Alexa húsvét elteltével is várja a locsolókat

Ahogy közeledik a húsvét, Alexa szinte visszaszámolja a napokat. A csinos fiatal lány már most izgatottan várja a locsolkodás hagyományát, amit minden évben hatalmas lelkesedéssel él meg. A közösségi oldalán is utalt rá: idén extra csokitojás-készlettel és egyedi tojásfestéssel várja a vendégeket.

„Nálam a húsvét nemcsak hagyomány, hanem igazi élmény” – írta az egyik bejegyzésében. A családja híres a vidám ünneplésről, így biztosak lehetünk benne, hogy a locsolkodás sem fog csendben zajlani. Alexa már ki is választotta a legszebb ünnepi ruháját, és reméli, hogy sokan érkeznek majd verssel és illatos kölnivel.

A követői természetesen nem hagyták szó nélkül a posztját: többen jelezték, hogy szívesen „meglocsolnák”. A szép lány humorral reagált, és még egy „húsvéti verset” is posztolt válaszként.

Egy biztos: Alexánál a locsolók jó kezekben lesznek, és garantált a nevetés, a finom falatok és a jó hangulat. Húsvétkor nála tényleg új értelmet nyer a tavaszi megújulás!

Sophie méreteit még a szemüvegünk se bírta sokáig

Sophie tipikusan az a csaj, akit amikor elsőnek meglátunk, nem hiszünk a szemünknek. Odáig vannak érte a pasik, aminek okát azonnal leszűri mindenki, ha megnézi a hölgyemény képeit.

Testi adottságait a vakok és gyengén látók is kiszúrják, teljes mellszélességgel áll a rajongói mellett, hiszen akkora lökhárítókkal áldotta meg a sors, hogyha futóversenyen indulna, biztos m ellbedobással nyerne. A viccet félretéve, hogy lehet egy törékeny lány így eleresztve. Most sokan azt fogják mondani, hát de nem eredeti. Azokat most el kell, hogy keserítsünk mert bizony ez original.

Olyan igazi természetes szépség, akinek mindig tudnánk örülni ha egy utcában laknánk vele, és szembe jönne velünk. Közösségi oldalán már több mint egy millióan követik. Annyira érdekes, hogy ha a valamelyik közértben futunk vele össze egy melegítőbe akkor akár egy átlagos csaj, viszont ha oda kell tennie magát akkor pedig megáll körülötte a levegő ha megjelenik.

Kindly sokkal édesebb és finomabb mint a kedvenc süteményed

Nemzetközi összehasonlításban bizony édesszájúak hírében állunk. Nem is tagadjuk, valóban szeretjük az édességet még akkor is képesek vagyunk lenyomni egy szelet tortát, ha már a főfogástól ki tudnánk durranni. Az más helyre megy.

Most egy olyan finomságot hoztunk el nektek, amit még a cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatnak. Kindly képeit látva már ránézésre azt mondjuk, hogy nagyon-nagyon édes, de a külső nem minden. Szeretnénk megkóstolni is.

A 28 éves Josefine, le se tagadhatná a skandináv származását

Svédország a 10,5 milliós lakosságával a legnépesebb skandináv ország, de lássuk mit tartogat nekünk.

Svédországot eddig egyebek között popzenéjéről, az IKEA-ról, A Volvóról és nagyvonalú jóléti államáról ismerte a világ. Viccesen szokás a lélek IKEA-bútorának is nevezni. Az ország kívülről nézve a nyugalom, a rendezettség, a letisztultság hazája, egy ország, ahol jó élni, pörög a gazdaság, magas az életszínvonal, lakói környezettudatosak és tisztelik a természetet. Ugyanakkor, adottságait tekintve a szélsőségek hazája is: ahol a tél egy örökkévalóság, sötét nappalokkal és fogcsikorgató hideggel, nyáron pedig pont ellenkezőleg, hiányzik az éjszaka és a csillagok.

Azonban ez az ország ezen felül tartogat még nekünk rejtett szépségeket is. Itt van mindjárt a 28 éves Josefine Forsberg. Le se tagadhatná a skandináv származását, a szőke hajzuhatag és a kék szem árulkodó lehet mindenkinek.

Azért lenne ötletünk mit csináljunk Allison-al ezen a szép tavaszi napon

Kirándulni jó. Szeretjük a természetet főleg, ha az idő megengedi és nincs se túl meleg, se túl hideg. Talán ez az egyik legjobb kikapcsolódási forma, amikor hátrahagyva a nagyvárosok zaját, ki tudjuk kapcsolni az agyunkat és átadhatjuk magunkat az önfeledt pihenésnek.

