Szandi lánya már készen áll a strandszezonra

Szandi lánya, Bogdán Blanka már két éve él Amerikában, költözése óta egyszer sem látogatott haza. Családja tavaly látogatta meg, egyelőre nem tudni, mikor tér vissza Magyarországra. De szemmel láthatóan nagyon jól érzi magát a tengerentúlon, rengeteg barátot szerzett és szabadidejében sokat szórakozik a társaságukban.

A 23 éves lány élvezi az életet , és barátnőivel sokszor a parton töltik szabadidejüket, bár már régóta nem tett közzé hasonló fotókat, most kárpótolta érte követőit.. Blanka nagyon jó géneket örökölt, és nagyon hasonlít az anyukájára. Ha ebből indulunk ki akkor vélhetően 20 év múlva is nyugodtan letagadhat majd egy tízest. Azonban volt olyan is aki így vélekedett a poszt láttán: “Ezt a legnagyobb túlzással sem lehet fürdőruhának nevezni”

Vasvári Vivien alakja három gyerek után is etalon

A sztáranyuka hivatalosan is megnyitotta a strandszezont. Vasvári Vivien bikinis testén nyoma sincs, hogy három gyereket szült volna.

Vasvári Vivien sosem fukarkodott rajongóival, ha képekről volt szó. A modell rendszeresen megörvendezteti magánéleti részletekkel a több mint egymilliós követőtáborát az Instagramon. A luxusfeleség három különböző apától három gyermeket szült, ám alakját tekintve ezt nem lehetne megmondani róla.

Családjával épp Törökországban nyaralnak, ahonnan a szálloda adottságain kívül idei beach body-ját is megmutatta, amelytől leesett az állunk. Vivi nem véletlenül ennyire népszerű a közösségi médiában, alakját ugyanis a húszas éveik elején járó hölgyek is megirigyelhetnék. A csinos anyuka életében mindig is fontos szerepet játszott a sport, hiszen gyerekkorában aerobikozott, úszott, teniszezett, kosárlabdázott és atletizált, síkfutásban országos első lett, és később még a pekingi olimpiára is készült, amire végül súlyos sérülése miatt nem jutott ki. Nem csoda hát, hogy terhessége és gyerekei után is nagy hangsúlyt fektet formájára.

Elle Glam megszellőztette a mókust, de ha egyszer igényli nincs mit tenni

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk Elle, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Az olasz származású Elle képei minden közösségi oldal szabályt megszegnek, de ennek ellenére van amit nem törölnek. Ezek közül szemezgettünk most. Olyan Ő mint egy nyitott könyv, szó szerint mert mindig középen nyílik ki Ő is. De még ha olvasni nem is szoktunk olyan sűrűn, azért ezt a kötetet szívesen végiglapoznánk.

 

Tolvai Reni felsőjét csak a szentlélek tartja

Tolvai Renáta és Kállay-Saunders András szinte sosem beszélnek a magánéletükről, így a szakításukról, majd az azt követő békülésről sem lehetett sokat tudni, ám az bizonyos, hogy a szerelmesek között újra szent a béke, amit májusban egy cannes-i úttal pecsételtek meg.

A 11 évig kapcsolatban élő pár szakításáról három évvel ezelőtt röppentek fel a hírek, ám az érintettek azóta sem szólaltak meg ezzel kapcsolatban, mint ahogy az újbóli egymásra találást sem verték nagydobra. Az énekesnő ezúttal egy olyan felvétellel jelentkezett az Instagram-oldalán, amelyen csupán egy pindurka toppal fedte el a lényeget, kihangsúlyozva ezzel a nőiességét. Talán mondani sem kell, de a követőtábora ezúttal is odáig volt érte: a kommentszekcióban nem győzték hangsúlyozni, mennyire gyönyörűnek találják Renit.

Ha Caroline lenne a szomszédunk gyakrabban vállalnánk home officet

A home office, vagyis az otthoni munkavégzés intézménye már régóta létező fogalom, világszinten általános azonban csak 2020-ban, a Covid idején lett. Azóta pedig teljesen elvárt „juttatás” lett ez a munkavállalók részéről, 10 jelentkezőből 7 biztos, hogy bele is írja az önéletrajzába.

Az otthoni munkavégzés egyik legnagyobb előnye vitathatatlanul az, hogy a munkavállalók megspórolják a munkába való bejárás költségét. A home office lehetővé teszi a munkavállaló számára, hogy egy számára kellemesebb időben keljen fel, és kialakíthasson egy otthoni rutint, mielőtt munkához lát. Nem kell alkalmazkodnunk senkihez és nem kell a sok idegesítő kollégát elviselni és ez nagyon fontos. Azonban pár nap után a hátrányát is érezzük, egy idő után azért elég lehangoló tud lenni, hogy a négy fal között vagyunk.

Azonban ha olyan szomszédunk lenne mint Caroline akkor ne is hezitálnánk ezen egy percet sem. Mi vinnénk neki a reggeli kávét, a friss péksüteményt, segítenénk ha csepeg a csap, ha rossz a mosógép, de igazából bármilyen kerti munkát is hajlandóak lennénk bevállalni csak hogy a közelében legyünk.

