Játékkonzol helyett lehet inkább Veronica-t szeretnénk karácsonyra

A videojátékok piacán egyre többen próbálnak meg az élvonalba kerülni, de eddig a Sony maradt az élen. A PlayStation konzolok mindig sikeresebbek voltak, mint a Microsoft által kiadott Xbox, noha azok többnyire egy időben jelentek meg a piacon.

A sikeresebb szereplés többnyire a PlayStation-exkluzív játékoknak köszönhető, hiszen technológiai szempontból alig van különbség a két konzol között. Mindkettő modern multimédiás állomás, amelyről nemcsak játékok, hanem streaming-szolgáltatások, filmek és sorozatok is elérhetők 4K felbontásban. Grafikailag mindkét konzol lenyűgöző megjelenítést nyújt, tehát döntetlen a vizuális élmény terén. Azonban a kontrollerek közti különbségek már jobban észrevehetők: míg mindkettő visszajelzési rendszere segít a játékosnak érezni a mozgásokat, a PlayStation kontrollere pontosabb és finomabb rezgéseket képes közvetíteni. Ráadásul környezetbarát módon tölthető, míg az Xbox kontrollere elemmel működik, ami gyorsan lemerül.

De ha valami még izgalmasabbat keresel, talán hagyd a konzolokat, és nézd meg Veronica Perasso-t – vele biztosan nem unatkoznál!

 

Ebben a jó időben Marli barkácsolni hív minket

Marli, a közismert és merész influenszer, aki a divat, az utazás és a szépség világában már mindenkit elkápráztatott, most valami egészen szokatlan területen bizonyította tehetségét: fűrészelésben! Pontosabban abban, hogy bármilyen terméket el tud adni, még egy Stihl fűrészt is, pedig a kerti munkát talán csak hírből ismeri.

Sokan nem gondolnák, hogy Marli, akit inkább luxus helyekről, divatfotózásokról és fényűző életmódról ismerhetünk, bármilyen kapcsolatban lenne a kertészkedéssel vagy a barkács szerszámok világával. Pedig a sikeres influenszer bármibe fog, azt arannyá változtatja, és ezt legutóbbi szponzorált tartalmával is bebizonyította. Egy olyan világban, ahol a stílus és az egyéniség a kulcs, Marli bebizonyította, hogy egy jól megkomponált fotóval és egy kis marketingérzékkel bármilyen terméket képes vonzóvá tenni – még egy olyan szerszámot is, mint egy stihl fűrész!

A poszt, amelyen Marli egy Stihl fűrésszel pózol, perceken belül elárasztották a lájkok. „Ez a poszt mindent visz! Marli, te tényleg bármit el tudsz adni” – jegyezte meg egy követője, aki láthatóan lenyűgözve figyelte az influenszer újabb kreatív húzását. Sajnos ilyen világot élünk, egy jól becsomagolt körítéssel bármit el lehet adni, na sebaj nézzük azt a csomagolást.

A Londoni Big Ben eltörpül Mucika két nagy „tornya” mellett

A híres londoni Big Ben impozáns méreteivel sokakat lenyűgöz, de legújabb posztjában Mucci olyan látványt nyújtott, amely mellett a világhírű óratorony is eltörpül. Az internet kedvence ezúttal olyan látvánnyal jelentkezett, amely azonnal a figyelem középpontjába került. A fotón jól látszik, hogy a modell teljes magabiztossággal viseli kiemelkedő adottságait, amit rajongói lelkes kommentekkel is értékeltek.

„Ezzel a megjelenéssel még London is másként ragyog!” – írta egyik követője, aki nem tudott betelni a látvánnyal. A híresség nem először posztol ilyen jellegű képet, de ez a fotó minden eddigit felülmúlt. Bár a dekoltázs volt a középpontban, a szett többi része is kifinomult stílust tükrözött, ami tökéletes összhangban volt a londoni háttérrel.

Az influenszer híres arról, hogy bátran kihasználja divatos megjelenését, és sosem fél a figyelem középpontjába kerülni. A követők ismételten elismerésüket fejezték ki, hangsúlyozva, hogy mindig képes valami újat és izgalmasat mutatni. Természetesen a fotó nemcsak a rajongókat, de a divatvilág képviselőit is megihlette. A kép alatti kommentáradat azt mutatja, hogy a poszt bármennyire is látványos, Mucci önbizalma és eleganciája az, ami igazán kiemeli őt a tömegből.