Allisonn az Instagramon milliókat bűvöl el minden posztjával, de arra is ügyel, hogy életvezetési tanácsokkal lássa el a rajongóit. Az év nagy részében a világot járja és szebbnél szebb tájakon túrázik. Szerencsésnek mondhatja magát emiatt, hisz olyan helyekre juthat el, amiről egy átlag ember még csak álmodni se mer. Sokat nem kell bíbelődnie azzal, hogy mit rakjon a bőröndbe. Ha végig nézed a képeit akkor rájössz, hogy miért írjuk ezt ugyanis útjairól a közösségi oldalán is szívesen posztol, rajongói pedig imádják nézegetni a képeit, amelyeken Ő látható a természet lágy ölén.

Én kis kertész legény vagyok, Ő pedig itt Sophie

Sophie tipikusan az a csaj, akit amikor elsőnek meglátunk, nem hiszünk a szemünknek. Odáig vannak érte a pasik, aminek okát azonnal leszűri mindenki, ha megnézi a hölgyemény képeit.

Testi adottságait a vakok és gyengén látók is kiszúrják, teljes mellszélességgel áll a rajongói mellett, hiszen akkora lökhárítókkal áldotta meg a sors, hogyha futóversenyen indulna, biztos m ellbedobással nyerne. A viccet félretéve, hogy lehet egy törékeny lány így eleresztve. Most sokan azt fogják mondani, hát de nem eredeti. Azokat most el kell, hogy keserítsünk mert bizony ez original.

Olyan igazi természetes szépség, akinek mindig tudnánk örülni ha egy utcában laknánk vele, és szembe jönne velünk. Közösségi oldalán már több mint egy millióan követik. Annyira érdekes, hogy ha a valamelyik közértben futunk vele össze egy melegítőbe akkor akár egy átlagos csaj, viszont ha oda kell tennie magát akkor pedig megáll körülötte a levegő ha megjelenik.

Deryn megmutatja, hogy a tehetség nem a bizonyítványon múlik

Deryn lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai hölgynek mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Ehhez nem diploma és nyelvvizsga kell, hanem egy határozott, bitang megjelenés.

Deryn minden ismert és népszerű oldalon megtalálható és egyike azoknak, akik a legtöbb követővel rendelkeznek. Ez pedig elég ahhoz, hogy szépen lehessen vele keresni. Pár év alatt milliókat lapátolt össze és nem forintban, hanem dollárban. Az, hogy ez meddig tartható fent az még a jövő zenéje. Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy a videókon nem az látszik rajta, hogy neki a “munkába járás” egy kényszer lenne. Elmondása szerint szereti a szakmáját.

Anllela kockás hasába nem igazán lehet belekötni

Köztudott, hogy a férfiak nagy része elég lusta és nem szívesen mozdul meg ha sportról van szó, egyesek egyenesen utálják. Most se arról van szó, hogy sportolási tanácsokkal szeretnénk ellátni titeket. Viszont van egy mozgás fajta, ami abszolút nincs ellenünkre. Kettőt találhattok, hogy mi az, de egyre is menni fog.

Anllela ideje nagy részét edzéssel tölti, és ha valaki találkozni akar vele akkor általában egy konditeremben teheti azt meg. Szó se róla, a sok munka meghozta gyümölcsét mert bizony ahogy mondani szokták ott van a szeren. Anllela a 15 millió követőjének már bizonyított, itt az ideje, hogy nektek is mutasson valamit. Azt nem ígérjük, hogy ezek után a konditerem felé fogod venni az irányt, de mi megpróbáltuk. Legrosszabb esetben hozzá bármikor kiutaznánk Amerikába.

Ayla visszahozta nekünk a jó időt

Azokat, akik kutyával élnek együtt, sok esetben értetlenül állnak a helyzet előtt, hogy léteznek olyanok, akik nem szeretik az ebeket. Akik pedig valamilyen traumatikus élményen mentek át, azt nem tudják megérteni, hogy nekik miért kéne szeretniük őket.

Mindenesetre nagyon sokan tartanak kutyát, konkrétan már a nagyvárosokban is akkora számban vannak jelen, hogy még a falusi ember is meglepődik rajta. Nincs bajunk az ember legjobb barátjával de lakásban nem tartanánk, nem azért mert piszkos, hanem mert ez nekik se komfortos. Ayla nagyon szereti a kutyákat. Jelenleg 5 ebet tart, nagy részüket menhelyről menekítette meg. Folyamatosan szervez gyűjtéseket, hogy tudja segíteni így segítse a menhelyeket és az ott dolgozók munkáját. Szíve szerint az összes ebet hazavinné de mivel ez lehetetlen így szószívügyének tartja, hogy segítsen és a többi ember is erre buzdítja.

Alexa már izgatottan készül a húsvéti locsolókra