Cindy ezúttal egy főzőműsorban mutatta meg a tehetségét

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Heidit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Cindy képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Kétféle embertípus van, ez egyik az amelyik kis túlzással ugyan de még a víztől is hízik, a másik pedig, aki megehet bármit és egy deka felesleg nem látszik rajta. Nekik már attól kocka a hasuk ha reggel felülnek az ágyból az óracsörgésre. A genetika velük nagyon kegyes volt, csak úgy mint Cindy-vel. Ő is ebbe a csoportba tartozik. Imádja a tésztákat és a csípős ételeket. Nem fehérje turmixokon él bár amennyire teheti odafigyel az állandó testmozgásra. Ilyen az amikor valaki jó géneket örökölt.

Chloe takarítócéget alapított, és jöhetne hozzánk is porolni

Chloe egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré több mint 200 ezer rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

Julia maga a megtestesült női elegancia

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Alina is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

Azon kevés hölgyek közé tartozik instán akinek nem kell túl sokat mutatnia magából ahhoz, hogy elálljon a szavunk. A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. Nem irigyeljük azt a több mint 250 ezer embert, aki nap mint nap látja megosztott képeit. Ugyanis a fiatal lánynak már ilyen népes rajongótábora van az instagramon.

A személyi edzőként dolgozó Jennifer végigjárta a ranglistát és rengeteget dolgozott azért, hogy mára így nézzen ki. Ez a kitartás jó példa lehet azoknak a nőknek akik elégedetlenek magukkal. Lehet változtatni rajta, de ez egy kicsit sem egyszerű ezért sokan feladják idő előtt.

A műsorvezető szakma nem áll mindenkinek olyan jól mint Emma-nak

Hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, amikor csinos bemondó csajokról látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

Fura egy világot élünk, sajnos dekoratív csajok nélkül szinte már semmit sem lehet eladni. Ott vannak a reklámokban, a különböző műsorokban és a média minden területén. Persze mi ezt egy kicsit sem bánjuk. Inkább őket nézzük mint a kiöregedett vén rókákat. Első ránézésre Emma Jones-t egy újabb Insta-csajnak gondoljuk, aki épp most próbál az alakjával  feltörni, valójában azonban egy tehetséges sportriporterről van szó. Természetesen a tehetség mellé kellett egy ilyen kisugárzás is ahhoz, hogy képernyőre kerüljön. Felül nagyon erős a hölgy, hatalmas “szíve” van. Nincs mese ez szerelem volt első rántásra.

 

Olivia egy törékeny virágszál, de nagyon cuki

Olivia tipikusan az a csaj, akit amikor elsőnek meglátunk, nem hiszünk a szemünknek. Odáig vannak érte a pasik, aminek okát azonnal leszűri mindenki, ha megnézi a hölgyemény képeit.

Testi adottságait a vakok és gyengén látók is kiszúrják, teljes mellszélességgel áll a rajongói mellett, hiszen akkora lökhárítókkal áldotta meg a sors, hogyha futóversenyen indulna, biztos m ellbedobással nyerne. A viccet félretéve, hogy lehet egy törékeny lány így eleresztve. Most sokan azt fogják mondani, hát de nem eredeti. Azokat most el kell, hogy keserítsünk mert bizony ez original.

Olyan igazi természetes szépség, akinek mindig tudnánk örülni ha egy utcában laknánk vele, és szembe jönne velünk. Közösségi oldalán már több mint egy millióan követik. Annyira érdekes, hogy ha a valamelyik közértben futunk vele össze egy melegítőbe akkor akár egy átlagos csaj, viszont ha oda kell tennie magát akkor pedig megáll körülötte a levegő ha megjelenik.

A munkanap végén Maddy lesz a jól megérdemelt pihenés

Újabb nap a végeláthatatlan mókuskerékben, de ahhoz hogy kibírd a melót készültünk neked egy kis lélekmelegítővel. A mai nap Maddy fogja feldobni a napunkat.

