Ez nem egy szaniter reklám, csak Alexandra a zuhanyzóban

Kocsis Szandi a második és a negyedik évadban is versenyzett. A csinos Exatlon-szereplő most tusolós fotóval örvendeztette meg követőit.

Kocsis Alexandra az Exatlon 2. évadjában tűnt fel a TV2 képernyőjén, 2020. elején, amikor a berobbanó járvány miatt az egész ország este ült és a tévét nézte. A modell-sportoló 2022-ben felbukkant a negyedik évadban is, de az All Star-adásokban már keveset láthattuk, másodikként esett ki.

147 ezer követője van, újabb képe is gyorsan népszerű lett.

„Gyakoroltam sokat, szerettem volna, ha az Exatlonban ki is jön. Hosszabb időre terveztem, de úgy látszik, hogy az életben minden okkal történik, nekem most ennyi idő volt megírva. Az első nap nagyon nem ment, visszajött a rossz érzés. De itt nincs idő ahhoz, hogy belejöjjek” – mondta a Mokkában Szandi, aki a negyedik évad második kiesője volt. Egyszer, a nagy csúszdánál megroppant a gerince, minden nap injekciókat kapott, így nem tudott száz százalékon teljesíteni.

„Nagyon jók a pályák, de veszélyesek. Amikor futunk, van bennünk iszonyú sok adrenalin” – mondta a versenypályákról. Embereileg szerette a csapat, nem ártott a légynek sem, de nagyon sok veresége volt, így voltak páran, akik annyira nem bánták, hogy kiesett. „Zozónak valahol igaza volt, amikor azt mondta, hogy gyenge láncszem vagyok. Rosszul esik, de nehéz ezen felülkerekedni. Sokszor csak egy picin múlt, a szerencse sem állt mellém” – jegyezte meg kiesése után.

Alexandra beengedett minket a szobájába és mindent átnéztünk

Alexandra egy igen vendégszerető ember. A szőke szépség végigkísér minket a szobájában és hogy ne unatkozzunk ízelítőt ad a ruhatárából is. Nem zavartatja magát, olyan otthonosan mozog, mintha ott se lennénk.

Hazaérve ledobja a göncöket és az ágyon lazít egy kicsit. Olyan érzésünk támadt mintha a szomszéd lányhoz ugrottunk volna át csak a faterja meg ne tudja. Próbálunk csendben maradni de mellette nem lesz olyan könnyű.

Nekünk Monica és egy kanapé elég a boldogsághoz

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Végre vége ennek a munkanapnak is, jöhet a jól megérdemelt pihenés. Az egész napi hajtást, a sok melót most ideje elfelejtenünk, és egy kicsit feltöltődnünk. Egy ilyen magával ragadó barna szépség pont kapóra jön ehhez. Alexandra egy rögtönzött “tornaórára” hív minket, de szerencsére nem kell messzire mennünk csak a kanapéig. Ez még talán beleférne.

Alexandra-nak szólhatna falaki, hogy ha így folytatja meg fog fázni

Papíron már túl vagyunk a télen, de az időjárás még mindig meglephet minket. Volt már áprilisban hó, aminek nem volt ember aki örült volna és egy május eleji fagy is benne van bármikor a pakliban. Szóval lehet, hogy már tavasz van, de azért ne várjuk még a napsütéses időt mert a helyzetet elnézve még jó ideig elkél majd a vastag kabát.

Alexandra azonban nem az a fázós típus. Pedig jobban kellene figyelnie mert ha így folytatja még a végén megfázik. Bár szívesen gondoskodnánk róla egy régi bevált orvossággal, mégpedig, hogy ki kell izzadni a bacikat. Rajtunk nem múlna a napi többszöri kezelés.