Rahel tengerkék szemében szívesen elvesznénk

A szem, ahogy mondani szokás, a lélek tükre – és ez igaz. Az ember azért kutatja a másik tekintetét, mert annak érzelmei, hangulata tükröződnek benne. A mai nap Rahel Chiwitt fog úgy nézni ránk, hogy attól a lábunk is megremeg.

Hogy mit kell tudnunk róla? Azt mindenképpen, hogy nem egy fázós típus, sőt, az esetek többségében nagyon melege van, ez annak is köszönhető, hogy általában az év nagy részét valamilyen tengerparti városban tölti. Legalábbis erre enged következtetni insta oldala, ahol már több mint 800 ezer követője van.

Rachael-nek arra, hogy ruha nélkül túrázik nyomos indoka van

Kirándulni jó. Szeretjük a természetet főleg, ha az idő megengedi és nincs se túl meleg, se túl hideg. Talán ez az egyik legjobb kikapcsolódási forma, amikor hátrahagyva a nagyvárosok zaját, ki tudjuk kapcsolni az agyunkat és átadhatjuk magunkat az önfeledt pihenésnek.

Rachael Fitzpatrick is így gondolja és ideje nagy részében a világot járja és szebbnél szebb tájakon túrázik. Hat év után mentek szét barátjával, ami teljesen összetörte a lányt, hisz Ő a férfival akarta leélni az életét. Elhatározta, hogy úgy fog kigyógyulni a szakításból, hogy új dolgokat fog kipróbálni, olyat amit azelőtt soha. Így jutott el oda, hogy az utazásai során ledobja a rucit. Így járja a természetet, és ettől sokkal szabadabbnak érzi magát. A kirándulásait Instagramon is dokumentálja.

„Segített nekem, hogy jól érezzem magam a saját bőrömben” – osztotta meg tapasztalatait Rachael, aki a pozitív testkép kialakításának ausztrál nagykövetévé vált. Rachaelt egyébként az egyik barátja vette rá erre a szokatlan hóbortra és annyira megtetszett neki, hogy folytatta.

Nálunk ma Savannah a nap fénypontja

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Egy ígéretes szőke szépséget hoztunk ma el nektek. Savannah Montano még csak 24 éves, de ígéretes modell pálya áll előtte. A floridai lány már majdnem 2 millió követőt tudhat magáénak instagram oldalán, és ez a szám napról napra emelkedik. A szomszéd lány jelző úgy érezzük, hogy nála is megállja a helyét, mert egy igazi természetes szépségről van szó, akinek a huncut mosolya a Te napod is be fogja ragyogni. Neki nincs szüksége szemránckrémre és különböző kozmetikumokra, mert az arcbőre így is tökéletes.

Egy barna szépség mutatja meg, hogy Floridában mennyire van meleg

Egészen Floridáig kellett utaznunk, hogy megtaláljuk a legfinomabb desszertet, de úgy gondoljuk megérte, és szerintünk nektek is ízleni fog.

Nyugodjon meg mindenki nem egy gasztronómiai különkiadással készültünk, és cukrász blogot se indítottunk, bár úgy gondoljuk a legtöbben édesszájúak vagyunk és ezzel semmi gond nincs. Most egy olyan desszertet hoztunk el, ami még a cukorbetegek vagy a fogyókúrázók is fogyaszthatnak.

Azsae Seimone több szempontból is szerencsésnek mondhatja magát. Egyrészt Floridában él gyerekkora óta. Azért keresve sem találhatnánk jobb helyet, ahol szívesen laknánk életvitel szerűen. Anno még Oroszországban, Sochi-ban látta meg a napvilágot de szülei később az államokba költöztek. Már a középiskolában felfedezték, ugyanis a kosárlabdacsapat pomponlánya volt és nem volt nehéz Őt észrevenni. Azóta már számos címlapon szerepelt és instan is már közel 200 ezer követője van. Mi csak azt szeretnénk hozzáfűzni, hogy az isten tartsa meg öltözködési szokásait.

 

Paige Mills még csak 26 éves de már most 155kg-val guggol

Paige Mills is egy 230 ezer követővel rendelkező nővér, akinek a legnagyobb szenvedélye a súlyemelés. Legalább napi 2 órát tölt edzőteremben és természetesen az étkezésére is gondosan odafigyel. 21 évesen kezdett el nővérként dolgozni, ugyanis a legnagyobb célja az volt, hogy mások tudjon segíteni. Elmondása szerint elég elfoglalt és nagyon sok idejét leköti a munka, de heti 6 napot mindig rászán az edzésre. A férfiak teljesen ledöbbenek amikor meglátják, hogy milyen súlyokat emelget. 155 kilóval guggol és 152 kilót tud felemelni.

Metisha-nak több nyelvvizsgája is van, de mi a franciára vagyunk kíváncsiak

Vannak emberek akiket rendkívül jó nyelvérzékkel áldott meg a sors. Mások meg éveket járhatnak nyelvórákra, de egyszerűen nem jutnak egyről a kettőre. Nem úgy mint Metisha Schaefer, aki nem kevesebb mint 5 nyelven tud beszélni.