Ha egy kép többet mond ezer szónál, akkor Antonia könyvét szívesen olvasod majd

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Antonia-t hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Antonia egyébként gyerekkora óta táncol. Elmondása szerint már óvodában imádta a jó zenéket és szülei beszámolója szerint már akkor is táncraperdűlt. Azóta pedig már gyakorlatilag minden táncnemet kipróbált a balettől a modern táncokig. Ezért van hogy ennyire hajlékony. Most úgy is gyakoriak a kereskedelmi tévékben a táncos műsorok, de mi inkább az ő tudását néznék meg.

Ilyen egy jó kézműves hamburger, Amanda féle húspogácsákkal

Ha megkérdeznék, melyik a legklasszabb és legismertebb amerikai étel, akkor természetes, hogy mindenki gondolkodás nélkül a hamburgert mondaná.

Egy dolog egészen bizonyos, hamburgert mindenki evett már, és a hamburgert mindenki szereti. Nagyon sok fajtája van, annak ellenére hogy egyszerű ételnek tűnik, meglehetősen sokféle képen lehet elkészíteni. A legfontosabb, hogy jó szaftos legyen benne a hús. Persze számít a buci is, valamint a sajt és a friss zöldségek, de a húspogácsa sorsdöntő. Amanda ma egy sajátos megoldást talált ki a vacsora tálalására. A hamburgerének tuti receptje, hogy nem sajnálja belőle a húst, ezzel bizony jól fogunk lakni.

Verena már gimiben tudta mit szeretne csinálni a jövőben csak meg kellett várni még elballag

Verena Katrien jogosan lehet a sógorok büszkesége, ugyanis Ausztriában lakik. Ebben a lányban nem találtunk hibát.

Miután betöltötte a 18. életévét, Verenaa kamerák elé állt, és azóta azt csinálja, amiről mindig is álmodott. Ritka, hogy valaki ilyen fiatalon tisztán látja, mit szeretne kezdeni az életével a középiskola után, és még nagyobb szerencse, ha valaki a hobbijából élhet meg. Jenny karrierje semmi esetre sem nevezhető szokványosnak. Immár öt éve, hogy a kamerák előtt tevékenykedik, és élheti meg álmait.

Középiskola  végeztével azonnal belemerült a munkába. Mindezek ellenére a német származású, jelenleg Olaszországban élő Verena nem tartja magát tipikusan olyan lánynak. Ahogy ő mondja: inkább tartalomkészítőként tekint magára. Az első videója a 18. születésnapja után készült, amikor a barátjával közösen szerepelt egy felvételen, és ekkor már biztos volt benne, hogy nem akar mással foglalkozni. Azóta ebből él, és nem is rosszul.

Szülei eleinte nem nézték jó szemmel ezt az irányt, de amikor látták, hogy mennyire sikeres lett, végül elfogadták választását. Verena tehát nemcsak álmait valósította meg, de egyúttal elérte, hogy szülei is büszkék legyenek rá.

A fűtési szezon már kezdetét vette, de Tisshko gondoskodik róla, hogy ne fázzunk

A fűtési szezon már kezdetét vette, de eddig elég kegyes volt a pénztárcánkhoz a mérsékelt hőmérséklet. Az előttünk álló időszak sok mindenkinek okoz fejfájást abban a tekintetben, hogy akkor most mivel is fog fűteni a télen.

Magyarországon a legnépszerűbb fűtési rendszerek közé tartozik a szilárd tüzelésű-, a hőszivattyús-, a gáz- és az elektromos fűtés. Mi most azonban egy teljesen új megoldást kínálunk. Meghoztuk nektek Tisshko-t, aki egy elég határozott, temperamentumos csaj. Uraim, van az a kisugárzása ami úgy perzsel mint egy békebeli cserépkályha. Na nála ez abszolút megvan.

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Tisshko kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet, hogy csak egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget. Egy átlagos lány is lehetne, de valami mégis van benne. Sok ilyen lányt látni nap mint nap, de Ő mégis valahogy más.  Mondjuk az kész csoda, hogy az isnta profilját még nem függesztették fel ahol már közel 16 millióan követik. Ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is.

Kitiltották Lisa-t fia iskolájából, de az apukák nem örültek ennek

Nem tetszett az iskolának az anyuka munkája, aki most úgy döntött: perre viszi a kitiltását.

Alaposan ledöbbent a harmincéves anyuka, amikor közölték vele: köszönik a közreműködését, de többet nem látják szívesen önkéntesként az iskolai programokon gyermekei sulijában.

