Marli ezúttal Franciaországban nyaralt, és ezúttal is maradandót alkotott

Marli Buccola Franciaországban nyaralt, képei pedig óriási sikert arattak a rajongóknál.

Marli nem sok információt oszt meg magáról a nagyvilággal. Az amerikai szépség 2015-ben kezdett el a San Diegó-i állami egyetemen tanulni, később regisztrált az Instagramon, ebből aztán később sikeres modell-influenszer karriert épített ki, a követőtábora pedig már meghaladta az egymillió főt. Buccola az elmúlt napokat Franciaországban, Saint-Tropez luxusában töltötte, az erről készült fotói pedig önmagukért beszélnek.

Mára már minden ismert és népszerű oldalon megtalálható és egyike azoknak, akik a legtöbb követővel rendelkeznek. Ez pedig elég ahhoz, hogy szépen lehessen vele keresni. Pár év alatt milliókat lapátolt össze és nem forintban, hanem dollárban. Az, hogy ez meddig tartható fent az még a jövő zenéje. Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.

 

Kitették az olimpiai faluból a pályafutását 20 évesen befejező úszónőt

A paraguayi úszónőt azt követően távolították el a párizsi olimpiai faluból, miután állítólag nem megfelelő légkört teremtett a helyszínen.

Elhagyta Párizst a 20 éves Luana Alonso, aki a 100 méteres pillangóúszás selejtezőjében való kiesése után bejelentette visszavonulását. A távozás ugyanakkor nem önként történt, ugyanis a hírek szerint megtiltották számára a sportolói falu használatát. Az Instagram-on több mint félmillió követővel rendelkező úszó a közösségi médiában közzétett egy bejegyzést, amely arra utal, hogy a történtek után visszatért az Egyesült Államokba.

A paraguayi olimpiai bizottság vezetője homályos nyilatkozatban tájékoztatott Alonso elküldéséről, anélkül, hogy részletezte volna, mit is értenek pontosan a sportoló „nem megfelelő viselkedése” alatt. Larissa Schaerer, Paraguay korábbi olimpikonja elmondta: „Jelenléte nem megfelelő légkört teremtett a paraguayi csapaton belül. Köszönjük, hogy az utasításoknak megfelelően járt el, mivel saját akaratából nem töltötte az éjszakát a sportolói faluban.”

Alonso olimpiai szereplése csalódást keltő volt, csak hatodik helyen végzett a selejtezőfutamában, 0,24 másodperccel lemaradva az ötödik helyezett grúz Ana Nizharadzétől, így épphogy lemaradt az elődöntőről. Ezt követően drámai módon bejelentette visszavonulását, de a versenye után is Párizsban maradt.

A sportolói falu, amely mintegy 14 250 versenyzőnek ad otthont a játékok alatt, mindössze opcionális szálláslehetőség az olimpikonok számára, ugyanis a versenyzők vagy egyes szövetségek akár úgy is dönthetnek, hogy saját költségen máshol szállnak meg.

Lucia profi kerékpáros, csak kár hogy az olimpián már nem láthatjuk versenyezni

Lucia Javorcekova tehetséges kerékpár-versenyzőként vált ismertté, majd a modellszakma felé fordult. A pozsonyi születésű hölgy mostanában leginkább lenyűgöző fotóival jelentkezik közösségi oldalain. A napokban sem volt ez másképp. Olyan alakja van, hogy minden férfi szeme megakad rajta.

Lucia Lachkovic Javorčeková több mint 2 millió követővel büszkélkedhet, így nem nevezhető érdektelen szépségnek. Elég, ha napi egy posztot kitesz az Instagramra, és máris milliókat keres. Olyan vonzó, hogy nehéz eldönteni, melyik képét osszuk meg: olyat, amin háttal van, vagy amin szemből látható. Erős minden irányból, és egyértelmű, hogy korábban profi kerékpáros volt. Lucia valódi inspiráció, hiszen a sportban és a modellkedésben is kiemelkedőt nyújtott.

A közösségi médiában nagy népszerűségnek örvend, ami nem véletlen, hiszen mind szépségével, mind tehetségével lenyűgözi követőit. Posztjai mindig nagy figyelmet kapnak, és minden új képével tovább növeli rajongótáborát. Lucia sikere azt mutatja, hogy a sport és a modellkedés jól megfér egymás mellett. Az ő példája inspiráló lehet minden fiatal nő számára, aki hasonló karriert álmodik meg. Az olimpiát is nagy figyelemmel kíséri, mivel még számos régi csapattársa is megmérkőzik rajta.