Tanárok szerint a nyelvérzék csakis a tanulás ütemét befolyásolja és a kulcs nem az érzék, hanem a motiváció. Amikor valaki több nyelven beszél nem gondoljuk, hogy azt a tanulásnak és a motivációnak köszönheti, bár vitathatatlan, hogy az is nagy szerepet játszik benne. Metisha munkájának is köszönheti, hogy mára már 5 nyelven is meg tudja magát értetni. A 36 éves Németországban született színésznő 10 évvel ezelőtt az Egyesül Államokba költözött. Azóta ott él, de igazán átütő világsikert nem tudott elérni. Mindenesetre megér egy rovatot, mert elég szemrevaló menyecske.

Naomi bőröndjével szívesen utaznánk

Szeretjük a csokit, hogy ha karibi az alapanyag. Ez különösen elmondható Naomi Maribelle Audibert esetében is, aki pont egy olyan cappuchino amire mindig is vágytunk.

A fiatal lány valami olyan fejedelmi adottságokkal van megáldva, hogy a vajas kiflit egészbe nyeltük le, ráadásul keresztben. Mondjuk látszik, hogy van benne munka is de ilyen adottságokkal születni kell. Tényleg olyan szembetűnő, hogy még a holdról is látni. Viszonylag friss az insta fiókja de ennek ellenére már szép számmal gyűlnek a követők.

 

Lehet hogy már 62 éves, de még mindig kikerekedik a szemünk ha meglátjuk Magi-t

Maga Leslie Carleton sem érti, miként nézhet ki 62 évesen ennyire jól, ugyanis fiatalon szinte semmit nem tett azért, hogy megőrizze a remek alakját.A harmincas éveiben rászokott a síelésre, az 50. születésnapján pedig eltervezte, hogy súlyzózni fog, de semmilyen más aktív sportot vagy kemény diétát nem űz. Magi-t rendszeresen a két fia feleségének nézik, és a fiúk szerint ők korosabbnak tűnnek, mint az anyjuk.

Az ötszörös nagymama azt mondja, a házimunkát szereti textilm.entesen végezni, és olyan is előfordult már, hogy kisebb sokkot kapott tőle a postás, amikor magáról elfeledkezve nyitott ajtót. Íme, egy frissebb posztja az Instagramról:

“Húszévesen nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom szeretni magamat, de a korral megjött az önbizalmam is. Mindannyian más alakúak és méretűek vagyunk, ünnepeljük ezt!” – mondta.

A biztos megélhetést választotta a tanárnő, az apukák legnagyobb örömére

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak a diákokkal a szertárban. Pedig mi képzeletben minden helyiségben megszeretgettük Őt és jó pár álmatlan éjszakánk volt miatta.

Bemutatjuk nektek, Lauren Ann-t, aki éveken át tanított, ám a munka az évek alatt egyre jobban felőrölte. Munkája mellett ráadásul a doktorijára is készülnie kellett, ami ugyancsak rengeteg energiát őrölt fel – és még a keresete is olyan alacsony volt, hogy szinte egyik napról a másikra éltek.

Kétszer hozott merész döntést az a fiatal testneveléstanárnő, aki először hat hét ismeretség után ment hozzá férjéhez, majd pedig 5 évvel ezelőtt otthagyta állását, hogy közösen építsék jövőjüket és egy sokkal jövedelmezőbb szakmát válasszon. A poén az egészben az, hogy régi tanítványai is csengetik a lóvét, hogy élőben láthassák őt.

Lauren szerint egyébként egyáltalán nem gáz, hogy ez a munkája jelenleg, hiszen mindig is elégedett volt magával, és magabiztos volt. Az már csak plusz, hogy a kapcsolatuknak is kifejezetten jót tesz a dolog – és nem csak azért, mert nem kell az anyagiak miatt aggódniuk.

Olyan jó látni, hogy a természet képes még ilyen nagyszerű dolgokat alkotni mint Natalia

A magyar nők a legszebbek, ez más sokszor bebizonyosodott. Azonban nem árt nyitott szemmel járni, és körülnézni a közeli országokban. Ezúttal Lengyelországban találtunk rá egy gyöngyszemre.

A élet van akinek ad, másoktól pedig elvesz. Natalia Gryglewska pedig kétségtelen, hogy megnyerte a genetikai lottot. “Rajtam minden természtes. Az anyatermészet nagyon nagylelkű volt velem’ – mondta Natalia, aki szinte mérnöki pontossággal “terveztek”.

Natalia állítja, „elég sok beteg emberrel” van dolga, mégsem hagyja abba a képek posztolását, mert a követői újból és újból inspirálják ehhez. Főleg, bár ebből kevés van, a nőktől kapott elismerő szavak esnek neki jól. Régen grafikusként és tartalomgyártóként is dolgozott, és fest is, de azt mondja, ezekből nehezen élt meg. Az Instagram-oldalát 2018-ban indította, először a festményiről rakott ki képeket, majd magáról is, két év alatt több mint 170 ezer követője lett.