Stana Alexandra a Lupa Beach-en nyújtott szédítő látványt

Stana Alexandra a Dancing with the Starsban vált ismertté a közönség számára, a táncosnő azóta már harmadik alkalommal állt a táncos műsor színpadán.

Alexandra harmincévesen úgy érzi, megérkezett oda, ahová mindig is vágyott, de azt is elismeri, hogy hosszú út vezetett idáig. Alexandrára a műsorban talált rá a boldogság, ugyanis pár hónap házasság után elhagyta férjét, Meggyes Dávid miatt. Azóta mindketten elváltak korábbi partnereiktől és nagy volt az összhang közöttük, de a táncos műsor alaposan próbára tette a kapcsolatukat. Azonban elmondása szerint mára már összecsiszolódtak.

Igyekszik kihasználni a nyarat, és nemrég még egy kis lökhárító tuningon is átesett, ami nagyon jót tett neki, Alexandra azóta nem akármilyen formában van. Eddig is top volt, de most mintha az önbizalma is sokat nőtt volna, le a kalappal előtte, tökéletes.

Nem tortával ünnepelte a fitnesz nagyi a szülinapját, inkább 15 „edzőpartnerrel” nyomott fekve

Andrea eddig sem rejtegette életét, bátran mesélte el a kalandjait. Most sem fogta vissza magát: elárulta, milyen élményben volt része Ibizán.

A jelenleg Londonban élő, 53 éves Andrea 18 évvel ezelőttig teljesen átlagos életet élt. Ekkor azonban férjével úgy döntöttek, jobb, ha külön utakon folytatják, ő pedig „második virágzását” éli azóta: az egészséges életmód és a fitnesz megszállottja lett, no meg a pasiké. Korábban elárulta, válása óta több, mint 700-t fogyasztott el belőlük, az utóbbi időben pedig ő is kedvet kapott az OnlyFans-hez, ahol jelenleg öt élettársával szórakoztata a nagyérdeműt, a legfiatalabb 23 éves, de a legidősebb is csak 38.

Szülinapját pedig egy hatalmas bulival ünnepelte meg, méghozzá Ibizán. A zártkörű rendezvény érdekessége az volt, hogy a dresszkód csak egy maszk volt.

„Eleinte furcsának találtam, de szeretem  kalandokat, így hát jó buli volt. Amire odaértem, már vagy 500 ember volt ott, és kialakult egy nagy adok kapok. Az egy napig tartó buli alatt körülbelül 15 csődört fogyasztottam el, legalábbis rájuk emlékszem – idézte fel élményeit Andrea.

Jól sikerült az optikai tuning, Berki Mazsi meg is mutatta a végeredményt, ami tekintélyt parancsoló lett

Berki Mazsi majd kicsattan a boldogságtól. Nem csoda, hiszen már egy ideje boldog párkapcsolatban él új szerelmével, aki megad neki mindent, amire vágyik, könnyebbé teszi az életét, és segít neki, amiben csak kell. Lapértesülések szerint Mazsi hátrahagyva a fővárosi életét Székesfehérvárra költözött, ahol üzletember párjával él jelenleg.

A luxusözvegy mostanában igen sok fotózáson vesz részt, szebbnél szebb ruhakölteményeket vesz fel a vízparton, amiket aztán büszkén meg is oszt a közösségi oldalán. Nem is olyan régen olyan fotókat rakott ki, amikben gyönyörű, hosszú ruhákat viselt.

Mazsi nem olyan régen esett át egy kis optikai tuningon, azóta pedig egymás után kerülnek elő azok a képek, amiken büszkén mutatja az új karosszériát.Van mit, jól sikerül a dolog, olyannyira, hogy a minap egy terméket reklámozott és mindenre tudtunk figyelni csak a lényegre nem.

Ellie-nek nagyon melege van, szüksége lenne egy profi klímaszerelőre

A nyári nagy melegben sokan dolgoznak az otthonukban, ezért elengedhetetlen a kifogástalanul működő klíma, hogy hűvös környezetet teremtsünk vagy végezzük a munkánkat, illetve a napi teendőinket.

Amióta ilyen szélsőséges az időjárás, azóta gyakorlatilag más el se tudnák képzelni klíma nélkül az életünket. A nyári melegben bizony jól jön egy kis felfrissülés főleg ha autóval utazunk, mert ott még elviselhetetlenebb tud lenni a nagy meleg.

