a menü hallatán. Bármennyire hihetetlen az olasz származású amerikai lány imádja a tésztákat és a csípős ételeket. Mellé pedig szeret legurítani egy jó pohár borocskát. Nem fehérje turmixokon él bár amennyire teheti odafigyel az állandó testmozgásra. Ilyen az amikor valaki piszkosul jó géneket örökölt. Az ízlése is rendben van, az olasz konyha azért rendben van.

Végignéztük Blanka képeit, és megállapítottuk, hogy a magyar konyha a legjobb

Bárhol is járjunk a nagyvilágban, egy idő után úrrá lesz rajtunk a honvágy. Ha maga az ország nem is hiányozna annyira, a hazai ízek biztosan. Ezért azon kapjuk magunkat, hogy vagy elkezdjük keresni a magyar konyhát, vagy főzünk magunknak egy gulyást, vagy pörköltöt.

Nincs ez másképp a gyengébbik nemmel sem. Elcsépelten hangzik a mondás, hogy a magyar nők a legszebb, de ezt a tényt most Berki Blankának is sikerült megerősítenie bennünk. A magyar lánynak minden adottsága megvan ahhoz, hogy komoly karriert fusson be a kifutón. A 178 centis, barna hajú, kékes zöld szemű lány igazán kecses alkat, akinek erős a kisugárzása is a fotókon.

Ennek a csajnak már a konyha sem szent, de most ezt egy kicsit sem bánjuk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Szeretjük ha a nők a konyhában is megállják a helyüket és egy fáradt munka nap után finom vacsorával várnak minket haza, ennek ellenére persze a desszertre is igényt tartunk. Persze van nekünk szívünk, de éhes hasunk is, ezrét néha jól esik ha meglepnek minket. Nem gondolunk nagy dolgokra, csak ne a mirelit kaját kelljen ennünk és onnantól kezdve már elégedetten dőlünk hátra. A mai választottunk a munka könnyebbik végét fogta meg. Tudja jól, hogy van még egy finomság amivel bármit elérhet nálunk, ehhez nem kell más tennie, mint feltálalni magát a konyhaasztalon. Az igazi ínyencek tejszínhabról is gondoskodnak.

Akkor ez itt a konyha

Nem tudjuk Ti hogy vagytok vele de mi nagyon szeretjük a friss, hamvas pipihúst. A fiatal csajok még sugároznak magukból egy kis ártatlanságot, érintetlenséget amitől megőrülünk tőlük. Ma is egy ilyen huncut tinit hoztunk el nektek, aki kacérkodik egy kicsit velünk, de aztán minden ruhájától megszabadul.

Ma este bebizonyítják nekünk, hogy a konyha bizony nem csak a főzésre való

A konyha, az egyik legfontosabb része a lakásunknak. Egy megfáradt nap után ide menekülünk, hogy kiegyük a hűtőt, és egy kicsit lazítva megigyuk a jól megérdemelt sörünket. Persze a konyha nem csak fősére való. Ott van például a konyhaasztal, ami kiváló helyszíne lehet egy szerelmi légyottnak. Persze ha az asztallap túl magasan lenne, akkor a szekrényből egy lábast kihúzva könnyen eszközölhetjük a problémát. Ugyanez érvényes az előkészítő pultra. Aztán vigyázzunk nehogy a nagy hévben valami bajunk legyen, mert bizony itt aztán a sérülésveszély benne van a pakliban.

Ennek a csajnak már a konyha sem szent, de ezt egy kicsit sem bánjuk

Szeretjük ha a nők a konyhában is megállják a helyüket és egy fáradt munka nap után finom vacsorával várnak minket haza, ennek ellenére persze a desszertre is igényt tartunk. Persze van nekünk szívünk, de éhes hasunk is, ezrét néha jól esik ha meglepnek minket. Nem gondolunk nagy dolgokra, csak ne a mirelit kaját kelljen ennünk és onnantól kezdve már elégedetten dőlünk hátra. A mai választottunk a munka könnyebbik végét fogta meg. Tudja jól, hogy van még egy finomság amivel bármit elérhet nálunk, ehhez nem kell más tennie, mint feltálalni magát a konyhaasztalon. Az igazi ínyencek tejszínhabról is gondoskodnak.

Akkor ez itt a konyha

Nem tudjuk Ti hogy vagytok vele de mi nagyon szeretjük a friss, hamvas pipihúst. A fiatal csajok még sugároznak magukból egy kis ártatlanságot, érintetlenséget amitől megőrülünk tőlük. Ma is egy ilyen huncut tinit hoztunk el nektek, aki kacérkodik egy kicsit velünk, de aztán minden ruhájától megszabadul.

Egy édes barna megmutatja nekünk, hogy a konyha nem csak főzésre való

A konyha, az egyik legfontosabb része a lakásunknak. Egy megfáradt nap után ide menekülünk, hogy kiegyük a hűtőt, és egy kicsit lazítva megigyuk a jól megérdemelt sörünket. Persze a konyha nem csak fősére való. Ott van például a konyhaasztal, ami kiváló helyszíne lehet egy szerelmi légyottnak. Persze ha az asztallap túl magasan lenne, akkor a szekrényből egy lábast kihúzva könnyen eszközölhetjük a problémát. Ugyanez érvényes az előkészítő pultra. Aztán vigyázzunk nehogy a nagy hévben valami bajunk legyen, mert bizony itt aztán a sérülésveszély benne van a pakliban.

Ma este bebizonyítják nekünk, hogy a konyha nem csak főzésre való

A konyha, az egyik legfontosabb része a lakásunknak. Egy megfáradt nap után ide menekülünk, hogy kiegyük a hűtőt, és egy kicsit lazítva megigyuk a jól megérdemelt sörünket. Persze a konyha nem csak fősére való. Ott van például a konyhaasztal, ami kiváló helyszíne lehet egy szerelmi légyottnak. Persze ha az asztallap túl magasan lenne, akkor a szekrényből egy lábast kihúzva könnyen eszközölhetjük a problémát. Ugyanez érvényes az előkészítő pultra. Aztán vigyázzunk nehogy a nagy hévben valami bajunk legyen, mert bizony itt aztán a sérülésveszély benne van a pakliban.

Ma este megmutatják nekünk, hogy a konyha nem csak főzésre való