Mindjárt itt a húsvét Mia már gondoskodott nekünk a sonkáról

A tavaszt három dologgal biztosan össze tudjuk kapcsolni. Nemzeti ünnep, húsvét és óra átállítás. Persze még kerülhetne fel más is a listára, de talán a húsvétkor érezzük a legjobban azt hogy igen már tényleg olyan az időjárás, amilyenre vágytunk.

Egész évben próbálunk jól lakatni titeket és ez ma sem lesz másképp. Mia képeit látva húsvét hangulatunk lett, tudjátok amikor raklap számra esszük a sonkát. Ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este akkor már annyira nem buli. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben elégedetten bólintunk.

Daisy-nem minden bajunkra van egy csodaszere

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből és orvosokból Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket,doktornéniket akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Dr. Daisy Sanchez-t, aki az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon a gép előtt, mint doktornőként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Daisy az elbocsájtás után. Egyébként 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Egyszerűen nem tudjuk őt elképzelni abban a fehér köpenyben, vagyis igen, de nem munka közben. Rossz berögződés ez, hogy egy orvos csakis visszafogott idősebb alak lehet, aki egyáltalán nem barátságos velünk. Haladni kell a korral szokták mondani. Mindenesetre mi azonnal át szeretnénk kérni a kartonunkat hozzá ugyanis egy másik kórház azonnal munkát ajánlott neki.

 

Oksana szabadidejében sokat kirándul, de nem úgy ahogy mások

Kirándulni jó. Szeretjük a természetet főleg, ha az idő megengedi és nincs se túl meleg, se túl hideg. Talán ez az egyik legjobb kikapcsolódási forma, amikor hátrahagyva a nagyvárosok zaját, ki tudjuk kapcsolni az agyunkat és átadhatjuk magunkat az önfeledt pihenésnek.

Oksana is így gondolja és ideje nagy részében a világot járja és szebbnél szebb tájakon túrázik. Hat év után mentek szét barátjával, ami teljesen összetörte a lányt, hisz Ő a férfival akarta leélni az életét. Elhatározta, hogy úgy fog kigyógyulni a szakításból, hogy új dolgokat fog kipróbálni, olyat amit azelőtt soha. Így jutott el oda, hogy az utazásai során ledobja a rucit. Így járja a természetet, és ettől sokkal szabadabbnak érzi magát.

„Segített nekem, hogy jól érezzem magam a saját bőrömben” – osztotta meg tapasztalatait Oksana, aki a pozitív testkép kialakításának ausztrál nagykövetévé vált. Egyébként az egyik barátja vette rá erre a szokatlan hóbortra és annyira megtetszett neki, hogy folytatta.

Ha valaki ismeri Mia munkásságát akkor az most az öklébe fog harapni

Mia neve bizonyára sok férfi számára ismerten cseng. Ő az egyik legismertebb és legkedveltebb “színésznő” Amerikában és mondhatjuk az egész világon. Természetesen csak a kedvenc műfajunkban. Mia most nem akármilyen ajándékkal lepte meg minket, ugyanis bejelentette, hogy saját naptárat ad ki 2023-ra.

Ha valaki ismeri a munkásságát akkor tudja, hogy a hölgy olyan f arral van megáldva, hogy nyüszítve vonyítunk már a látványtól is. Szó szerint hármat lendítene pálcánkon és már mehetnénk is mint aki jól végezte dolgát. 19 évesen kezdete a szakmát és mára már több mint 11 millió lelkes követővel rendelkezik. Mi már nagyon várjuk, aki megveszi az nem fog csalódni az tuti. Addig is összegyűjtöttünk nektek egy kis ízelítőt, hogy tudjátok mire lehet számítani.

A mosolygós Liron fogja feldobni a napunkat

Liron-ról már korábban is beszámoltunk, hogyan tarja fent a folyamatos figyelmet és hogy hódítja meg a szívünket hétről hétre. A prágai lány a mosolyát szerencsére ezúttal sem hagyta otthon.

Liron egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Antje feltálalt nekünk egy egészséges és energiában gazdag gyümölcstálat

Napi egy alma az orvost távol tartja, hát most rögtön kettőt is kapunk.

Tudtátok, hogy a WHO ajánlása szerint az egészséges ember számára napi 400 gramm zöldség és/vagy gyümölcs bevitele szükséges? Nem vagyunk nagy fogyasztók mert azért a húsokat jobban szeretjük de a mostani gyümölcskosárra nem tudtunk nemet mondani.

Antje Utgaard egy elég színes egyéniség, meglehetősen sokoldalú lány. Modellként és színésznőként is kipróbálta magát, és már három mozifilmben is megmutatta tehetségét. Ezúttal otthonról üzent, vagyis inkább tálalt fel nekünk egy egészséges és energiában gazdag gyümölcstálat. Ezt a két almát minden nap szívesen fogyasztanánk.

