Emlékszel még az ország Katijára? Így néz ki napjainkban

Mi lett a kétezres évek egyik nagy ikonjával? Vad Katalin, ismertebb nevén Michelle ma már civil életet él, és hátat fordított a médiának.

2001-ben indult a karrierje, amikor egy modellügynökség vezetője bemutatta az akkor 21 éves Katalint Kovinak, az egykori híre rendezőnek. Kovi a YouTube-csatornáján arról beszélt, hogy már az első találkozásukkor tudta, a fiatal nőből sztár lesz. Igaza lett. Michelle hamar Magyarország legismertebb színésznője lett, aki többször megkapta a szakma elismerését, és az Oscart is , a Brüsszeli Fesztiválon pedig a legjobb színésznőnek választották.

Egy időben éjjeli rádiós talkshow-t vezetett, ahol megismerkedett későbbi férjével, Zoltánnal, aki egy népszerű budapesti bár, a Balettcipő tulajdonosa volt, és akitől a lánya, Málna is született. A mainstream szerepek sem kerülték el: a Jóban Rosszban című sorozatban három évig Janovics Ivett ápolónő szerepét alakította, de több filmben is kapott kisebb-nagyobb szerepet. Legutóbb 2019-ben Csoma Sándor Casting című játékfilmjében tűnt fel.

Idén ősszel Kovi posztoltol vele egy közös képek.

Ha Chelsea megjelenne a hálószoba ajtajában, valószínűleg sokan inkább menekülőre fognák

A pankráció az a sport amit abszolút nem értünk. Tudjuk ez a mi szegénységi bizonyítványunk, de mi csak azt látjuk, hogy a közönség szórakoztatása kedvéért egymást csépelik a versenyzők jó sok színjátékot belerakva a produkcióba, majd egyszer csak valakit kikiáltanak győztesnek. Nem azt mondjuk, hogy nincs benne meló mert 1 perc után úgy kéne minket levinnie valakinek, de a szabályokkal nem vagyunk tisztában.

A 31 éves Chelsea az észak-amerikai pankrációs liga (WWE) egyik legnagyobb sztárja, valamint hivatásos birkózó és kaszkadőr. Most azonban nem a sportolói erényeit fogjuk megcsillogtatni.

Mozi helyett Summer fogja feldobni az esténket

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Heidit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Summer képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

Merész fordulat: az egykori autóversenyző ma már nem a váltót tartja a kezében

Renee neve az autósport rajongóinak ismerős lehet, ugyanis ő volt az ausztrál Supercars túraautó-bajnokság első hivatalos női versenyzője, azonban nem keresett eleget, ezért szakmát váltott.

A 27 éves Renee versenyzőként nem keresett elég jól, ezért egy idő után elege is lett a futamokból, így átnyergelt egy teljesen másik iparágba. Itt a karrierje pedig akkor indult be, amikor a rajongóitól először hallott, hogy az instagramon kívül létezik egy másik oldal is ahol ha gondolja rakhatna fel kicsit exkluzívabb tartalmakat. Renee pedig kihasználta a koronavírus-járvány okozta előnyöket, amikor mindenki otthon internetezett unalmában. Bejött a váltás a különbség annyi, hogy ebben az iparágban van hogy két kézzel fogja a váltót. Egyébként meghökkentő az átalakulása.

Zoe a naplementében is lélegzetelállítóan gyönyörű

Szokták mondani, hogy aki szép az reggel is szép. Zoe tipikusan az a nő akinek minden jól áll, ha reggel kimászik az ágyból egy kinyúlt hálóingben az is, vagy akár egy melegítőben is. Most a tetőről csodálta meg a naplementét. Megnyugtató nézni ahogy a nap utolsó sugarai körbeölelik. Mindenesetre az a legjobb ha semmi sem kap magára, az áll neki a legjobban.

Viktoria egy hangulatos tengerparti piknikre csábított minket

Egy kirándulás részeként kiváló program lehet elfogyasztani egy ebédet a szabadban, különösen festői környezetben, például parkban, tóparton vagy más érdekes kilátást nyújtó helyen, vagy egy nyilvános eseményhez kapcsolódóan, például egy szabadtéri színházi előadás előtt.

Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ebben az idillben tökéletes ötlet piknikezni egyet főleg egy olyan hölggyel mint amilyen Viktória. Öröm nézni ahogy Viktoria fel alá sétál, úgy olvad bele a tájba mintha csak egy festmény elevenedne meg előttünk.

Toni egy pillantással is képes megfagyasztani a levegőt

A pankráció az a sport amit abszolút nem értünk. Tudjuk ez a mi szegénységi bizonyítványunk, de mi csak azt látjuk, hogy a közönség szórakoztatása kedvéért egymást csépelik a versenyzők jó sok színjátékot belerakva a produkcióba, majd egyszer csak valakit kikiáltanak győztesnek. Nem azt mondjuk, hogy nincs benne meló mert 1 perc után úgy kéne minket levinnie valakinek, de a szabályokkal nem vagyunk tisztában.

Az új-zélandi Toni pont ezt a sportot választotta magának. Az oldalát elnézve edz is rendesen, de nem ám csak amolyan tessék-lássék módon: neki ugyanis formában kell lennie. Lehet, hogy már ősz van de a képeket elnézve nem lenne csoda, ha az Országos Meteorológiai szolgálat kiadná a hőségriadót. A 700 ezer követője természetesen nem csak a sportsikereinek örül, hanem azoknak a tartalmaknak is ami napról napra megoszt velük. Tényleg nem egy kis törékeny hölgy, lehet Ő hordaná a nadrágot a kapcsolatban.

Ilyen Big Mac mellett a Meki is háttérbe szorul

Ha megkérdeznék, melyik a legklasszabb és legismertebb amerikai étel, akkor természetes, hogy mindenki gondolkodás nélkül a hamburgert mondaná.

Egy dolog egészen bizonyos, hamburgert mindenki evett már, és a hamburgert mindenki szereti. Nagyon sok fajtája van, annak ellenére hogy egyszerű ételnek tűnik, meglehetősen sokféle képen lehet elkészíteni. A legfontosabb, hogy jó szaftos és kiadós legyen benne a hús. Persze számít a buci is, valamint a sajt és a friss zöldségek, de a húspogácsa sorsdöntő.

Sara ma egy sajátos megoldást talált ki a vacsora tálalására. A hamburgerének tuti receptje, hogy nem sajnálja belőle a húst, ezzel bizony jól fogunk lakni. Ráadásul dupla húsos.

Segítene valaki Judith-nak a leckében?

Ó azok az egyetemi bulik. Visszasírjuk. Tanulni nem szerettünk, de ha nem volt vizsgaidőszak akkor bizony szinte minden napra jutott egy kis móka. Ilyenkor még az eminens diáklányok is elengedték a gyeplőt. Sok olyan apa szeme fénye kislány van, aki akkor szabadul ki először a szülői házból, és mivel megszűnik a napi kontroll, hajlamosak jobban elengedni magukat.

Nincs ezzel gond, majd megtanulják kezelni, ha nem akkor meg mennek haza az első év végén. Judith ma megkért minket, hogy segítsünk neki megírni a házi feladatot, mi természetesen igent mondtunk, de a végén Ő oktatott minket.

Ha Kaylee lakna mellettünk, nem várnánk a meghívóra

Ezúttal egy fiatal, törékeny szépséget hoztunk el nektek. Kaylee  tipikusan olyan lány, mint akit az ember a szomszéd ablakán keresztül szokott bámulni. Végre nem egy plázacica, egy mű csaj. A szőke szépségben van valami, ami rabul ejti a férfi szíveket.

Kaylee aki KALES művésznéven található meg instán azonban nem is olyan kis szende, mint amilyennek elsőre tűnhet. Az amerikai lány olyan képeket oszt meg, hogy kész csoda, hogy még létezik az insta fiókja, ahol már majd 500 ezer ember követi. Hogy mi a titka? Elég csak végignézni a képeit, bár mi egy dolgot hiányolunk. Mosolyoghatna többet.