Minek innál Mizo tejet, ha Maria százszor jobbat ajánl

Gyerekkorunkban mindig azt hallgattuk a szüleinktől, hogy igyál sok tejet mert attól fogsz majd jó nagyra nőni. Annyira azért nem voltunk oda érte, még annak ellenére se hogy akkor legalább még lehetett normális tejet kapni a boltban anélkül, hogy az összetevőket kellett volna fürkészni a doboz hátoldalán.

Kedvező élettani hatásaiknak köszönhetően az egészségmegőrzésben és betegségmegelőzésben is fontos élelmiszerek. Erősíthetik az immunrendszert és szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri-, a magasvérnyomás-betegség, az elhízás, a csontritkulás és a fogszuvasodás megelőzésében. Egy szó mint száz érdemes fogyasztani.

Azonban mielőtt még megijednétek, hogy arculatot váltottunk, szeretnénk nektek bemutatni Melinda-t. Annyira édes, hogy egy cukrászdában lenne a helye a sütemények között, bár Őt nyugodtan fogyaszthatják a cukorbetegek is. Tényleg egy bájos tünemény, és nem csoda, hogy ezek után húzóra meg fogsz inni 1 liter tejet.

 

Alena kiment pecázni, de a férfiak jobban kaptak mint a pontyok

Maradjunk annyiban, hogy annyira ritka az a nő aki kimegy pecázni mint a fehér holló. Alena azonban képes megtölteni bármelyik horgásztavat, ha kimegy és beetet.

Anna minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten. Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 22 éves Alena, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres. Persze a diploma ugrott de nem is abból fog megélni a jövőben.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Alena egy igazi természetes szépség. Középiskolában minden srác oda volt érte, már akkor megmutatta művészi oldalát, ugyanis imád fotózni, és nincs ellenére az sem ha ő a kamera másik oldalán áll.

Arianna-val kezdjük meg a nyári időszámítást

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Arianna egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony rendben van. Nem véletlenül gyűjtött maga köré ekkora rajongó tábort az Instagramon. Ember legyen a talpán aki ne pakolna egy ilyen bőröndbe.

Sethi nem kis csomaggal utazik de cipelnénk mi is

Az indiai származású Ms. Sethi egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, az hogy gyönyörű e az már ízlés dolga, de maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré 1,3 millió rajongót az Instagramon.

“Ezt még 2022-ben vettem fel, hogy a 2023-as évet a tökéletes poszttal indíthassam! Boldog új évet! ” -írta posztjához a művésznő.

Brianna két kanna tejet hozott nekünk vacsorára

A élet van akinek ad, másoktól pedig elvesz. Brianna-val igen bőkezű volt.

“Rajtam minden természtes. Az anyatermészet nagyon nagylelkű volt velem’ – mondta Anastasia, akinek impozáns méretei vannak. Már 15 évesen is D kosárral közlekedett, ami feszélyezte, de idővel aztán kibékült ezzel. Még úgy is, hogy nagyon nehezen talál az alakjához megfelelő ruhát. Sokszor nagyobb méretet vásárol, amit aztán elvisz átszabatni a saját méreteire.

Brianna állítja, „elég sok beteg emberrel” van dolga, mégsem hagyja abba a képek posztolását, mert a követői újból és újból inspirálják ehhez. Főleg, bár ebből kevés van, a nőktől kapott elismerő szavak esnek neki jól.

Régen grafikusként és tartalomgyártóként is dolgozott, és fest is, de azt mondja, ezekből nehezen élt meg. Az Instagram-oldalát 2018-ban indította, először a festményiről rakott ki képeket, majd magáról is, két év alatt több mint 1 millió követője lett.

 

A tanári kar egyhamar nem felejti el Katie-t az egyszer biztos

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak a nebulókkal a szertárban. Pedig mi képzeletben ugyanezeket éltük át.

Bemutatjuk nektek Katie-t, aki hat éven keresztül tanított, ám a munka az évek alatt egyre jobban felőrölte. Munkája mellett ráadásul a doktorijára is készülnie kellett, ami ugyancsak rengeteg energiát őrölt fel – és még a keresete is olyan alacsony volt, hogy szinte egyik napról a másikra éltek.

Akkori párja javasolta neki, hogy kezdjen el modellkedni. Katie először nem találta a helyét a kamera előtt, mindenben a párja segített neki, és ő is volt az, aki a fotókat készítette, amik először az Instára kerültek fel. Innen már egyenesen következett, hogy 2019-ben a volt tanárnő elindítsa saját OnlyFans oldalát, ahol még jobban odatehette magát. Mára – amellett, hogy örömmel és magabiztosan teszi ki a képeit – 12-szer többet keres, mint párja.