Ellie azzal a problémával szembesült a minap, hogy a klímája megadta magát. Az ő esetében annyira ez nem gond, mert amúgy se vesz fel sok mindent így nagy melege nincs de a közösségi oldalán feltette a nagy kérdést, hogy ki tudna ajánlani egy jó klíma szerelőt. Mondani se kell hirtelen mindenki szakember lett és ezrével érkeztek a telefonszámok. A 23 éves Ellie egyébként most Los Angelesben próbál szerencsét ha valaki esetnek útnak indulna.

Jenni szőke és irgalmatlan bőröndje van, amibe szívesen pakolnánk

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk csinos fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Jenny-t, aki nemrég majdnem elvesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt keresek az online médiában, mint ápolóként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Jenny.

Az ápolónő azonban meggyőzte a kórház vezetését és elhivatottsága elég volt ahhoz, hogy maradhasson.

Legalább úgy szeretnénk megélni a nyarat, ahogy Michelle teszi

Ezúttal egy fiatal, törékeny szépséget hoztunk el nektek. Michelle Wozniak  tipikusan olyan lány, mint akit az ember a szomszéd ablakán keresztül szokott bámulni. Végre nem egy plázacica, egy mű csaj. Természetes szépségben van valami, ami rabul ejti a férfi szíveket.

Michelle 21 éves de már most szép karrier áll előtte, azonban nem is olyan kis szende, mint amilyennek elsőre tűnhet. Az amerikai lány olyan képeket oszt meg, hogy kész csoda, hogy még létezik az insta fiókja, ahol már majd 200 ezer ember követi. Hogy mi a titka? Elég csak végignézni a képeit, bár mi egy dolgot hiányolunk.

Elmondása szerint neki a nyár a kedvenc évszaka, csak ilyenkor érzi jól magát igazán, és mivel rengeteget utazik, ilyenkor mindig valamilyen vízparti helyszínt választ magának. Kétség nem férhet hozzá, hogy szívesen vele tartanánk.

Minden kórházba ilyen nővérekre lenne szükség mint Patricia

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket, akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Patricia-t, aki az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon a gép előtt, mint ápolóként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Patricia.

Az ápolónőnek azonban bejött a váltás: fotóival most 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Alexa gondoskodik róla, hogy boldogan induljon a hetünk

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszivel mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Abby-re. A fiatal lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen majd 2,5 millióan követik. A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a geometriát fogjuk átvenni és mutatunk egy olyan alakzatot amit a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál. Nem tudunk belekötni ebbe a formába, szinte körzővel lett megrajzolva, mindemellett mosolygós, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de mi a pogácsáit két pofára fogyasztatnánk el minden nap. Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Karinna KO-val győzött ellenünk de ezt egy kicsit sem bánjuk

Kinek volt már olyan barátnője, aki egy egymás elleni küzdelemben simán leterített volna. Tudjuk nem egy hálás dolog ezt bevallani, de ha belegondolunk elég ha csak versenyszerűen űz valamilyen küzdősportot és akkor már tuti, hogy mire kettőt pislognánk két fogunk hiányozna egy komolyabb vita során. A mai nap lányát se kell félteni. Nem igen jön zavarba ha beszólnak neki az utcán.

Karinna egy 27 éves ukrán származású modell, aki egyébként hivatásos bokszoló is, egy igen feltűnő személyiség, akin megakad a férfiak szeme. Karinna büszke lehet a 2022-es évére, ugyanis megvédte a női keresztsúlyú bajnoki címét. Karrierje későn kezdődött, de rövid idő alatt komoly sikereket ért el, amatőrként a 2016-os, illetve 2017-es ausztrál Golden Gloves versenyen indult a női súlycsoportban, ahol aranyérmet szerzett, 2019-ben került fel a profik közé. A 100 ezer Instagram-követővel rendelkező sportolónő azonban az elmúlt időszakban  a modellkarrierjére is egyre nagyobb hangsúlyt fektet.

Micsoda idomok, ilyen szemrevaló ketrecharcost még nem láttunk

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

Paige fitneszedző és online coach, aki arról híres, amiért rengeteget dolgozott: a testátalakításáról. Paige annyira gebe és semmilyen volt, hogy elkezdett edzeni, mert nem érezte magát jól a bőrében, „löttyednek” és tónustalannak tartotta magát.

Kezdetben a súlyemeléssel próbálkozott, hogy legyen valami izma és némi tónus is felfedezhető legyen a testén, valamint hogy javítsa az egészségi állapotát. A 170 centis Caroline azóta minden ízében fitt és csajos lett, emeljük kalapunkat.