Victoria úgy érzi, semmi joga nem volt a floridai Sand Lake Általános Iskolának meghoznia ezt a döntést, így perre viszi a dolgot: 1 millió dollár „fájdalomdíjat” követel. Mint mondja: mindennemű jogalap nélkül fosztották meg attól, hogy fiai iskolai életének részese legyen, ezzel pedig a szülői jogait tiporták sárba.

Ráadásul – teszi hozzá – öt éven keresztül semmi baj nem volt vele és a munkájával. Victoria ugyanis – ez szúrhatta az intézmény és a többi szülő szemét abból él, hogy fotókat tesz ki különböző közösségi oldalaira, valamint csatornájára.

„Senkinek sincs joga afelett ítélkezni, hogy ki miből él” – magyarázza a kétgyermekes anyuka, hozzátéve: két éve van fent, Insta-oldalát 160 ezren követik, ő maga pedig soha nem csinált titkot abból, mivel keresi a kenyerét. Ehhez képest októberig senkinek semmi problémája nem volt vele, most pedig hirtelen eltiltották az iskolai önkéntes munkától.

„Szeretem, ha a gyermekeim mellett lehetek, és nagyszerű kapcsolatom van mind a többi szülővel, mind a gyerekekkel.” – nyilatkozta a csalódott anya.

Ha Renee is velünk tart már most lefoglaljuk a nyaralást

Renee egy igazi természetes szépség, akinek csak egy hibája van, hogy nem a szomszédunkban lakik.

1995. Július 1. egy csodálatos nap volt Szentpéterváron, ugyanis megszületett Galina. Már gyerekkorában lehetett tudni, hogy kisugárzásával még nagyon sokra fogja vinni, ugyanis már akkor kitűnt a tömegből. A nagy fordulópont azonban 2014-ben jött el számára, amikor létrehozta első közösségi oldalát. Szó se róla hangsebességgel kezdett el terjedni az interneten és aki egyszer látta az örökre megjegyezte a nevét. Rövid idő alatt lett milliós követő tábora amivel már egészen jól lehet keresni. 27 évesen már elmondhatja hogy megvan az első dollár milliója.

Azonban egy hibája biztos hogy van Renee. Mégpedig hogy nem a szomszédunkban lakik. Pedig ha ott laknak akkor biztosak vagyunk benne, hogy mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Agata Isabella Centasso egy olasz futballista, de nem csak a pályán népszerű ám

A hihetetlenül csini olasz focistanő, Agata Isabella Centasso nemcsak a játékával, de puszta megjelenésével is gyakran elkápráztatja a rajongóit. Nem is csoda, hogy a labdarúgás mellett fitneszmodellként és közéleti személyiségként is a csúcsra ért a Venezia játékosa.

Agata Isabella Centasso 1990. január 19-én született Olaszországban, az egyik legszemrevalóbb női futballistaként ismert. Ezen nincs is mit csodálkozni, ugyanis a foci mellett a hihetetlenül lélegzetelállító szépsége és csodálatos személyisége miatt is imádják a rajongói. A 34 éves nő már gyerekkorában érdeklődött a labdarúgás iránt. Ennek az volt az oka, hogy az apja és két testvére rendre bevonta a játékba a családi ház kertjében.

Ezt követően nem is tudott leállni a játékkal, és nagyon fiatalon megkezdte a focista pályafutását. Néhány amatőr csapatban megfordult, mielőtt Velencébe költözött, hogy a Serie B-ben bizonyítson a középpályás. A rajongói szeretik nézni a játékát, a profi pályafutása során nagy hírnevet és sikereket szerzett. A labdarúgás mellett a közösségi oldalakon is híressé vált. Influenszerként, fitneszmodellként és egészségügyi szociális munkásként is dolgozik, ahol a fogyatékkal élőknek segít.

Rossz hír lehet a rajongók számára, hogy a szépséges középpályás már nem szingli. Bár a focistanő és az ugyancsak labdarúgó párja, Andrea Migliorini szeretik bizalmasan kezelni a szerelmi életüket, de a jelek szerint nagyon boldogan élnek távol a reflektorfénytől. Legalábbis, ami a kapcsolatukat illeti.

Agata egyébként szeret utazni, és szívesen látogat különleges helyekre. Nagy állatvédő hírében áll, és a foci mellett szívesen ragad teniszütőt is.