Mindig is vágytunk Thaiföld-re, és Takky meg is hozta hozzá a kedvünket

Gondolkoztatok már azon, hogy ha megtehetnétek hova utaznátok el szívesen? Vegyük úgy, hogy a kassza most nem számít. Így választhatsz bármit. Mi biztos, hogy csakis valami meleg helyett választanánk, ahol vannak pálmafák, és a napsütéses órák számára sem lehet panasz. Nem valami felemelő érzés több mint 10 órát ülni egy repülőn de a mostani sorozat láttán már rohannál is pakolni.

Thaiföld a délkelet-ázsiai régió turisztikailag egyik legfejlettebb országa. Magyar turisták által is előszeretettel látogatott utazási célpont, hiszen az egzotikus helyszínek közül viszonylag könnyen és kedvező áron érhető el. Thaiföld ezerarcú országában megtaláljuk a Távol-Kelet minden színét és izgalmát, viszont a biztonság szempontjából egyáltalán nem kell aggódnunk. Évezredes kultúrát őrző buddhista szentélyek, ősi kolostorok, gyönyörűen díszített templomok, mesebeli paloták, óriás Buddha-szobrok, csendes halászfalvak, pezsgő életű fürdőhelyek és az éjjel-nappal lüktető gigantikus metropolisz, Bangkok, adnak ízelítőt a thaiok világából.

Ezúttal azonban lesz egy idegenvezetőnk is Takky személyében, aki egy magával ragadó személyiség. Vele robogóval is bejárnánk ezt a mesés országot. Nem unatkoznánk egy percre sem.

Ivana imádja a zenét és a focit

Jól tudjuk, a foci világa – az amatőr kispályás focitól a legerősebb bajnokságokig elsősorban a férfiak sportja volt. A férfiak nagy része szereti a labdarúgást és követi is valamelyik top bajnokságot.

Aki volt már párkapcsolatban az nagyon jól tudja, hogy a nők nagy része nem igazán szereti a focit. Úgy kell tőlük kemény munkával megszerezni a távirányítót hogy meg tudjuk nézni az esti meccset. Persze akad a nők között olyan is aki szereti. Nem összekeverendő azokkal akik csak azért járnak ki egy-egy telt házas meccsre hogy elmondhassák ott voltak.

Valljuk be, azért bármennyire is a haverokkal a legjobb meccsre járni, azért mindig örömmel tölt el bennünket ha hölgyek is megjelennek a lelátón. Ivana Knöll nagy futballkedvelő, számos stadionból bejelentkezett már a közösségi oldalán, és nagyon csalódott volt amikor zárt kapus meccsek voltak és otthonról kellett követnie a meccseket. Viszont a rajongói ezt aligha bánták, hogy a lelátók helyett otthonról oszt meg fotókat. Ivana a Horvát fociválogatott egyik legnagyobb szurkolója. Mindenhova elkíséri a nemzeti 11-et, 2021-ben az EB-n is kint volt. Tervezi, hogy a katari vb-re is kilátogat. Ugyan a szurkolólány Németországban született, de Horvát felmenőkkel rendelkezik. Nemrég pedig az egyesült államokba költözött, hogy szerencsét próbáljon.

Bármilyen fura de Daisy doktornőként praktizál

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből és orvosokból Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket,doktornéniket akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Dr. Daisy Sanchez-t, aki az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon a gép előtt, mint doktornőként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Daisy az elbocsájtás után. Egyébként 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Egyszerűen nem tudjuk őt elképzelni abban a fehér köpenyben, vagyis igen, de nem munka közben. Rossz berögződés ez, hogy egy orvos csakis visszafogott idősebb alak lehet, aki egyáltalán nem barátságos velünk. Haladni kell a korral szokták mondani. Mindenesetre mi azonnal át szeretnénk kérni a kartonunkat hozzá ugyanis egy másik kórház azonnal munkát ajánlott neki.

Lauren lehetett volna tanárnő, könyvelő vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk így

Lauren lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Ehhez nem diploma és nyelvvizsga kell.

Lauren minden ismert és népszerű oldalon megtalálható és egyike azoknak, akik a legtöbb követővel rendelkeznek. Ez pedig elég ahhoz, hogy szépen lehessen vele keresni. Pár év alatt milliókat lapátolt össze és nem forintban, hanem dollárban. Az, hogy ez meddig tartható fent az még a jövő zenéje. Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.

Nem vagyunk nagy mesenézősök, de Laura olyan akár egy Disney hercegnő

A varázslatos és sokoldalú Disney karakterek már több generáció óta varázsolja el a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt.

Nem vagyunk nagy mesenézősök de azért képben vagyunk a mostani főhősökkel, főszereplőkkel. Egyébként ha elmegy valaki egy játékboltba azonnal láthatja, hogy mi az ami a mostani trend, mi folyik a csapból is persze olyan áron, hogy csak pislogunk. A hivatalos Disney Hercegnők közé tartozik, hogy csak a legismertebbeket említsük Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika, Ariel, Jázmin, Pocahontas, Mulan, valamint nem tartoznak hivatalosan a Hercegnők közé, de szerintünk igen Elza és Anna, a Jégvarázs főszereplői. Ők azok a legendás szereplők akiket azóta már más típusú filmekben is láthattunk, nem éppen úgy ahogy azt gyerekként.