Sophia újra egyetemista lett, lehet vissza kell ülnünk az iskolapadba

z egyetemista létnek van pozitív és negatív oldala is. Nyilván tanulni senki sem szeret, vizsgázni meg pláne. Nem beszélve a szakdolgozattal és az államvizsgával járó stresszel. Ennek ellenére azért jó móka volt. Pörgött az élet és majdnem minden napra jutott egy buli. Ami pedig egy koliban nem történt meg, olyan nincs is. Lehet sokszor hagytuk volna az egészet leginkább, de visszatekintve a múltba azért újra bevállalnánk. Főleg ha a mostani egyetemista diákok is ilyenek mint Sophia, bár azt nem tudjuk hogy milyen a tanulmányi átlaga, de minket elsősorban nem is ez érdekel.

Sophia két információt tart fontosnak magáról: joghallgató; 100%-ig természetes. A most 24 éves Sophia tizennégy éves volt, amikor a barátjának küldött fotói elkezdtek terjedni a neten. Akkor a lány idegileg teljesen kikészült, ami érthető is, senki sem szeretné ha a képein csámcsognának. Szerencsére azonban ez már a múlt, és azóta túltette magát a történteken. Idén áprilisban sikeresen diplomázott. Büszke rá, hogy el tudta végezni az egyetemet, ráadásul végig ösztöndíjjal.

 

Bella a fánk megszállottja, de még csak fogyóznia sem kell hogy így nézzen ki

Az emberek két fő típusba sorolhatók: az egyik csoportba azok tartoznak, akik még a víztől is híznak, a másikba pedig azok, akik bármit megehetnek, és egy gramm súlyfelesleg sem rakódik rájuk. Utóbbiaknak még az is elég, ha reggel felülnek az ágyban az ébresztőóra csörgésére, máris kockás a hasuk. A genetika kegyes volt hozzájuk, ahogy Bella-hoz is, aki szintén ebbe a szerencsés csoportba tartozik. Bella kedvenc ételei közé tartoznak a pizza, a lasagne, a penne és a spagetti, amelyeket gyakran desszertekkel, például csokis fánkokkal vagy palacsintákkal egészít ki. Mindezek ellenére alakja tökéletes marad.

Bár Bella nem fehérjeturmixokon él, de amennyire csak teheti, odafigyel a rendszeres testmozgásra. Így néz ki az, amikor valaki fantasztikus géneket örököl. Az olasz konyha iránti rajongása is rendben van, hiszen ki ne szeretné az ízletes pizzát és tésztákat?

Ezek az emberek igazán szerencsések, hiszen olyan genetikát örököltek, amely lehetővé teszi számukra, hogy élvezzék a finom ételeket anélkül, hogy aggódniuk kellene a súlyuk miatt. Bella példája is azt mutatja, hogy a jó gének és a rendszeres testmozgás kombinációja csodákra képes. A kiegyensúlyozott étrend és a mozgás fontos, de néha a genetika is közbeszól, és nekik ez hatalmas előnyt jelent. Az ízletes olasz ételek iránti szenvedélyük és a desszertek szeretete csak még vonzóbbá teszi őket.

A pankráció nem egy nőies sport, de Macey mégis rajong érte

Kinek volt már olyan barátnője, aki egy egymás elleni küzdelemben simán leterített volna. Tudjuk nem egy hálás dolog ezt bevallani, de ha belegondolunk elég ha csak versenyszerűen űz valamilyen küzdősportot és akkor már tuti, hogy mire kettőt pislognánk két fogunk hiányozna egy komolyabb vita során. A mai nap lányát se kell félteni. Nem igen jön zavarba ha beszólnak neki az utcán.

A pankrátorként Lacey Evans néven szereplő 33 éves szőke szépség korábban az amerikai tengerészgyalogságnál szolgált 5 éven át, a WWE-ben pedig 2016 és 2023 között szerzett magának hírnevet. Az amerikai hölgy tavaly abbahagyta pankrátor karrierjét, helyette elkezdett még inkább az online tartalomgyártásra fókuszálni. Evans a közösségi médiában rendkívül népszerű, az Instagramon közel másfél milió követője van, emellett a saját honlapján havi előfizetés fejében a rajongóinak hozzáférést biztosít a mindennapjaihoz.

