Amanda hatalmasat kaszál azzal hogy nagy bőröndje van

Az emberek nagy része most tölti a szabadságát, nagyon aktuális tehát a kérdés, hogy akkor mekkora bőrönddel érdemes utazni. Tudjuk jól a fapados légitársaságok (wizzair, ryanair) ugyan olcsón kínálnak repülőjegyeket Európa szerte, azonban ha nem csak egy kézipoggyászt akarunk magunkkal vinni az útra, hanem egy normális méretű bőröndöt, akkor bizony zsebbe kell nyúlni. Azonban van amikor nem sajnáljuk a pénzt egy nagy kofferre.

Amanda 20 évesen hozzáment egy haditengerészethez, de a kapcsolat néhány év után válással végződött. Amanda ekkor azt gondolt, mostantól minden másképp lesz. Elment személyi edzőhöz, leadott vagy harminc kilót, milliókat költött új külsejére. Új “személyiségét” megosztotta az Instagramon és a Tinderen, és nem várt sikert aratott. Ma már a Tinder egyik királynője, az instán 4,3 millió követője van, és az a helyzet, hogy egy fizetős videós szolgáltatáson keresztül évi 2 millió dollárt, vagyis több, mint 600 millió forintot kaszál. Az ő bőröndjében még mi is eltűnnénk.

Emily olyan nekünk mint a termőföldnek egy kiadós eső

Gondolkoztatok már azon, hogy ha megtehetnétek hova utaznátok el szívesen? Vegyük úgy, hogy a kassza most nem számít. Így választhatsz bármit. Mi biztos, hogy csakis valami meleg helyett választanánk, ahol vannak pálmafák, és a napsütéses órák számára sem lehet panasz. Nem valami felemelő érzés több mint 10 órát ülni egy repülőn de a mostani sorozat láttán már rohannál is pakolni.

Emily Jones Floridában él. Ebből már sejtjük, hogy télikabátos képe nem igazán van, mivel a nap nagy részét a tengerparton tölti a nagy meleg miatt. Előszeretettel posztol magáról (és barátnőiről) strandolós képeket. Meg kell hagyni használja az éghajlat nyújtotta lehetőségeket. Az első kérdésünk az volt amikor megláttuk a  szőke szépség instagram profilját, hogy lehet, hogy még csak 50 ezer követője van ennek a földre szállt szépségnek. Nem értjük, legalábbis a képei alapján, teljesen érthetetlenül állunk a dolgok előtt.

 

Határozottan kijelenthetjük, hogy Tamara már nem kislány, nagyon nem

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Ma a tündér Tamara jött el hozzánk. Tudjuk, első látásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny fiatal hölggyel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a képek alapján Tamara nagyon is tudja a dolgát.

Minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót. A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. A kislányos külső egy igazi nőt rejteget. Tamara ugyanis már 28 éves. Soha nem gondoltuk volna, ha Ő maga nem vallja be. Ilyen szempontból nagyon szerencsés helyzetben van, mert valószínű, hogy Ő még 40-en évesen is letagadhat majd egy tízest. Persze ez nem csak genetika, rengeteget tesz is, hogy ez így maradjon.

Az örök lázadó Dominikával dobjuk fel a napot

Sokan fiatalkori lázadásnak gondolják, hogy ha egy fiatal kamasz lány úgy dönt, hogy egy feltűnő orr piercinggel lepi meg magát. Ennek azonban más oka is lehet, lehet csak egy divat hóbort vagy egy kis figyelemfelkeltés is benne.Természetesen mindig vannak olyanok, akik nem nézik jó szemmel az ilyen kilengést. Nekünk személy szerint semmi bajunk nincs ezzel egy határig.

A mai nap Dominika fogadott minket a lakásán. Egy elég erős, szókimondó személyiségnek tűnik, aki kimondja amit gondol. Sebaj, mi szeretjük a határozottságot.

Cindy az olasz konyha és a tészta megszállottja, de akkor hogy lehet ilyen tökéletes

Kétféle embertípus van, ez egyik az amelyik kis túlzással ugyan de még a víztől is hízik, a másik pedig, aki megehet bármit és egy deka felesleg nem látszik rajta. Nekik már attól kocka a hasuk ha reggel felülnek az ágyból az óracsörgésre. A genetika velük nagyon kegyes volt, csak úgy mint Cindy-vel. Ő is ebbe a csoportba tartozik.

Az olasz  konyhaművészet világszerte nagy népszerűségnek örvend. Pizza, lasagne, penne, gnocchi, spagetti, ahogy soroljuk máris megéheztünk és legalább 2kg-ot felszedtünk már csak a menü hallatán. Bármennyire hihetetlen az olasz származású amerikai lány imádja a tésztákat és a csípős ételeket. Mellé pedig szeret legurítani egy jó pohár borocskát. Nem fehérje turmixokon él bár amennyire teheti odafigyel az állandó testmozgásra. Ilyen az amikor valaki piszkosul jó géneket örökölt. Az ízlése is rendben van, az olasz konyha azért rendben van.

