Az ingatlanosként dolgozó Baukó Éva most egy csajos nyaralásról jelentkezett be és hozta a kókuszdiókat is

Óriási bejelentést tett az RTL: a szerepelni vágyó embereknek ismét megadatott a lehetőség, amivel az egész életük megváltozhat. Ismét megnyitja kapuit a Magyarországon egyedül állóként luxusbörtönnek elnevezett villa, ahová néhány szerencsés (vagy szerencsétlen) játékos beköltözhet és a külvilágtól elzárva, különböző feladatokat megoldva élheti az életét néhány hét erejéig. Felfokozott érzelmi állapot ez: az unalom és a bezártság felerősítik az emberi tulajdonságokat, könnyen alakulnak ki konfliktusok, de ugyanilyen könnyen eshet valaki szerelembe is, az ingerek teljes hiánya miatt.

Bár minden évadot megnyert valaki, az igazi jutalom csak keveseknek sikerült: bár a több tíz millió forint, korábban pedig a lakás és a ház is remekül hangzott, végső soron mindenki ugyanazért vállalta az önkéntes rabságot: hogy hírnevet szerezve később profitálhasson majd az ismertségéből.

Ez persze keveseknek sikerült, ám a példa azt mutatja, hogy nem lehetetlen. Ott van Osváth Zsolt, aki mára Magyarország egyik legnézettebb Youtuberévé nőtte ki magát, de ha azt mondjuk hogy Való világ és híres, akkor mindenkinek Majka fog beugrani. Aztán ott van Nádai Anikó, akinek a tévézéssel nagy álmai váltak valóra. És ott van a ma már civilként élő, médiából visszavonult Baukó Éva, aki óriási változásokon ment keresztül az évek alatt.

Rengeteget fogyott, óriási göndör haját kiegyenesítette, teljesen lecserélte a ruhatárát, ízlésesen sminkel. Bár Évának sosem volt azzal problémája, hogy beleolvadna a tömegben, így biztos, hogy sokkal többe észreveszik.

Az ingatlanosként dolgozó Éva most egy csajos nyaralásról jelentkezett be, ahová barátnőjével együtt ment és a jelek szerint nagyon jól érezték magukat. Éva több képet és videót is feltett az útról, ezen például éppen bikiniben pózol és a látvány valami csodálatos:

„Érett őszibarack… Így finom” – Baukó Éva új képéért odáig vannak a rajongók

Baukó Éva egy ideje visszavonult a közösségi médiától, legalábbis, ami a véleménynyilvánításait illeti, ugyanis megelégelte a rengeteg kritikát és a botrányt, ami nyilvános vitáiból ered.

Éva egykor a Viasat3-on tűnt fel a Bár második évadjában, utána több csatornán számos valóságshow-ban szerepelt, gyakran Alekosszal. Az Ázsia Expresszben vitézkedő göröggel összevesztek, Baukó Éva pedig nemigen vállal már realityt –  az italt is letette, ingatlanforgalmazásból él. Azonban a tőle megszokott fotókat nem kell nélkülözni a követőinek, most a Budapesttől 11 órányira délre található Zanzibárra utazott el ahol elképesztően jó az idő.

Baukó Éva pedig élvezi a sziget egyik legszebb strandja, a Nungwi varázsát. Legfrissebb fotóját látva követői egymást próbálják túllicitálni.

Baukó Éva is kihasználta a napsütést és ez a szemünknek esett a legjobban

Baukó Éva elutazott Zanzibárra, melyről egyik képén úgy fogalmazott, hogy számára a megvalósult álom.

Zanzibár négy szigetből álló szigetcsoport Kelet-Afrika partjainál. A legtöbben az érintetlen fehér homokos strandok és türkizkék óceán miatt utaznak ide.  Éva sem győz betelni a sziget szépségével. Folyamatosan prezentálja nekünk az élményeit, beszámolóit, és izgalmasabbnál izgalmasabb fotókon mutatja meg magát a tengerparton. Éva mint mindig most is lélegzetelállító, látszik, hogy mennyire élvezi a napsütést. A mi reggelünket is feldobta ezzel.

Baukó Éva karácsonyi ajándéka a legjobbkor érkezett

Baukó Éva egy ideje visszavonult a közösségi médiától, legalábbis, ami a véleménynyilvánításait illeti, ugyanis megelégelte a rengeteg kritikát és a botrányt, ami nyilvános vitáiból ered.

Éva egykor a Viasat3-on tűnt fel a Bár második évadjában, utána több csatornán számos valóságshow-ban szerepelt, gyakran Alekosszal. Az Ázsia Expresszben vitézkedő göröggel összevesztek, Baukó Éva pedig nemigen vállal már realityt –  az italt is letette, ingatlanforgalmazásból él. Azonban a tőle megszokott fotókat nem kell nélkülözni a követőinek, most karácsonyi képekkel örvendeztette meg követőit, a fotókon télies, ünnepi hangulatban van.

Éva jól tudja, hogy mi kell ahhoz hogy mindig róla beszéljenek, legutóbbi fotója is olyan, hogy kiugrottunk a fotelből mikor megláttuk. Éva egy karácsonyi fotózáson vett részt. Vissza is jött az ünnepi hangulatunk.

