Nem jutunk szóhoz, Horváth Gréta úgy gondolta nincs mit rejtegetnie

Horváth Gréta is megélt pár igencsak nehéz időszakot az élete során. Többek között arra sem lehetett igazán felkészülve, hogy kilép a házasságából a férje, de azóta szerencsére újra rátalált a szerelem, és nem kellett sokat várnia erre.

Minden eddiginél boldogabbnak tűnik, ami jó hír, mert megérdemli a boldogságot. Időről időre felhívja a figyelmet az elfogadásra, a testi elváltozásokra, sérülésekre, melyek nagyon sok emberben tudnak frusztrációt okozni, nőként különösen.

„Minden évben ki szoktam tenni a striás hasam ide. Ezzel szeretnék minden kamasz lányt és nőt biztatni arra vonatkozóan, hogy nem kell eltakarni mindent magunkon ami nem tökéletes. Ti tudtátok, hogy a férfiakat például ez soha nem zavarja?” – írta a posztjában Gréta.

„Több ember véleményét kikértem ezzel kapcsolatban és már a kérdést sem értették. Akkor meg minek feszüljünk rajta? Ha a strandon látok hasonló pocakot, tudom min ment keresztül az illető. Minden rajtunk ejtett sebnek van története.

Horváth Gréta fürdőruhában mutatta meg a szakítás utáni formáját

Horváth Gréta az utóbbi időben teljes átalakuláson ment keresztül, nagyon lefogyott. A követői azt gondolták, hogy ennek az átalakulásnak köze lehet a válásához, de Gréta leszögezte, kőkeményen betartja a szabályokat, ezért ilyen látványos a fogyása. Ráadásul a válás óta már újra rátalált a szerelem, párját a kisfia, Filip is kedveli.

Horváth Gréta kiszállt a zuhany alól és jól lakatta a szemünket

Nagyon jó dolga van Horváth Gréta férjének, Dávidnak, ha mindig ilyen laza szettben flangál otthon szemrevaló asszonya. Pláne, ha a fürdőköpeny alatt semmi nincs.

Gréta sosem titkolta, hogy imád lezseren öltözködni, főleg, ha otthon van. Most pedig az Instagram-oldalára feltöltött fotójából az is kiderült, hogy nemcsak a kényelmes ruhákat szereti, hanem többnyire ezek alá sem vesz fel semmit.

“Vannak olyan napok amikor mamuszban és köntösben smink nélkül csoszogok és soha semmilyen programért nem cserélném el ezeket a pihis napokat. Természetesen csak akkor tudok ilyen nyugodtan pihenni ha minden rendben van körülöttem, munka,háztartás stb.  Nektek mi az igazi énidő? Természetesen most arra gondoltam, ami igazán rólad szól, amiben önmagadlehetsz♥️”

Horváth Gréta megmutatta, hogy dinnyéi mennyire természetesek

Horváth Gréta egy tőle szokatlan fotót posztolt közösségi oldalán és azt is elmagyarázta, hogy miért. Miután megnézett egy dokusorozatot, rájött, hogy a nők túl keveset foglalkoznak magukkal és az önvizsgálatot is hanyagolják, pedig fontos lenne. Ezért egy melltartós képpel hívta fel a figyelmet erre.

“Elkezdtem nézni egy dokumentum sorozatot és elképesztő eredmények vannak annak kapcsán, hogy mi nők mennyire keveset látjuk magunkat m ztelenül a tükörben és milyen keveset vizsgáljuk magunkat egészségügyi szempontból otthon” – kezdte Horváth Gréta, aki egy részletes leírást is bemásolt az önvizsgálat menetéről, majd a végén egy személyes megjegyzést is fűzött a fotójához.

“Igen, műanyag sziló a mellem, de mint látható természetes.”

