Ma este Natasha kíván majd jó éjszakát

smerjétek meg Natasha-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma lassan eléri a 4 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Natasha talán rá is játszik azt átlagos háziasszony szerepre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

Szegény hölgyet nem igazán szeretik a szomszédai, csupán azért mert szabadidejében szeret az ablakban szelfizni. Az igencsak komoly vonalakkal megáldott Natasha, aki nem véletlenül látta el a következő szöveggel egyik posztját: “A szomszédaim sok furcsaságot látnak”. Nyilván ez nagyon sok mindenkinek nem tetszik (főleg a nőknek), nem tudjuk elképzelni azt a férfit, aki ezért reklamálna.

Emily önbizalmával nincsen gond, de a látottak alapján ezt meg is értjük

Emily története igazi átalakulásról szól, amely tele van küzdelemmel és kitartással. Régen „gebének” csúfolták vékony testalkata miatt, de a gúnyolódások sosem törték meg őt. Épp ellenkezőleg, inspirálták arra, hogy megváltoztassa a testét és az életét. Elhatározta, hogy a kritikát motivációként használja, és elkezdett intenzíven edzeni, azzal a céllal, hogy erősebbé és fittebbé váljon.

Az évek során folyamatosan fejlesztette magát, és ma már igazi példaképpé vált azok számára, akik testileg és lelkileg is átalakulásra vágynak. Emily nemcsak a fizikai erőnlétére koncentrált, hanem az egészséges táplálkozásra és a mentális erő fejlesztésére is. Ma már az edzőteremben ő az etalon: mindenki tőle kér tanácsot, és csodálják a kitartását.

A kemény munkája meghozta a gyümölcsét, és ma már olyan alakja van, amelyért sokan irigylik. Az emberek, akik régen kigúnyolták, ma már elismerően néznek rá, és az edzés során őt tartják mércének. Emily bebizonyította, hogy ha valaki igazán eltökélt, bármit elérhet. Az ő példája emlékeztet minket arra, hogy a belső erő és kitartás sokkal fontosabb, mint a külső megítélés.

„Mosolygós jó reggelt” – Lalina reggeli posztja minket is felébresztett

A home office, vagyis az otthoni munkavégzés intézménye már régóta létező fogalom, világszinten általános azonban csak 2020-ban, a Covid idején lett. Azóta pedig teljesen elvárt „juttatás” lett ez a munkavállalók részéről, 10 jelentkezőből 7 biztos, hogy bele is írja az önéletrajzába.

Az otthoni munkavégzés egyik legnagyobb előnye vitathatatlanul az, hogy a munkavállalók megspórolják a munkába való bejárás költségét. A home office lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy egy számára kellemesebb időben keljen fel, és kialakíthasson egy otthoni rutint, mielőtt munkához lát. Nem kell alkalmazkodnunk senkihez és nem kell a sok idegesítő kollégát elviselni és ez nagyon fontos. Azonban pár nap után a hátrányát is érezzük, egy idő után azért elég lehangoló tud lenni, hogy a négy fal között vagyunk.

Azonban ha olyan szomszédunk lenne mint Lalina akkor ne is hezitálnánk ezen egy percet sem. Mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

 

Az esti rárántott szeletet szívesen megosztanánk Natashával

Ismerjétek meg Natasha-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma lassan eléri a 4 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Natasha talán rá is játszik azt átlagos háziasszony szerepre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

Szegény hölgyet nem igazán szeretik a szomszédai, csupán azért mert szabadidejében szeret az ablakban szelfizni. Az igencsak komoly vonalakkal megáldott Natasha, aki nem véletlenül látta el a következő szöveggel egyik posztját: “A szomszédaim sok furcsaságot látnak”. Nyilván ez nagyon sok mindenkinek nem tetszik (főleg a nőknek), nem tudjuk elképzelni azt a férfit, aki ezért reklamálna.

Anna ha így fest esküvői ruhában akkor most azonnal elmegyünk jegygyűrűt venni

Az egyik legfontosabb szabály az esküvőn, hogy mivel ez a nap az ifjú pár nagy napja, ezért ne akard túlöltözni őket. Ráadásul a menyasszony sem örülne, ha a figyelem nem rá szegeződne, hanem egy vendégre. Azonban most ez kizárt. Ha ilyen szettben állna a barátnőd az oltár elé, nem biztos hogy meghívnád a családot. Nem szokványos menyasszonyi ruhát választott magának Anna. Szerinte semmi gond sincs ezzel a darabbal.

Létezik szerelem első látásra? Azt gondoljuk igen. Ma egy igazi nagybetűs nőt hoztunk el nektek, aki segít majd nekünk átvészelni ezt a munkanapot is. Anna ugyanis tipikusan az a lány, aki kisugárzásával azonnal képes lehengerelni a férfi szíveket. Nem is választhatott volna stílusosabb esküvői szettet. Nem tudjuk a násznép mit szólna hozzá ha meglátná így az oltár előtt, de nekünk már most a nászéjszakán jár az agyunk.

Régen a menzán valahogy nem ilyenek voltak a szakácsnők

Valljuk be melengeti lelkünket ha egy nő tud főzni, méghozzá jól. Ebben a rohanó világban jól tud esni ha a párunk egy kis vacsorával készül nekünk a munkanap végén és nem pedig valami gyors kaját kell magunkba tömnünk.

Modell és séf – nem túl gyakran találkozhatunk ezzel a karrierpárosítással. Brittany mindkettő egyszerre, igaz, a modellkedést már csak alkalmanként űzi, jelenleg a gasztronómia az első számú szenvedélye.

