Laura régen Disney filmekben szerepelt, hamarosan pedig a Netflixen láthatjuk

Laura neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen évekkel ezelőtt Disney-filmekben varázsolta el a nézőket. A bájos színésznő akkor még kislányként lopta be magát a szívünkbe, most azonban egy egészen új oldalát mutatja meg. Hamarosan a Netflix egyik nagyszabású produkciójában láthatjuk viszont!

A rajongók már izgatottan várják, milyen karaktert alakít majd a fiatal sztár. Egyes pletykák szerint a sorozat egy izgalmas dráma lesz, amelyben Laura egy komolyabb szerepben mutatkozik meg. „Izgatott vagyok, hogy új kihívások elé állhatok” – mondta a színésznő egy interjúban.

A Disney-filmek kedves, vidám világa után ez hatalmas váltás lesz, de Laura készen áll a változásra. A szakértők szerint a Netflix-projekt egy igazi karrierfordulópont lehet számára. Sokan úgy vélik, hogy most végre színésznőként is bizonyíthat.

Vajon sikerül Laurának kilépnie a gyereksztár szerepből és meghódítania a streaming világát? Az biztos, hogy a premier napján minden szem rá szegeződik majd!

Laura a Disney filmek ragyogó csillaga már felnőtt nőként bizonyít

A varázslatos és sokoldalú Disney karakterek már több generáció óta varázsolja el a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt.

Nem vagyunk nagy mesenézősök de azért képben vagyunk a mostani főhősökkel, főszereplőkkel. Egyébként ha elmegy valaki egy játékboltba azonnal láthatja, hogy mi az ami a mostani trend, mi folyik a csapból is persze olyan áron, hogy csak pislogunk. A hivatalos Disney Hercegnők közé tartozik, hogy csak a legismertebbeket említsük Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika, Ariel, Jázmin, Pocahontas, Mulan, valamint nem tartoznak hivatalosan a Hercegnők közé, de szerintünk igen Elza és Anna, a Jégvarázs főszereplői. Ők azok a legendás szereplők akiket azóta már más típusú filmekben is láthattunk, nem éppen úgy ahogy azt gyerekként.

A mai nap Laura Sagra látogatott meg minket, a képeit elnézve Ő simán alakíthatná valamelyik Disney karaktert. Vélhetően az a több mint 1 millió követő is így gondolja aki követi őt.

 

Nem éppen a Disney filmekben folytatta karrierjét a színésznő de nem is bánjuk

Maitland  a nagyközönség először a Gazdagok és szépek című szitkomban ismerhette meg, de igazi ismertségre a Boy Meets World (magyar címe: A kis gézengúz) tinisorozatban tett szert, Rachel McGuire szerepében. Feltűnt aztán olyan sorozatokban, mint a Házi barkács, vagy az Egy kapcsolat szabályai, és olyan filmekben, mint a Feketék fehéren.

42 évesen azonban úgy döntött meghódítja a felnőttfilm ipart. Maitland már az Instagram-oldalán is reklámozza filmjeit. Elmondása szerint már régóta kacérkodott, hogy itt is kipróbálja magát, de csak most lett elég önbizalma, hogy belevágjon. Többek között arról beszélt nemrég, hogy a jelenlegi és a Disney-sorozatos közönsége között van átfedés, ugyanis vannak egészen nagy rajongói. Meg, akik az utóbbiban nézték – A kis gézengúzban például – azok most járnak a húszas-harmincas éveikben.

 

Gyerekkorunkban imádtuk a Disney rajzfilmeket, és Pocahontas volt az egyik kedvencünk

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Pocahontas egy 1995-ben bemutatott amerikai rajzfilm, amely gyerekként nagyon szerettünk. Azonban most újra megelevenedik előttünk, de a kislány már egy felnőtt hölgy. Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy Keasha fel alá sétál, teste szinte eggyé válik a sziklás parttal, és ahogy a tökéletes püspökfalaton megcsillan a nap sugara. Ahhh végünk, csomagoljunk és indulás!te

Régen a Disney gyerekszínésze volt, de esténként még mindig az ő filmjeire alszunk el

Maitland Wardet a nagyközönség először a Gazdagok és szépek című szitkomban ismerhette meg, de igazi ismertségre a Boy Meets World (magyar címe: A kis gézengúz) tinisorozatban tett szert, Rachel McGuire szerepében. Feltűnt aztán olyan sorozatokban, mint a Házi barkács, vagy az Egy kapcsolat szabályai, és olyan filmekben, mint a Feketék fehéren.

42 évesen azonban úgy döntött meghódítja a felnőttfilm ipart. Maitland Ward már az Instagram-oldalán is reklámozza felnőttfilmjét, ő a vörös hajú nő, aki pórázon tart egy másik nőt.  Elmondása szerint már régóta kacérkodott, hogy itt is kipróbálja magát, de csak most lett elég önbizalma, hogy belevágjon.

