Gelencsér Timi hazatért az Exatlon forgatásáról és vadítóbb mint valaha

Gelencsér Tímeát az Exatlon című műsorból ismerhette meg az ország. Előtte nekünk teljesen ismeretlen volt, és ezzel még sokan vannak így pedig 2016-ban Ő nyerte meg a Miss Hungary szépségversenyt. A most 25 éves Timi már 12 évesen modellkedett, később pedig fitnesszel is foglalkozott: Fitness Woman országos bajnok is lett, ezzel kerülhetett be az Exatlon bajnokai közé.

A műsorban bebizonyította, hogy a kinézet egy dolog, ugyanis az elején nem gondoltuk volna róla, hogy a top 3-ba fog kerülni, sőt ha a csak a női mezőnyt nézzük akkor a második lett. Azok a fránya előítéletek. Timi pozitív csalódás lett és végig ügyesen teljesített, az a kis hiszti meg néha belefért.