Anastasia bögréit látva meg kellett innunk egy pohár tejet

Anastasia a húszas éveiben járó moszkvai Instaceleb, aki gyerekként és most felnőttként is rengeteg kritikát kapott és kap a mai napig. A lány egyedüli bűne, hogy gyerekként túlsúlyos volt, később pedig gomba módjára kezdett nőni. Tinédzserként mindig piszkálták a kinézete miatt, emiatt nagyon félénk és visszahúzódó volt, félszegsége pedig arra ösztökélte, hogy még emberek közé sem merészkedett bánatában. Az, hogy 2006-ban rohamtempóban kezdtek nőni “bögréi”, még rátett egy lapáttal, az utcán emiatt kapok bókok hamarosan gúnyra váltottak.

2017-ben azonban megismerkedett egy fotóssal, aki meggyőzte, hogy készítsen magáról képeket, mert kicsit sincs mit szégyellnie. Csinált is egy instagram fiókot, ahol már több mint 1 millióan követik. Persze vannak kritikusai is, de szerinte sokan szeretik, sok pozitív tartalmú levelet kap, ezért igyekszik csak azokra figyelni és kizárni a rosszat és a gyűlölködést.

Anastasia megkínált minket a mézesbödönjéből

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Van az úgy az emberrel, hogy a reggeli kapkodásban elfelejt dolgokat. Otthon hagyja a bérletét, a pénztárcáját, esetleg a munkaeszközének számító céges laptopját. De volt már olyan is, hogy a kabát lemaradt, persze ez sehol nincs ahhoz képest, amilyen feledékeny Anastasia. Ő ugyanis a nadrágról mindig megfeledkezik. Őt ez azonban nem riasztja el a mindennapi rutintól, ha kell így megy tankolni, vagy bevásárolni a boltba.

Anastasia elment tankolni, de pechjére a nadrágot most otthon hagyta

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Van az úgy az emberrel, hogy a reggeli kapkodásban elfelejt dolgokat. Otthon hagyja a bérletét, a pénztárcáját, esetleg a munkaeszközének számító céges laptopját. De volt már olyan is, hogy a kabát lemaradt, persze ez sehol nincs ahhoz képest, amilyen feledékeny Anastasia. Ő ugyanis a nadrágról mindig megfeledkezik. Őt ez azonban nem riasztja el a mindennapi rutintól, ha kell így megy tankolni, vagy bevásárolni a boltba. A minap például gördeszkázni támadt kedve az egyik kaliforniai mélygarázsban. Nagyon nagy szerencse, hogy nem esett el, mert nem volt rajta védőfelszerelés (sem). Azért segítettünk volna az ellátásban, ha netán úgy alakult volna.

Ha a telt a gyengéd akkor Anastasia-val ma nagyon jól fogsz lakni

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Nem tudjuk Ti  hogy vagytok vele, de már kezdjük unni a csirkemell sonkát, ideje egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Bemutatjuk nektek az orosz származású Anastasia-t. Nem egy nádszál vékony csaj, de ha megjelenik akkor forr körülötte a levegő. Van mit fogni rajta, de sokan pont ezt szeretik. A 25 éves lánynak több mint 10 millió követője van. Az orosz Kim Kardashiannak is szokták hívni. Vacsorára bizony jól laknánk vele.