Baukó Éva karácsonyi fotózáson vett részt, és az eredmény kemény mint a 3 napos mákos bejgli

Baukó Éva egy ideje visszavonult a közösségi médiától, legalábbis, ami a véleménynyilvánításait illeti, ugyanis megelégelte a rengeteg kritikát és a botrányt, ami nyilvános vitáiból ered.

Éva egykor a Viasat3-on tűnt fel a Bár második évadjában, utána több csatornán számos valóságshow-ban szerepelt, gyakran Alekosszal. Az Ázsia Expresszben vitézkedő göröggel összevesztek, Baukó Éva pedig nemigen vállal már realityt –  az italt is letette, ingatlanforgalmazásból él. Azonban a tőle megszokott fotókat nem kell nélkülözni a követőinek, most több képpel örvendeztette meg 195 ezer követőjét az Instagramon, a fotókon télies, ünnepi hangulatban van.

Éva jól tudja, hogy mi kell ahhoz hogy mindig róla beszéljenek, legutóbbi fotója is olyan, hogy kiugrottunk a fotelből mikor megláttuk. Éva egy karácsonyi fotózáson vett részt. Meg is jött a kedvünk az ünnepekhez.

Baukó Éva olyan rég járt már nálunk, hogy időközben elfelejtettük, hogy ekkora

Baukó Éva egy ideje visszavonult a közösségi médiától, legalábbis, ami a véleménynyilvánításait illeti, ugyanis megelégelte a rengeteg kritikát és a botrányt, ami nyilvános vitáiból ered.

Azonban a tőle megszokott fotókat nem kell nélkülözni a követőinek, most magához képest is egy igencsak odapirított. Éva jól tudja, hogy mi kell ahhoz hogy mindig róla beszéljenek, legutóbbi fotója is olyan, hogy leugrottunk a bicikliről mikor megláttuk. Ebben a nagy melegben nem lesz ennek jó vége. Így is hőgutát kapunk.

Éva egyébként jelenleg Olaszországban nyaral. Szemmel láthatóan jól érzi magát, és most már mi is.

Az megvan amikor Baukó Éva megmutatta a ( . ) ( . ) a TV2 vetélkedőjében

Sárga malacok néven szerepelt egykor Gáspár Győző, Bárdosi Sándor és Baukó Éva az Ezek megőrültek!-ben, most pedig előkerült egy régi videó.

Az Ezek megőrültek!-ben minden héten hármas csapatokban versenyeztek celebek, sztárok, a műsorvezetők pedig eleinte Rákóczi Ferenc, Majka, valamint Fekete Pákó voltak. A harmadik évadra beszállt Till Attila, a negyediket Kasza Tibi és Cooky vezették.

A Sárga malacok nevű csapat a harmadik évadban küzdött, benne Gáspár Győző, Bárdosi Sándor, Baukó Éva gyűjtögette a pontokat. Egy adott pillanatban, amikor a nem kis adottságokkal megáldott Samantha Fox brit énekesnőről volt szó, Baukó Éva úgy döntött, megmutatja Tillának és Majkának, hogy nála is van mit a tejbe aprítani.

Baukó Éva gyümölcskosárral készül nekünk ezen a hideg reggelen

Baukó Éva egy ideje visszavonult a közösségi médiától, legalábbis, ami a véleménynyilvánításait illeti, ugyanis megelégelte a rengeteg kritikát és a botrányt, ami nyilvános vitáiból ered.

Azonban a tőle megszokott fotókat nem kell nélkülözni a követőinek, most magához képest is egy igencsak odapirított. Éva jól tudja, hogy mi kell ahhoz hogy mindig róla beszéljenek, legutóbb profilképnek állított be egy olyan felvételt, hogy leugrottunk a bicikliről mikor megláttuk. Ebben a nagy hidegben nem lesz ennek jó vége. Fontos a réteges öltözködés, annyiszor elmondják. Viccet félretéve lennénk az ingen a gomb.

Baukó Éva most egy búzamezőn mutatta meg

Egy búzamezőn pózol legfrissebb, Instagramra posztolt fotóján Baukó Éva! A műsorvezetőnő vadítóan fest a falatnyi textilben, napbarnított bőre pedig csak úgy ragyog a búzamező kellős közepén.  A képek azonnal megtették a hatásukat: férfi rajongói alig tudnak betelni a látvánnyal, Éva posztjai alá csak úgy záporoznak a dicsérő kommentek és a kedvelések. Azonban volt aki másképp gondolta és inkább a búzáért aggódott:

“Letaposod a búzát csaje! Ezért az egy jól sikerült tucat képért. Nem mellesleg te is felzavarod a szúnyogokat!  “

Baukó Éva bőrigázott és ennek a szemünk a legnagyobb nyertese

Baukó Éva ismét egy látványos fotóval tette boldoggá követőit. Az Instagram-oldalára került fel egy Görögországban, nyaralásakor készült fotó, melyen egy hófehér, csupa vizes ingben áll a tengerben.

A vékony ruhadarabnak köszönhetően jól kivehetők az egykori valóságshow szereplő adottságai. Rengeteg dicséretet kapott a fotóért cserébe, a lájkszámokból is egyértelműen kiderül, ezzel igazán elnyerte mindenki tetszését.