 

Jill ezúttal egy igazi üzletasszony látsaztát kelti

Sokak számára a tetoválás riasztó lehet, pedig egy extrémebb kinézet nem feltétlen jár együtt egy taszító jellemmel. Ahány ház, annyi szokás, a változatosság ami gyönyörködtet, nem csak egy párkapcsolatban, hanem az életben is.

Bemutatjuk nektek Jill-t, akin bizony van tinta rendesen. Akár félelmetesnek is tűnhet ez a külső, ami jó néhány kép és tekintet alá is támaszt, de bizony akadnak olyan fotók, ahol megvillantja cuki, ártatlan énjét. Valahogy csak megbirkóznánk vele. Szegény csajnak előszeretettel törli az insta a képeit, de mi azért elhoztuk nektek a javát.

Itt az ideje hogy megismerjétek Zitát

Minden merre azt halljuk, hogy támogassuk a magyar gazdaságot, vegyünk hazai terméket. Nincs is ezzel baj, mi is úgy vagyunk vele, hogy sokszor jó a jó kis hazai még a hölgyekben is.

Vass Zita magyar szülők gyermekeként látta meg a napvilágot San Diegóban, így ő már amerikai állampolgár, de azért a származása miatt mi is büszkék lehetünk rá.

Színésznőként is dolgozik, bár általában csak a megjelenésével alkot ilyenkor nagyot, sok szerepe nincs. Legutóbb egy fesztiválra ment el a barátnőivel, és az szettje igen látványos lett. Tiszta mad max hangulat jött át ahogy a képet megláttuk. Simán el tudnánk Őt képzelni egy hasonló filmben is.

Lássuk Sarah mivel készült a mai nap

Ha egy kicsit visszaugrunk az időben és képzeletben újra beülünk az iskolapadba akkor gyakorlatilag a férfiak 90% biztos meg tud nevezni egy olyan tanárnőt a múltból, aki nagy hatással volt serdülő korára. Persze akkor még nem hallottunk olyan sztorikat mint manapság, hogy a tanárnők miket csinálnak a nebulókkal a szertárban. Pedig mi képzeletben ugyanezeket éltük át.

Bemutatjuk nektek Sarah-t, aki hat éven keresztül tanított, ám a munka az évek alatt egyre jobban felőrölte. Munkája mellett ráadásul a doktorijára is készülnie kellett, ami ugyancsak rengeteg energiát őrölt fel – és még a keresete is olyan alacsony volt, hogy szinte egyik napról a másikra éltek.

Kereset kiegészítés miatt kezdett el modellkedni. Sarah először nem találta a helyét a kamera előtt, mindenben a párja segített neki, és ő is volt az, aki a fotókat készítette, amik először az Instára kerültek fel. Innen már egyenesen következett, hogy 2019-ben a volt tanárnő elindítsa saját oldalát, ahol még jobban odatehette magát. Mára – amellett, hogy örömmel és magabiztosan teszi ki a képeit – 12-szer többet keres, mint férje.  Sarah ugyanúgy tanárnői szerepben tündököl, értékeléseket és osztályzatokat ad ügyfeleinek, mintha dolgozatokat javítana.

Jó ebédhez szól a duda Sara jóvoltából

Sara, a népszerű plus size modell, nemcsak a kifutón, hanem a konyhában is bizonyította tehetségét, amikor ma egy ínycsiklandó steak-et tálalt fel rajongóinak. Az étkezés során a modell a gasztronómia iránti szenvedélyét osztotta meg követőivel, és nemcsak a finom ételt, hanem a főzés örömét is átadta. Sara az alapanyagok kiválasztására különös figyelmet fordított, hiszen a friss hús és a megfelelő fűszerek elengedhetetlenek egy tökéletes steak elkészítéséhez.

A kész étel iránti lelkesedés azonnal érezhető volt, és az eredmény valóban lenyűgözte az ínyenceket. A steak tökéletesen átsült, omlós és szaftos lett, miközben az ízek harmóniája minden falatban érezhető volt. Sara elmondta, hogy a főzés számára egy olyan kikapcsolódási forma, amely segít neki a napi stressz kezelésében, és lehetőséget ad arra, hogy kreatív módon kifejezze magát. Az étkezéshez egy egyszerű, de ízletes köretet is választott, amely tökéletesen kiegészítette a főételt.

A plus size modell nemcsak a divat világában, hanem most már a kulináris területen is igazi szenzációt keltett. A követői lelkesen kommentálták a fotókat és videókat, amit az étel elkészítéséről osztott meg. Sara azt is megjegyezte, hogy számára az étkezés nem csupán a táplálkozásról szól, hanem a közös élményről, amit családjával és barátaival élhet át. Mi a körítéssel is jól  laktunk volna.