Maddy körül aztán tényleg mindig forr a levegő. Átlagos lánynak tartja magát, ennek ellenére rajongói odáig vannak érte, ugyanis természetes bájával férfiak millióit ejti rabul az örök vidám lány. Azaz ha pontosak akarunk lenni, akkor jelenleg 3,2 millió követője van instagram oldalán.

Igazi törékeny szépség, tele életkedvel ,akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Alina már túl van az érettségin és amelett hogy csodaszép még céltudatos is

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Alina is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

Azon kevés hölgyek közé tartozik instán akinek nem kell túl sokat mutatnia magából ahhoz, hogy elálljon a szavunk. A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. Nem irigyeljük azt a több mint 250 ezer embert, aki nap mint nap látja megosztott képeit. Ugyanis a fiatal lánynak már ilyen népes rajongótábora van az instagramon.

A személyi edzőként dolgozó Alina végigjárta a ranglistát és rengeteget dolgozott azért, hogy mára így nézzen ki. Ez a kitartás jó példa lehet azoknak a nőknek akik elégedetlenek magukkal. Lehet változtatni rajta, de ez egy kicsit sem egyszerű ezért sokan feladják idő előtt.

Most már értjük, hogy az olaszok miért rajonganak Claudia-ért

Kétféle embertípus van, ez egyik az amelyik kis túlzással ugyan de még a víztől is hízik, a másik pedig, aki megehet bármit és egy deka felesleg nem látszik rajta. Nekik már attól kocka a hasuk ha reggel felülnek az ágyból az óracsörgésre. A genetika velük nagyon kegyes volt, csak úgy mint Susanna-val. Ő is ebbe a csoportba tartozik.

Az olasz  konyhaművészet világszerte nagy népszerűségnek örvend. Pizza, lasagne, penne, gnocchi, spagetti, ahogy soroljuk máris megéheztünk és legalább 2kg-ot felszedtünk már csak a menü hallatán. Bármennyire hihetetlen az olasz származású amerikai lány imádja a tésztákat és a csípős ételeket. Mellé pedig szeret legurítani egy jó pohár borocskát. Nem fehérje turmixokon él bár amennyire teheti odafigyel az állandó testmozgásra. Ilyen az amikor valaki piszkosul jó géneket örökölt. Az ízlése is rendben van, az olasz konyha azért rendben van.

 

Az orosz Barbie 175kg-val nyom fekve

A bulvársajtó is felfigyelt az orosz muszklis Barbie-ra. Oroszországban ma már nem igazán hírértékű Julia Vins karrierje, hiszen a helyi lapokban már 2013 óta cikkeznek a lányról, akinek a babaarca és rendkívül izmos teste közti kontraszt miatt igen különleges a megjelenése.

Julia 15 éves kora óta jár konditerembe. Az izmok növelésének vágya mellett azért ment le először, mert szeretett volna nagyobb önbizalmat, és a stresszhelyzetekkel is fel akarta venni a harcot, amiket leginkább apja alkoholizmusa miatt élt át a családjuk.

Oczella Eszter nyaralós posztja majd elkergeti az esőfelhőket

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a magyar lányok a legszebbek. Minden héten elhozzuk nektek a világ összes jó bukszáját, de valahogy mindig hazahúz a szívünk. Szeretjük a magyar ételeket és a magyar csajokat. Azok akik elég sokat utaznak, azok meg tudják erősíteni, hogy bizony nem panaszkodhatnak a felhozatal terén a magyar férfiak. Ma is egy gyöngyszemre bukkantunk Oczella Eszter személyében. Eszter 2016-ban nyerte el a Miss Earth Hungary címet, azóta óriási átalakuláson ment keresztül. A szépségkirálynő győzelme után kezdett el komolyabban foglalkozni az edzéssel, és kiváló formába is került, itt azonban nem akart megállni. Mostanában hosszú órákat tölt az edzőteremben, és már több fitnesz versenyen is bebizonyította, hogy ezen a terepen is van keresnivalója.