2020 tavaszán költözött New York-ba ahol a világ egyik legjobb gasztronómiai akadémiáját is elvégezte. Elmondása szerint az elején húzós volt modellként beállni híres séfek keze alá dolgozni, sokszor kiközösítve érezte magát, de napról napra bizonyította rátermettségét. Brittany egyébként idén készül megnyitni a saját éttermét, amit már évek óta megálmodott. Elmondása szerint ha majd visszavonul a divat világától akkor így szeretné bebiztosítani a jövőjét.

Agustinat elkísértük az álomnyaralására

Nem tetszett az iskolának az anyuka munkája, aki most úgy döntött: perre viszi a kitiltását.

Alaposan ledöbbent a harmincéves anyuka, amikor közölték vele: köszönik a közreműködését, de többet nem látják szívesen önkéntesként az iskolai programokon gyermekei sulijában.

Lisa úgy érzi, semmi joga nem volt a floridai Sand Lake Általános Iskolának meghoznia ezt a döntést, így perre viszi a dolgot: 1 millió dollár „fájdalomdíjat” követel. Mint mondja: mindennemű jogalap nélkül fosztották meg attól, hogy fiai iskolai életének részese legyen, ezzel pedig a szülői jogait tiporták sárba.

Ráadásul – teszi hozzá – öt éven keresztül semmi baj nem volt vele és a munkájával. Lisa ugyanis – ez szúrhatta az intézmény és a többi szülő szemét abból él, hogy fotókat tesz ki különböző közösségi oldalaira, valamint csatornájára.

„Senkinek sincs joga afelett ítélkezni, hogy ki miből él” – magyarázza a kétgyermekes anyuka, hozzátéve: két éve van fent, Insta-oldalát 2 millióan követik, ő maga pedig soha nem csinált titkot abból, mivel keresi a kenyerét. Ehhez képest októberig senkinek semmi problémája nem volt vele, most pedig hirtelen eltiltották az iskolai önkéntes munkától.

„Szeretem, ha a gyermekeim mellett lehetek, és nagyszerű kapcsolatom van mind a többi szülővel, mind a gyerekekkel.” – nyilatkozta a csalódott anya.

 

A Kísértés versenyzője a mi figyelmünket is felkeltette

Gyorsan válságba került a kapcsolata a TV2 legújabb, népszerű műsorában. Berki Dorina vélhetően már újra szingli.

Berki Dorina nemcsak 10 millió forinttal lett gazdagabb, amikor megnyerte a SuperTV2 Power of Love című párkereső realityjét, hanem összejött a műsorban Noellel, akivel azóta egy párt alkotnak. Illetve, amikor a Kísértés című realityt forgatták Thaiföldön, még együtt voltak: azért jelentkeztek a műsorba, hogy teszteljék, mennyire erős a kapcsolatuk, de már az első hetekben engedtek a kísértésnek, és elkezdtek másokkal flörtölni Berki Dorina vélhetően már újra szingli, az Instagram-oldala pedig tele van jobbnál jobb képekkel.

A Kísértés első tábortűz-ceremóniáján a fiúk rövid videóban nézhették meg, hogy mit csinálnak a párjaik a villában, ahol 10 férfi kísértő próbálja megingatni a kapcsolatukat. Dorina kisfilmje teljesen sokkolta Noelt, ezt pedig nem is bírta magában tartani. Azóta Dorina még jobban összemelegedett az egyik kísértővel, már csókolóztak is. Ennek ellenére ő is nagyon kiakadt,miután látta, hogy a barátja mit művel a másik villában nélküle.

„Azt sajnálom a legjobban, hogy magamat ostorozom folyamatosan, mindig, minden esetben, bármi baj van” – mondta zokogva a kamerák előtt a reality-szereplő.

 

A reggeli kávé is úgy a legízletesebb ha Tisshko-val isszuk meg

dssda

A fűtési szezon már kezdetét vette, de eddig elég kegyes volt a pénztárcánkhoz a mérsékelt hőmérséklet. Az előttünk álló időszak sok mindenkinek okoz fejfájást abban a tekintetben, hogy akkor most mivel is fog fűteni a télen.

Magyarországon a legnépszerűbb fűtési rendszerek közé tartozik a szilárd tüzelésű-, a hőszivattyús-, a gáz- és az elektromos fűtés. Mi most azonban egy teljesen új megoldást kínálunk. Meghoztuk nektek Tisshko-t, aki egy elég határozott, temperamentumos csaj. Uraim, van az a kisugárzása ami úgy perzsel mint egy békebeli cserépkályha. Na nála ez abszolút megvan.

Vannak emberek akik egyszerűen nem szívesen tűrnek meg magukon semmit. Tisshko kétség kívül ebbe a csoportba tartozik, mert a képeit elnézve egyértelműen látszik, hogy nem ápol valami jó viszonyt a textillel. Lehet, hogy csak egy fránya allergia, de mi ezért áldjuk az eget. Egy átlagos lány is lehetne, de valami mégis van benne. Sok ilyen lányt látni nap mint nap, de Ő mégis valahogy más.  Mondjuk az kész csoda, hogy az isnta profilját még nem függesztették fel ahol már közel 16 millióan követik. Ha ez a makacs allergia továbbra is fennmarad akkor lesz ez még jóval több is.

„Ez csak néhány pánt” – Natalie úgy látszik képtelen leállni

Natalie közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Natalie folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Hihetetlen de több millió dollárt keres azzal, hogy bődületes számú, több mint egy millió követőt tudhat magáénak az instagramon. Csak margószélen jegyeznénk meg, hogy két év alatt sikerült megdupláznia ezt a számot, ami nem kis teljesítmény. Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg követőit, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.