Amanda 52 évesen is nagyszerű formában van

Amanda Holden angol színésznő, énekesnő és televíziós személyiség. Legtöbben a Britain’s Got Talent című tehetségkutató zsűrijeként ismerhetik, emellett pedig olyan sorozatokban láthattuk, mint A vadon bűvöletében és az Agatha Christie: Marple.

Filmes karrierje 1991-ben kezdődött alig 20 évesen, azóta számos filmben és színházi darabban játszott már. Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Amanda is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

Az 52 éves színésznőt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon.

Amanda nem fogja sajnálni a húst a karácsonyi menüből

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Amanda egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van.

 

Sok mindent láttunk már de Amanda most alaposan befűt nekünk

Amanda egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 11 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Bár nagyon jól tudja a családja, hogy miből keresi a kenyérre valót, ennek ellenére nem csak hogy elfogadják a munkáját, de valósággal rajonganak érte. Elmondása szerint édesanyja a legnagyobb rajongója! Emellett barátja sem bánja, hogy mivel foglalkozik, hiszen ez olyan életet biztosít számukra, amit szeretnének élni.

Amanda felsői sorra adják meg magukat, valaki igazán segíthetne

Hol van már az az idő amikor a nők esténként szabásmintákat bújtak a magazinokban és kötögettek tv-nézés közben.

Változnak az idők, embert nem ismerünk már aki követné a régi hagyományokat és kötne egy sapkát, pulóvert vagy bármit. Sőt már az is ritka ha a ruháinkat varrónőhöz visszük, vagy a cipőnket a cipészhez. A fogyasztói társadalom azt követeli meg, hogy gyorsan cseréljük a dolgainkat és mindig vegyünk újat.

Amanda Breden egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától. Sajnos a minap egy insta posztban arra panaszkodott, hogy már ő sem talál megfelelő varrónőt, pedig a felsői valamiért sorra adják meg magukat. Nem csoda hisz ekkora súly alatt még az acélsodrony is meghajol.

Amanda ezúttal Ciprusról jelentkezett be és feltette a már-már védjegyévé váló kérdést: „Éhes vagyok! Ki készít nekem egy finom reggelit?” – nem igazán volt hiány az önkéntes szakácsokból.

Amanda fürdőruhája visszahozza nekünk a nyári meleget

Az emberek nagy része most tölti a szabadságát, nagyon aktuális tehát a kérdés, hogy akkor mekkora bőrönddel érdemes utazni. Tudjuk jól a fapados légitársaságok (wizzair, ryanair) ugyan olcsón kínálnak repülőjegyeket Európa szerte, azonban ha nem csak egy kézipoggyászt akarunk magunkkal vinni az útra, hanem egy normális méretű bőröndöt, akkor bizony zsebbe kell nyúlni. Azonban van amikor nem sajnáljuk a pénzt egy nagy kofferre.

Amanda 20 évesen hozzáment egy haditengerészethez, de a kapcsolat néhány év után válással végződött. Amanda ekkor azt gondolt, mostantól minden másképp lesz. Elment személyi edzőhöz, leadott vagy harminc kilót, milliókat költött új külsejére. Új „személyiségét” megosztotta az Instagramon és a Tinderen, és nem várt sikert aratott. Ma már a Tinder egyik királynője, az instán 4,3 millió követője van, és az a helyzet, hogy egy fizetős videós szolgáltatáson keresztül évi 2 millió dollárt, vagyis több, mint 600 millió forintot kaszál. Az ő bőröndjében még mi is eltűnnénk.

Amanda lakókocsijában mi is nagyon otthonosan éreztük magunkat

A lakóautó a legnagyobb királyság a földön. Nincs az a férfi aki ne fogadna el egyet, hisz mindig is ilyenről álmodoztunk. Valaki a családdal, mások a barátokkal indulnának neki a nagyvilágnak és közben ott szállhatnánk meg ahol csak akarunk.