A mai nap Laura Sagra látogatott meg minket, a képeit elnézve Ő simán alakíthatná valamelyik Disney karaktert. Vélhetően az a több mint 1 millió követő is így gondolja aki követi őt.

 

Ha Emmily kimegy az utcára még a jelzőlámpák is megkergülnek

Ha úgy érzed, hogy rengeteg időd elmegy azzal, hogy a dugóban állsz, gondolj, arra, hogy sok olyan város van, ahol sokkal rosszabb a közlekedés. Ettől persze nem szűnik meg a torlódás, és nem jutsz el hamarabb a célodhoz, de máshol se rózsás a helyzet.

Mindig van valami ami közbejön, egy útfelújítás, egy lerobbant tömegközlekedési eszköz, egy koccanás. Ilyenkor van hogy a taxi se megoldás, maradna a robogó vagy a bringa de az meg nem terem minden sarkon. Szóval nincs könnyű dolgunk reggel a munkába menet. Van még valami amivel meg kell küzdenünk, főleg a jó időben. Az pedig az Emmily Elizabeth-hez hasonló látványosságok, ahol 10-ből 8 autó biztos nyom egy satuféket. Megértjük, van mit nézni, csak azért nem árt figyelni előre is.

Emmily egyébként már több mint 2 millió követőt gyűjtött össze, és semmi titok nincs ebben elmondása szerint. Csak maradj természetes, értékeld az életet és mosolyogj sokat.

Natalie egy vérbeli üzletasszony

Ismerjétek meg Natasa-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma érthetetlen, mindösszesen 70 ezer a közösségi oldalán, pedig a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Natasa talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

Emily üzleti elképzelése elég jövedelmezőnek bizonyult

Emily Knight lehetett volna tanárnő, könyvelő, vegyész vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak midene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Sajnos ehhez nem diploma, nyelvvizsga kell hanem egy ilyen karosszéria.   Az, hogy mire elég ez az majd kiderül, de 2,4 millió követőre biztosan. Ez pedig már az a szám amivel lehet szépen keresni.

A Los Angelesből származó, 23 éves Emilynek voltak olyan követői, akik azért könyörögtek, hadd vásárolják meg fürdővizét, vagy ruháit ő pedig eleget tett a kéréseinek.

„ A legfurcsább kérés, amit teljesítettem az volt, amikor néhány srác megkért, hadd nézzen alvás közben.  Az alsómért amit egy napig viseltem 250 dollárt plusz 190 font szállítási költséget számolok fel, a négy naposért pedig 500 dollárt”-mondta Emily.

Ha a rajongók vágynak egy korsónyi fürdővízre, amiben lecsapatta magát azért 70 fontot kell fizetniük. Azért így igen jól lehet keresni. Azt mondja, lassan már ott tart, hogy sose mos, mert ami egyszer volt rajta, azt mosás helyett inkább felteszi az internetre.

Viktoria volt már szőke is, vörös is, de barnán a legjobb

Victória lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Ő magát csak digitális tartalomkészítőként tünteti fel.

A sztereotípiák miatt úgy gondoljuk, hogy  egy kapcsolatban a férfiak hordják a nadrágot. Ez valóban így van? Hát nem. Csak azt hiszik, hogy ők hordják, de a valóságban otthon egy szavuk sincs. Az életben ennek úgy kéne történnie, hogy mind a két fél azonos szerepet töltsön be. Azonban van az a szempár, ami ha ránk néz akkor azonnal odaadjuk a lakáskulcsot, slusszkulcsot, bankkártyát. Bár tisztelet a kivételnek, mert vannak akik még tiszta fejjel tudnak gondolkozni.

Victória az a típus, aki az esetek nagy részében bizony képes mindenkit elvarázsolni. Pedig semmi különös képessége nincs, csupán női vonzerejét veti be. Az meg bőven elég. Lehet hogy még az infláció is lejjebb menni, valamint az olaj világpiaci ára is, de még Chuck Norris is tudná a helyét, ha Victória rászólna.

2017-ben Ő volt a legszebb olasz lány

A mostani helyzet nem egyszerű, elhittük, hogy visszakapjuk a régi életünket erre most nyakunkon a gazdasági válság. Régen hozzá szoktunk, hogy biztonságban utazhatunk nagyvilágban és eljuthatunk szebbnél szebb helyekre. Most azonban annyira elszaladtak az árak és az árfolyam, hogy egyre többen mondanak le a téli síelésről, vagy a tengerparti nyaralásokról. Azért bizakodóak vagyunk és reménykedünk benne, hogy a jövőben is lesz még alkalmunk sokat utazni, repülni, járni a világot.

Laura egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik. Vagyis ez csak nézőpont kérdése mert itt van egy karnyújtásnyira. Olaszországban él, és 2017 ben Ő volt Italia legszebbje. Azért el tudjuk képzelni mi lenne ha itt lakna a szemközti lakásban, mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen munkát hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk. Legszívesebben azonban elutaznánk vele, egy jó meleg helyre. Főleg most, hogy most jön a zord tél.