Mathilde minden porcikája olyan, mintha megrajzolták volna

Kicsit féltünk itt, hogy a hidegfront meddig fogja uralni a légkört, de szerencsére nem kellett sokat várni és visszatért a kánikula, nem is akárhogy. Ebben nagy szerepe van Mathilde-nek is, aki egy megunhatatlan teremtés, minden nap érdemes lenne vetni egy pillantást, hogy feldobja a napunkat.

A francia-perzsa származású lány adottságai, formái páratlanok, teljesen felesleges bármilyen jelzőt használni rá. A képek alapján azonban a kedvesség nem sugárzik róla, vagy nagyon tudja magáról, hogy a férfiak odáig vannak érte, és lehet, hogy egy kicsit ezrét is flegma, de ettől még jobban felkelti a figyelmünket. Mathilde egyébként tud valamit mert 1 éve alatt konkrétan megduplázta a követőtáborát 5-ről 10 millióra.

Az nem létezik, hogy Elizabeth Hurley 57 évesen így néz ki a tengerparton

Elizabeth Hurley olyan képeket tölt fel Instagram-oldalára mostanság, hogy azok mindig mosolyt csalnak az arcunkra. Egyáltalán nem látszik rajta a kor és lehet, hogy már közeledik a 60-hoz, de jó pár évet letagadhatna. Ennek ellenére a színésznő nem teljesen elégedett magával, és korábban így nyilatkozott:

“A legtöbb ember tök jól elvan a strandon fekvő pozícióban, de mikor felkelnek a helyükről, eltakarják magukat, velem egyetemben. Én nagyon szeretek beburkolózni. Nem nagyon szoktam bikiniben mutatkozni nyilvános strandon, túl öreg vagyok már ehhez. De privátban, otthon azért még igen.”

“Nagyon nehéz, hogy odafigyeljek mit eszem és hogy mennyit tornázzak. Nagyon sok Estée Lauder krémmel kenem magam, ezekkel mindig törődnöm kell” – fogalmazott az 57 éves színésznő, aki elmondta, tudja, hogy bikini-tervezőként egyébként is életének egy része abból áll, hogy jól kell kinéznie, de tényleg a táplálkozás a legfontosabb: „Húst és halat eszem, de sok zöldséget is. Az elmúlt évben arra kezdtem figyelni, hogy az ételeim 50%-a zöldségből álljon. Nehéz, de tényleg sokat ér” – mondta.

Hugh Grant régi barátnője legutóbb a Runaways című sorozatban tűnt fel, de reméljük, hogy még sokat láthatjuk a filmvásznon.

Jessica amióta anyuka, azóta csak dagad a boldogságtól

Ma Jessica-t hoztuk el nektek. Azt kell róla tudni, hogy vegán. Ez azt jelenti, hogy tisztán növényi alapanyagokból készít el magának minden ételt. A húsok és a tejtermékek mellett kizárja a tojás, a méz, sőt olykor még a gomba fogyasztását is. Most sok férfi vakarja a feje búbját, hogy ha Jessica meghívna minket magához vacsorára akkor még is mit ennénk? Hát semmit, de nem is azért mennénk.

Elképesztő, hogy mennyire szeretik a Kaliforniai lányt, ugyanis már majdnem 12 millió követője van világszerte. Minek köszönheti sikerét? Nem annak, hogy recepteket oszt meg, de annak se hogy takarítási tippeket osztogat háziasszonyoknak. A kevesebb néha több szemléletet követi. Csak elsősorban nála ez a ruhára igaz. Nemrég adott életet első gyerekének és elmondása szerint így lett teljes az élete. Az anya szerep persze sok lemondással jár, de a baba érkezésével nem akar a régi munkájáról lemondani, így most megnyugodhatnak a követők

Még hogy itt meleg van, akkor Danielle megmutatja Dél Afrikában mi a helyzet

Az időjárásra egyáltalán nem panaszkodhatunk, sőt, az elmúlt években mindig sírtunk, hogy ha szabadnapon vagyunk vagy hétvége van mindig esik az eső, bezzeg amikor dolgozni kell meg hét ágra süt a nap. Hát ez idén nyáron már nincs így, most inkább már azért imádkozunk, hogy néha essen egy kis eső. Azonban van ahol még nagyobb a forróság.

Danielle egy magával ragadó Dél Afrikai szépség. Most szívesen lennénk nála, és nem csak az időjárás miatt, bár kétségtelen, hogy ott egész évben jobb az idő mint nálunk. Utazni meg amúgy is szeretünk, főleg ha jó a társaság, akkor meg teljesen mindegy hova, csak menjünk. Danielle társaságát minden bizonnyal nem unnánk meg. Most megmutatja, hogy Dél Afrikában hogy védekeznek a nagy hőség ellen.

 

Jemina mosolyától már csak egy valami szélesebb

Hivatásos sportolónak lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, világhírnevük.

Jeminale sem tagadhatná, hogy mivel tölti szabadidejét. Bizony beszippantotta őt a fitnesz világ és ez igencsak meglátszik rajta. Tökéletes, ez pont az a kategória amit szeretünk, ettől izmosabb már ne legyen.