Horváth Gréta bikiniben mutatta meg fogyás utáni alakját

Az Ázsia Expressz 2 nyertese nem rég fogott életmódváltásba, de már látszik az elképesztő változás. Csodás alakját nem is szégyelli, dögös bikiniben mutatta meg követőinek. Gréta elárulta, számára eddig tabu volt a bikini, most viszont büszkén viseli a szexi, sárga darabot. Hozzátette, a fogyásból még hátra van néhány kiló, de most szép lassan, nem pedig drasztikusan szeretne eredményt elérni.

Horváth Gréta bugy.is képen mutatta meg mennyit fogyott

Horváth Gréta kitartóan edz és életmódváltásának köszönhetően már most jó pár kilót leadott. Azóta minden részletről beszámolt, így várható volt, hogy az eredményét fotóval is prezentálni fogja.

“Fogyás-Jelentés 2. Január 6-án kezdtem el az egészet. Azóta tartom a dolgot! Vannak hullámok amikor kívánok ezt azt, de elenyésző! Az első két hét pokoli, mostanra semmi probléma nincs. Igazából, ha Rómát lehoztam lisztes dolgok nélkül, akkor bármire képes vagyok! Igazából nagyon jól érzem magam a bőrömben. Illetve kezdem. Van még hátra, és a kinyúlt bőr az ott van ha leülök ez a fogyás, szülés kombója. Ami kevésbé zavar mint tavaly, mert kisebb a bélés. 8,3 kg-ot fogytam eddig! Ma álltam rá a mérlegre és a fotó is ma reggeli. Igazából örülök, hogy bele vágtam ebbe mert jobb az egész napom. Nagyon hamar tele leszek, a gyomrom nem bír annyit enni mint korábban. Kevesebbet eszem, inkább csipegetek”

Horváth Gréta bugy.iban mutatta meg, mennyit fogyott

Horváth Gréta kitartóan edz és életmódváltásának köszönhetően már most jó pár kilót leadott. Azóta minden részletről beszámolt, így várható volt, hogy az első mérlegelés eredményét is megosztja.

“Hűha, ezt a fotót nem nagyon akartam megmutatni, de mivel minden dologba bele szoktam állni maximálisan, ezért ki merem tenni. Igen, az első képen 75-76 kg vagyok! Mikor az edzőm mért 75,3 voltam. Az elmúlt egy hónap kemény volt, de azt hiszem megéri az edzések alatti küzdelem. Nagyon jól érzem magam utána. Az étkezést nagyon élvezem. Nem követem semmi és senki diétáját. Amit csinálok az nem más mint SEMMI LISZT SEMMI CUKOR! Nem eszem burgonyát, zabot sem. Nem fogyasztok csomagolt termékeket! Ez nem csak a fogyásról szól hanem egy “tisztításról” is. Az eddig lement kg-ok száma 5,6 kg! Nincsen megállás, most jött egy újabb lendület. A bőröm hihetetlen király lett. A közérzetem isteni! Ez a kaja és mozgás kombó miatt van. Nem ész nélkül fogyókúrázok!” – írta Gréta.

Horváth Gréta tangában edzett, de már megbánta

Edzőterembe lehetőleg sportos ruházatba érdemes lemenni, még akkor is ha ezt a helyi szabályzat nem írja elő. Legyen kényelmes, hogy jól érezd benne magad, elvégre nem operába készülsz. Azonban nem árt odafigyelni az alsóneműre is, főleg csajoknál tud ez kellemetlen lenni, ha rosszul választják meg. Horváth Gréta életmódváltásának állomásait és nehézségeit Instagramon osztja meg követőivel. Legújabb jó tanácsa pont ide kapcsolódik. Rosszul választott de legközelebb már nem követi el ezt a hibát.

“Ma felszívtam magam és az edzőmmel megbeszélt időpont előtt egy órával lejöttem, egy 60 perces gyilkos kardiora a futópadra. Először sikerült ennyit egyhuzamban lenyomni! Most ennek nagyon örülök, mert bírtam volna még 20 percet tuti, annyira elkaptam ma ezt. Viszont egy jó tanács, soha ne eddz csipke tangában, mert megmondom őszintén, a kedves ruhadarab többet volt »bent«, mint kint” – írta.