Alexa mosolya a legszürkébb napot is feldobja

Új év, új kezdet. Ilyenkor év elején minden fogadalmakat tesz, hogy min fog változtatni az új évben, aztán a vége az hogy minden marad úgy ahogy van.

A legnépszerűbb fogadalom talán az életmódváltáshoz kötődik. Sokan szeretnének többet sportolni, többet mozogni. Sokan szeretnének munkahelyet váltani, de vannak olyanok is akik a lakást szeretnék felújítani az új évben. Mindenesetre a legfontosabb, hogy kitartóak legyünk mert különben nem fog sikerülni.

Mi nem ígérhetünk nektek mást mint, hogy olyan csodás ajándékokat hozunk nektek minden nap mint pl Alexa. Lehet bármennyire zűrös a napod, lehet kilátástalan a helyzet, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra, kifújni a gőzt, végignézni a galériát majd tiszta fejjel újragondolni a dolgokat. Legyen mindenkinek jobb és boldogabb az új év, ehhez most Alexa adja meg nekünk a kezdő lökést.

Nincs férfi aki ne emlékezne rá a 90-es évekből

Bátran kijelenthetjük, hogy a piros szín nagyon jól áll Donna D’errico színésznőnek. Gyerekkorunk meghatározó sorozatának a Baywatchnak a sztárja már 54 éves, és nemrég egy karácsonyi szalagnak tűnő pici ajándékban pózolt és lepte meg ezzel rajongóit.

A fotó mellé egyébként Tim Burton Karácsonyi lidércnyomás című animációs alkotásából idézett, s arra kérte követőit, gazdagítsák ők is pár, a filmből származó emlékezetes megszólalással a kommentszekciót. A színésznő 20-30 évet is letagadhat, olyan jó formában van. Saját oldalt üzemeltet, de emellett az Instagramot is elárasztja finom fotóival .

Nicole sem fog rántott húst panírozni de azért ebédre jóllakat minket

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. A floridai Nicole Angele példaképei Pamela Anderson és Jenny McCarthy, de a fotóit elnézve egyértelmű, hogy ő még rajtuk is túltesz. Nicole arról híres, hogy a görögdinnyéi egyenként nagyobbak, mint a feje.

Nicole több mint 90 millió forintnak megfelelő összeget költött már magára, és nem érdeklik a külsejét érő kritikák. A legrosszabbul azt viseli, ha intelligenciája hiányosságát vonják kétségbe. Párjával szerinte teljesen hétköznapi életet élnek, ennek ellenére, van hogy külseje miatt őt sokan kigúnyolják.

“Sokan támadnak azzal, hogy folyton csak a külsőmmel foglalkozom, de ez persze nem igaz, a párom és a családom az elsők” – mondja a modell, aki nemrég közösségi összefogást indított rászoruló nők plasztikai beavatkozásainak finanszírozására. A karácsonyt ezúttal édesanyjával töltötte ,de a meghitt családi időtöltés mellett azonban arra is ügyelt, hogy követőinek is adjon ajándékot.

Biztos lehetsz benne, hogy Ebanie nem csak a ringben porolna el minket

Kinek volt már olyan barátnője, aki egy egymás elleni küzdelemben simán leterített volna. Tudjuk nem egy hálás dolog ezt bevallani, de ha belegondolunk elég ha csak versenyszerűen űz valamilyen küzdősportot és akkor már tuti, hogy mire kettőt pislognánk két fogunk hiányozna egy komolyabb vita során. A mai nap lányát se kell félteni. Nem igen jön zavarba ha beszólnak neki az utcán.

Ebanie Bridges egy 36 éves ausztrál bokszolónő, egy igen feltűnő személyiség, akin megakad a férfiak szeme. Ebanie büszke lehet a 2022-es évére, ugyanis idén márciusban megvédte az IBF női keresztsúlyú bajnoki címét. Bridges karrierje későn kezdődött, de rövid idő alatt komoly sikereket ért el, amatőrként a 2016-os, illetve 2017-es ausztrál Golden Gloves versenyen indult a női súlycsoportban, ahol aranyérmet szerzett, 2019-ben került fel a profik közé. A 687 ezer Instagram-követővel rendelkező sportolónő azonban az elmúlt időszakban  a modellkarrierjére is egyre nagyobb hangsúlyt fektet.