Horváth Éva nem akármilyen videóval rukkolt elő a Paradicsomból

Horváth Éva csodálatos helyeket fedez fel Balin a családjával. Ezúttal is egy mesebeli helyszínről jelentkezett be a követőihez.

Horváth Évaés családja januárban költöztek Balira, ahol azóta át kellett cuccolniuk egy másik házba. Elmondása szerint az előző otthonukat napi bérlésre adták ki, ők viszont inkább hosszabb távon szeretnék kivenni a házukat. Jelenlegi lakhelyükön kisebb a medence és a kert is, de – az előző otthonukkal ellentétben – most van egy közösségi tér is, ahol összegyűlhetnek. Hangsúlyozta: imádnak ott élni, a kedvenc helye a házban a fürdőszoba, ahonnan fentről jön be a fény.

Legújabb Instagram-bejegyzésében megint egy gyönyörű helyről jelentkezett be. A háttérben pálmafák, valamint a tenger is feltűnik, ezzel még tökéletesebbé varázsolva az összképet.

Horváth Éva megmutatta, hogy mennyit fogyott

Horváth Éva 42 évesen vált kétszeres édesanyává tavaly szeptemberben. A csinos modell azonban negyven túl is, néhány hónappal szülés után, olyan alakot villantott, amit egy tinédzser is megirigyelhetne. A csinos modell máris visszanyerte szülés előtti testét, sokat fogyott, mióta Balin vannak, és szépen formálódik.  A rajongók is kiszúrták ezt, bár nem volt nehéz, hiszen a fotók önmagukért beszélnek, minden jól látható rajtuk.

Horváth Éva most egy bikinis fotóval jelentkezett be, amivel rendesen feltüzelte a követőit, hiszen rengetegen megjegyezték, hogy milyen jól néz ki a kétgyermekes anyuka.

– írta a bikinis fotója mellé.

Mint két dinnye, Horváth Éva köszönetet mondott a látványos átalakulásért

Horváth Éva augusztus végén adott életet második gyermekének, a kis Alexnek. A kétgyermekes anyuka tökéletes formában van, amit meg is mutatott az Internet népének.

Horváth Éva alig egy hete hozta világra kisfiát, máris egy nagyszerű fotót posztolt magáról Instagram-oldalára. A modell spagetti pántos felsőjében olyan látképet mutatott, hogy az embernek eláll a szava. Éva viccesen ezt kommentálta a fotó alá:

“Köszönöm Alexnek, az ország legjobb plasztikai sebészének az új m.elleimet “

Természetesen ahogy lenni szokott, a sok jóindulatú ember megint kritikával illette a volt szépségkirálynőt.

Horváth Éva két szép kerek desszerttel lepte meg a rajongóit

Az egykori szépségkirálynő nosztalgiázott kicsit a hűvös, novemberi napon, és három képet is megosztott magáról a rajongóival. Horváth Évát hamarosan a TV2-n, a Farm VIP-ben láthatják a nézők, a sárga csapatban ott lesz mellette Terecskei Rita, Sydney van den Bosch, Kucsera Gábor, Vásáry André, Sebők Vili és Jóni Máté is.

Horváth Éva ahogy kiszállt a medencéből egy pillanatra lefagytunk a látványtól

Bár ez a nyár más mint a megszokott, de ennek ellenére minden megy a maga útján. Aki teheti az ideje nagy részét a strandon tölti, vagy legalábbis vízparton.

Horváth Éva is az ideje egy részét a napon, a medencében tölti. Az egykori szépségkirálynő nagyon élvezi a nyári napokat és a rajongók nagy örömére ismét megmutatta magát fürdőruhában: ezúttal a medence oldalán kapaszkodva látható egy tűzpiros szettben. A hozzászólók teljesen odavannak érte, szerintük a tökéletes alakja mellett a megörökített póz sem utolsó.

Horváth Éva fürdőruciját látva egészben nyeltük le a vajaskiflit

Az egykori szépségkirálynő már nagyon várta a nyarat, a szép időt – ezt egy új, bikinis kép mellett árulta el a rajongóinak. Horváth Éva csupa pozitív hozzászólást kapott az új bejegyzésére, sokan dicsérik fantasztikus alakját, . A 41 éves modell mindent megtesz azért, hogy formában tartsa magát: rendszeresen sportol, és a táplálkozására is odafigyel.

Horváth Éva váratlanul úgy bedőlt, hogy huzat lett

Horváth Éváról kedvese készített egy vicces fotót. Az egykori szépségkirálynő meg is mutatta közösségi oldalán követőinek a hatalmas villantást.

Itt a kerti munkák ideje, aki szeret kertészkedni az most végre kiélheti magát. Horváth Éva már számtalanszor posztolt az udvaráról, ahogy kertészkedik. Jó látni, hogy egy volt szépségkirálynő sem viszolyog az ilyen munkáktól. Éva szerette volna megnevettetni a követőit, de nekünk inkább a fantáziánkat indította be. A kiváló képet kedvese készítette. A képen az látható, ahogy a sztármami fehér szoknyában kertészkedik. A fotó akkor készült, amikor Évi lehajolt.

Horváth Éva váratlanul úgy bedőlt, hogy huzat lett

Horváth Éváról kedvese készített egy vicces fotót. Az egykori szépségkirálynő meg is mutatta közösségi oldalán követőinek a hatalmas villantást.

Itt a kerti munkák ideje, aki szeret kertészkedni az most végre kiélheti magát. Horváth Éva már számtalanszor posztolt az udvaráról, ahogy kertészkedik. Jó látni, hogy egy volt szépségkirálynő sem viszolyog az ilyen munkáktól. Éva szerette volna megnevettetni a követőit, de nekünk inkább a fantáziánkat indította be. A kiváló képet kedvese készítette. A képen az látható, ahogy a sztármami fehér szoknyában kertészkedik. A fotó akkor készült, amikor Évi lehajolt.

Horváth Éva bikinis popesza rendesen felpörgette a lájkokat

Horváth Éva még mindig Vietnámban pihen a családjával, ahol a napja nagyrészét bikiniben tölti. Meg is osztott egy ilyen képet a követőivel, akik azóta szétlájkolták és kalapot emelnek püspökfalatja előtt. Merthogy  ezúttal hátulról fotóztatta magát és úgy tűnik, jól tette, mert elég sok dicséretet húzott be vele.

Horváth Éva tűzforró fotója visszahozta nekünk a nyári kánikulát

Horváth Éva még ősszel is nagyon érzi a nyári hangulatot, ugyanis jelenleg Balin pihen, amit nyugodtan nevezhetünk a földi paradicsomnak is. Szerencsére az idili környezetben a pihenés közepette nem feledkezett meg rajongóiról sem és felöltött pár képet instagram oldalára. A friss fotók természetesen nagy sikert arattak, Horváth Éva ugyanis remek formában van.  Rajongói egyből kiszúrták, hogy a sugárzó szépségű Horváth Évának még a könyöke is virágzik.