Barbie csak olvasni szeretett volna, de a könyv helyett ezúttal Ő nyílt ki

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Barbie-t hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Barbie egyébként gyerekkora óta profi tornász. Elmondása szerint már óvodában is folyamatosan pörgött forgott ezért szülei beíratták talajtornára, amiben azóta szép sikereket ért el.  Ezért van az, hogy ennyire hajlékony. Ám úgy döntött, abbahagyja a versenysportot.

„Elegem lett a szigorú életvitelből. Mindent feláldoztam a sportért, még egy szelet csokit vagy fagyit sem ehettem”

Ma semmi mást nem szeretnénk csak, hogy Sara vigyen magával minket a nyaralójába

Sara már sok mindenkinek ismerős lehet, de ha a neve elsőre nem is ugrik be, akkor talán az arca majd annál inkább. A közel 9 millió követővel rendelkező Sara teljesen új életet kezdett. Mondhatni visszavonult, de teljesen még nem hagyta maga mögött a régi életét. Tudja jól Ő is, hogy a legtöbb pénzt azzal tudja megkeresni, amit az élettől kapott, de mindemellett párjával rönkházakat építő cége van, mert azt vallja, hogy nem árt több lábon állni.

Sara imádja a természetet, a vadon hívó szavára pedig nem tudott nemet mondani és úgy döntött, hogy Ő is az erdő mélyére költözik egy varázslatos rönkházba. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy ezeknek a házaknak a hangulata minden korosztályt elvarázsol. Tényleg mesebeli a helyszín, az ahol Sara és párja élnek. Szívesen odaköltöznénk hozzá mi is. A csodás környezettől, már csak Sara dombocskái szebbek.

Valentina sem fog álmot hozni a szemünkre

Valentina egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Chaly olyan mintha ha Kim Kardashian ikertestvére lenne

Csodálatos tanmese a 21. századból, aminek az a tanulsága, hogy ha elég elszánt vagy és elég sok pénzt tudsz költeni az álmodra, akkor semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy úgy nézz ki, mint Kim Kardashian.

Chaly D.N nem kevesebb mint 400 millió forintnak megfelelő amerikai dollárt költött az átalakulásra:

Chaly elmondása szerint alapból annyira hasonlított a példaképére, hogy nem kellett olyan sok mindent átalakítania magán. Chaly lecserélte a teljes ruhatárát is, hogy még jobban hasonlítson a példaképére, erre is több millió forintot költött. A lány szerint ha ezekben a ruhákban mutatkozik, akkor teljesen úgy érzi magát, mint Kim. Chaly ugyanakkor tart attól, hogy el fogja veszíteni a saját személyiségét, ezért a jövőben megpróbál egyedi dolgokat csinálni a Kardashian-másolás mellett.

 

Olyan nincs, hogy Kennie kipufogója ne menjen át a műszaki vizsgán

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Kennie egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 1 millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Melinda-t látva meg kellett innunk egy nagy bögre tejet

Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.

Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.

Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Melinda-t. Annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye a sütemények között, bár Őt nyugodtan fogyaszthatják a cukorbetegek is. Tényleg egy bájos tünemény, és nem csoda, hogy ezek után húzóra meg fogsz inni 1 liter tejet.

 

Hagyd a fogyókúrát, Adela kiadós svédasztalt hozott vacsorára

A  Karácsonyt nagyon sokan azért várják mert ilyenkor végre lehet kocsonyát készíteni. Egy több száz éves receptről van szó, ami az idők során szinte minden konyhába eljutott. Mi most nem a klasszikus verziót mutatjuk meg, hanem azt amibe még az is belekóstol, aki amúgy a tradicionális verziót nem szereti.

Adela Guerra egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától. Sokan megszólják, mert fara reng mint a karácsonyi kocsonya de szerintünk meg kell a hús is ahhoz jól lakjunk. Reméljük nektek is bejön.

 

Mindig ilyen ajándékot szerettünk volna mint Madi

Madi Teeuws a Texasi Egyetem hallgatója, de ezen kívül másban is nagyon sikeres , ugyanis főállásban szívesen áll fényképezőgép elé is.

Madi pontosan az a lány, akinek szívesen örültünk volna karácsonykor a fa alatt. Egy piros masnival átkötve a legszebb ajándék. A huncut szemek és a törékeny alkat mögött egy nagyon okos nő köszön vissza ránk, ugyanis Madi a Texasi Egyetem hallgatója. Minden adott ahhoz, hogy egy ilyen ajándékot ne akarjunk visszavinni soha. Nagy öröm ez számunkra, hogy végre nem egy üres tekintetű szempár néz ránk.

 

Eliza jól fog esni a reggeli zsemle mellé

Fitnesz modellnek lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, hírnevük.

Eliza le sem tagadhatná, hogy mivel foglalkozik. A hölgy személyi edzőként dolgozik és emellett van egy saját online birodalma, ahol különböző tanácsokat ad a sportolni vágyóknak. Ki lehet jelenteni, hogy nagyon sikeres. Képeit látva húsvét hangulatunk lett, tudjátok amikor raklap számra esszük a sonkát. Ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este akkor már nem csúszik annyira,  azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat.

Egy építész nem tervez ilyen tökéletes formákat

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Serena egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van.