Hogy miért érdemes Lengyelországba utazni? Csak figyelj, Milena lesz az idegenvezetőnk

Lengyelország sokszínű kulturális és természeti kincseivel csábítja az utazókat. A történelmi városok, mint Krakkó és Varsó, gazdag történelemmel és lenyűgöző építészettel várják a látogatókat. A festői Mazuri-tavak és a Tatra-hegység kiváló kirándulási lehetőségeket kínálnak a természet szerelmeseinek. Emellett a lengyel konyha ínycsiklandó ételei, barátságos emberek és a számos kulturális fesztivál mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Lengyelország felejthetetlen úti céllá váljon.

Milena Bilska M iss Lengyelország-döntős volt 2019-ben, amiben a világon semmi meglepő nincs és egy rettentően magával ragadó személyiség. Gyakorlatilag minden fotóján úgy ragyog mintha egy díjátadóra menne. Mindegy mit visel, a megtestesült nő köszön vissza ránk még egy pizsamában is. Lengyelországba mindenképpen érdemes ellátogatni mert nagyon jó a felhozatal, ami a nőket illeti. Nincs is olyan messze gyakorlatilag mert Szlovákián át elég gyorsan elérhető, és ha Milena nem győzött meg az utazásról akkor semmi nem fog.

Natasha nem aprózza el, ez bizony olyan éles mint a csempevágó

Ismerjétek meg Natashát, aki az Instagram-profilja szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, és néha még énekel is. Követőinek száma hamarosan eléri a 4 milliót a közösségi oldalon, ahol a fiatal szépség finom tartalommal látja el hűséges követőit.

Ne hagyjátok, hogy az ártatlan külső megtévesszen. Natasha talán szándékosan játszik rá az átlagos háziasszony szerepére, de mint az alábbi példák mutatják, nem szereti „ikreit” elrejtve tartani. Vagy ha mégis, azok mindenképpen utat törnek maguknak.

Szomszédai nem igazán kedvelik Natashát, mivel szabadidejében szeret az ablakban szelfiket készíteni. A jelentős adottságokkal megáldott Natasha egyik posztjában ezt írta: “A szomszédaim sok furcsaságot látnak”. Ez sokaknak, különösen a nőknek, nem tetszik, de nehéz elképzelni egy férfit, aki emiatt panaszkodna.

Ilyenkor mindig rájövünk, hogy a kor csak egy szám, Sarah esetében ez 44

Sarah Carradine néven látta meg a napvilágot 1980-ban, ám a világ Katie Morgan néven ismerte meg őt. Húszéves korában lépett be a filmiparba, hogy fedezni tudja az óvadékát egy ellene indított rendőrségi ügyben. Művésznevét két hírességről alkotta meg: Katie Scarlett O’Hara az Elfújta a szél című filmből és a Captain Morgan rum márkáról. 2005-re már több mint kétszáz filmben szerepelt, és számos díjat is bezsebelt ez idő alatt.

Ellentétben sok más kortársával, Katie Morgan rendkívül magas IQ-val rendelkezik. Számos rádióműsort vezetett, és 2008-ban önmagát alakítva szerepelt az HBO Törtetők című sorozatában. Ebben az évben kapta meg első „rendes” filmszerepét is Kevin Smith vígjátékában. Ezért a szerepéért a Mr. Skin oldal a legjobb olyan színésznőnek nevezte, aki Hollywoodban is képes volt érvényesülni.

Az idő múlása elkerülhetetlen, és bár nehéz elhinni, Katie már a negyvenes éveiben jár. Fiatalos megjelenését sokan megirigyelhetik. Tiszteletre méltó az elért sikereiért, bármilyen szemszögből nézzük is.

Alex bárhová megy, mindig nagy feltűnést kelt

A tömegközlekedési eszközökön sose unatkozunk, valahogy mindig találunk egy-egy csodabogarat vagy észreveszünk olyan dolgokat ami nem mondható hétköznapinak. Ebből eredően egyesek szeretnek így utazni mások azonban ki nem állhatják.

Mi most a tömegközlekedés egy szebb formáját fogjuk bemutatni. Próbálunk ezzel is meggyőzni, hogy miért érdemes otthon hagyni az autót és venni egy bérletet. Nyilván a kényelemről le kell mondanunk, azonban a látvány sokszor kompenzál minket.

Alex már nem először szerepel nálunk. Ő mindig tud valami olyat tenni, hogy utána hetekig mindenki róla beszéljen. Most villamosra szállt azonban nem vett jegyet, de olyan meggyőző volt az ellenőrnek, hogy megúszta bírság nélkül.