 

Stephany-t simán el tudunk képzelni egy Disney rajzfilmben

A varázslatos és sokoldalú Disney karakterek már több generáció óta varázsolja el a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt.

Nem vagyunk nagy mesenézősök de azért képben vagyunk a mostani főhősökkel, főszereplőkkel. Egyébként ha elmegy valaki egy játékboltba azonnal láthatja, hogy mi az ami a mostani trend, mi folyik a csapból is persze olyan áron, hogy csak pislogunk. A hivatalos Disney Hercegnők közé tartozik, hogy csak a legismertebbeket említsük Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika, Ariel, Jázmin, Pocahontas, Mulan, valamint nem tartoznak hivatalosan a Hercegnők közé, de szerintünk igen Elza és Anna, a Jégvarázs főszereplői. Ők azok a legendás szereplők akiket azóta már más típusú filmekben is láthattunk, nem éppen úgy ahogy azt gyerekként.

A mai nap Stephany Gonzalez látogatott meg minket, a képeit elnézve Ő simán alakíthatná valamelyik Disney karaktert. Vélhetően az a több mint 3,2 millió követő is így gondolja aki követi őt.

A Disney üdvöskéje 42 évesen döntött úgy, hogy most már a gyerekek helyett minket szórakoztat

Maitland a nagyközönség először a Gazdagok és szépek című szitkomban ismerhette meg, de igazi ismertségre a Boy Meets World (magyar címe: A kis gézengúz) tinisorozatban tett szert, Rachel McGuire szerepében. Feltűnt aztán olyan sorozatokban, mint a Házi barkács, vagy az Egy kapcsolat szabályai, és olyan filmekben, mint a Feketék fehéren.

42 évesen azonban úgy döntött meghódítja a felnőttfilm ipart. Maitland már az Instagram-oldalán is reklámozza filmjeit. Elmondása szerint már régóta kacérkodott, hogy itt is kipróbálja magát, de csak most lett elég önbizalma, hogy belevágjon. Többek között arról beszélt nemrég, hogy a jelenlegi és a Disney-sorozatos közönsége között van átfedés, ugyanis vannak egészen nagy rajongói. Meg, akik az utóbbiban nézték – A kis gézengúzban például – azok most járnak a húszas-harmincas éveikben.

 

Az egykori Disney-tinisztárnak sokkal jobban bejött a felnőtt karrierje mint arra korábban számított

Maitland-et  a nagyközönség először a Gazdagok és szépek című szitkomban ismerhette meg, de igazi ismertségre a Boy Meets World (magyar címe: A kis gézengúz) tinisorozatban tett szert, Rachel McGuire szerepében. Feltűnt aztán olyan sorozatokban, mint a Házi barkács, vagy az Egy kapcsolat szabályai, és olyan filmekben, mint a Feketék fehéren.

42 évesen azonban úgy döntött meghódítja a felnőttfilm ipart. Maitland már az Instagram-oldalán is reklámozza filmjeit. Elmondása szerint már régóta kacérkodott, hogy itt is kipróbálja magát, de csak most lett elég önbizalma, hogy belevágjon. Többek között arról beszélt nemrég, hogy a jelenlegi és a Disney-sorozatos közönsége között van átfedés, ugyanis vannak egészen nagy rajongói. Meg, akik az utóbbiban nézték – A kis gézengúzban például – azok most járnak a húszas-harmincas éveikben.

 

A gyerekek nagyon szeretik a Disney rajzfilmeket, mi meg Pocahontast

Pocahontas egy 1995-ben bemutatott amerikai rajzfilm, amely gyerekként nagyon szerettünk. Azonban most újra megelevenedik előttünk, de a kislány már egy felnőtt hölgy.

Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy Keasha fel alá sétál a parton, ésszinte eggyé válik a sziklás parttal, és ahogy a tökéletes püspökfalaton megcsillan a nap sugara. Végünk, csomagoljunk és indulás!

A Disney gyerekszínésze volt, most azonban már egy teljesen más műfajban bizonyította tehetségét Dare

Számos gyerekszínészt ismerünk, akik miután megöregedtek kegyvesztetté váltak a filmiparban. Egy részünk a későbbiekben is tudta kamatoztatni az ismertségét, de voltak olyanok is akik nem tudtál elfogadni, hogy felnőttként már nincs rájuk szükség és ezért egyre jobban lecsúsztak a lejtőn.

Nem egy könnyű szerep ez ha belegondolunk, hisz a csillogásból, a hirtelen jött népszerűségből nehéz kilépni. Amilyen magaslatokat élnek meg ezek a gyerekszínészek, olyan mélységeket is miután “eljár felettük az idő”.

A Disney-sztárt, Dare Taylort – aki sokáig Jázmin hercegnőt alakította az Aladdinból Disneylandben –  leginkább cuki oldaláról ismertük, ám egy ideje már fotóival igyekszik lájkokat gyűjteni a rajongóitól. Nos, ez sikerül is neki. Dare egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.