Tényleg számos előnye van egy lakókocsinak, a legnagyobb, hogy nem kell energiát fordítanunk a szállásfoglalásra, nem kell tartanunk a rossz körülményektől, a hozzá nem értő, szakmaiatlan személyzettől, itt minden csak rajtunk múlik. A mai nap Amanda fogja megmutatni a saját kis guruló otthonát. Nem kérdés, hogy vele nagyon szívesen nekivágnánk a nagyvilágnak. Csak rónánk a kilométereket és közben felfedeznénk a nevezetességeket, este pedig jöhetne a lazítás.

 

Amanda reggelijétől aligha lesz jobb ajánlat mára

Ha megkérdeznék, melyik a legklasszabb és legismertebb amerikai étel, akkor természetes, hogy mindenki gondolkodás nélkül a hamburgert mondaná.

Egy dolog egészen bizonyos, hamburgert mindenki evett már, és a hamburgert mindenki szereti. Nagyon sok fajtája van, annak ellenére hogy egyszerű ételnek tűnik, meglehetősen sokféle képen lehet elkészíteni. A legfontosabb, hogy jó szaftos legyen benne a hús. Persze számít a buci is, valamint a sajt és a friss zöldségek, de a húspogácsa sorsdöntő. Amanda ma egy sajátos megoldást talált ki a vacsora tálalására. A hamburgerének tuti receptje, hogy nem sajnálja belőle a húst, ezzel bizony jól fogunk lakni.

 

Sok mindent láttunk már de Amanda kipufogója előtt mi is leborulunk

Amanda egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 11 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Amanda hatalmasat kaszál azzal hogy nagy bőröndje van

Az emberek nagy része most tölti a szabadságát, nagyon aktuális tehát a kérdés, hogy akkor mekkora bőrönddel érdemes utazni. Tudjuk jól a fapados légitársaságok (wizzair, ryanair) ugyan olcsón kínálnak repülőjegyeket Európa szerte, azonban ha nem csak egy kézipoggyászt akarunk magunkkal vinni az útra, hanem egy normális méretű bőröndöt, akkor bizony zsebbe kell nyúlni. Azonban van amikor nem sajnáljuk a pénzt egy nagy kofferre.

Amanda 20 évesen hozzáment egy haditengerészethez, de a kapcsolat néhány év után válással végződött. Amanda ekkor azt gondolt, mostantól minden másképp lesz. Elment személyi edzőhöz, leadott vagy harminc kilót, milliókat költött új külsejére. Új “személyiségét” megosztotta az Instagramon és a Tinderen, és nem várt sikert aratott. Ma már a Tinder egyik királynője, az instán 4,3 millió követője van, és az a helyzet, hogy egy fizetős videós szolgáltatáson keresztül évi 2 millió dollárt, vagyis több, mint 600 millió forintot kaszál. Az ő bőröndjében még mi is eltűnnénk.

Amanda hármat guggolna és véged lenne

Amanda Lee azon kevés hölgyek közé tartozik instán akinek nem kell túl sokat mutatnia magából ahhoz, hogy elálljon a szavunk. A személyi edzőként dolgozó Amanda végigjárta a ranglistát és rengeteget dolgozott azért, hogy mára így nézzen ki. Ez a kitartás jó példa lehet azoknak a nőknek akik elégedetlenek magukkal. Lehet változtatni rajta, de ez egy kicsit sem egyszerű ezért sokan feladják idő előtt.

Amanda legfőképp a rendszeres testmozgást és az egészséges táplálkozást népszerűsíti. Gyakorlatilag tucatjával fordulnak meg nála híres emberek azért, hogy az Ő edzésmódszerét kövessék. Kim Kardashian is félig meddig neki köszönheti méltán híres alfelét. Ezért abszolút érthető, hogy a kaliforniai hölgyet már közel 12 millióan követik az Instagram oldalán, de erős a gyanúnk, hogy ebből a létszámból néhányan csak a hölgy külseje miatt csatlakoztak. Hogy miért? Minden világos lesz, ha megnézitek Amanda galériáját…