Kharlla üde színfolt volt a mai napban

Gondolkoztatok már azon, hogy ha megtehetnétek hova utaznátok el szívesen? Vegyük úgy, hogy a kassza most nem számít. Így választhatsz bármit. Mi biztos, hogy csakis valami meleg helyett választanánk, ahol vannak pálmafák, és a napsütéses órák számára sem lehet panasz. Nem valami felemelő érzés több mint 10 órát ülni egy repülőn de a mostani sorozat láttán már rohannál is pakolni.

Thaiföld a délkelet-ázsiai régió turisztikailag egyik legfejlettebb országa. Magyar turisták által is előszeretettel látogatott utazási célpont, hiszen az egzotikus helyszínek közül viszonylag könnyen és kedvező áron érhető el. Thaiföld ezerarcú országában megtaláljuk a Távol-Kelet minden színét és izgalmát, viszont a biztonság szempontjából egyáltalán nem kell aggódnunk. Évezredes kultúrát őrző buddhista szentélyek, ősi kolostorok, gyönyörűen díszített templomok, mesebeli paloták, óriás Buddha-szobrok, csendes halászfalvak, pezsgő életű fürdőhelyek és az éjjel-nappal lüktető gigantikus metropolisz, Bangkok, adnak ízelítőt a thaiok világából.

Ezúttal azonban lesz egy idegenvezetőnk is Kharlla személyében, aki egy magával ragadó személyiség. Vele robogóval is bejárnánk ezt a mesés országot. Nem unatkoznánk egy percre sem.

Perla doktornő és szívesen ellátogatnánk a magán praxisára

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből és orvosokból Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket,doktornéniket akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Perla-t, aki az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon a gép előtt, mint doktornőként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Perla az elbocsájtás után. Egyébként 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Egyszerűen nem tudjuk őt elképzelni abban a fehér köpenyben, vagyis igen, de nem munka közben. Rossz berögződés ez, hogy egy orvos csakis visszafogott idősebb alak lehet, aki egyáltalán nem barátságos velünk. Haladni kell a korral szokták mondani. Mindenesetre mi azonnal át szeretnénk kérni a kartonunkat hozzá ugyanis egy másik kórház azonnal munkát ajánlott neki.

Perla, a doktornő megmutatta a csodaszerét, ki is rúgták érte

Most nem szeretnék belemenni a hazai egészségügy helyzetébe, fejre is állhatunk úgy se lesz jobb. Szerencsére vannak még jó orvosok, bár tény, hogy fogyóban vannak, viszont mogorva életunt nővérekből és orvosokból Dunát lehet rekeszteni.  Megértjük őket, nehéz úgy egy hivatást becsülettel csinálni, ha nem fizetik meg. Szerencsére azonban vannak még jó fej egészségügyi dolgozók, akik tényleg mindent elkövetnek azért, hogy a közérzetünk jobb legyen és minél hamarabb meggyógyuljunk. A hazai egészségügyben is találunk helyes fiatal nővérkéket,doktornéniket akiket epekedve nézünk.

Most bemutatjuk nektek a gyönyörű Perla-t, aki az idén vesztette el az állását, miután a főnöke behívatta magához és közölte vele: amit az interneten művel, az szembemegy a kórházi dolgozók közösségi oldalon elvárt magatartásával.

„Sokkal több pénzt kerestem otthon a gép előtt, mint doktornőként, amit csak azért csináltam, mert szerettem.” – tette hozzá Perla az elbocsájtás után. Egyébként 75 ezer dollárt, azaz nagyjából 22,4 millió forintnak megfelelő összeget keres havonta.

Egyszerűen nem tudjuk őt elképzelni abban a fehér köpenyben, vagyis igen, de nem munka közben. Rossz berögződés ez, hogy egy orvos csakis visszafogott idősebb alak lehet, aki egyáltalán nem barátságos velünk. Haladni kell a korral szokták mondani. Mindenesetre mi azonnal át szeretnénk kérni a kartonunkat hozzá ugyanis egy másik kórház azonnal munkát ajánlott neki.

Körözést adtak ki a teniszezőnő ellen, aki nyomtalanul eltűnt

Májusban, váratlanul bejelentette a visszavonulását az olasz teniszezőnő, Camila Giorgi. A teniszezőnőről azóta meglepő hírek érkeztek.

A korábbi wimbledoni negyeddöntős Camila Giorgi 32 évesen úgy döntött, felhagy a profi tenisszel. Az egykori világranglista-26. olasz teniszezőnő utoljára idén márciusban, a Miami Openen versenyzett, ahol vereséget szenvedett a világelső, és azóta a negyedik Roland Garros-trófeáját is megszerző Iga Swiatek ellen. Giorgi nagy népszerűségre tett a játéka mellett az alakja miatt is, amelyet rengetegszer megmutat a több mint 740 ezer követőjének a közösségi médiában. A Dailystar felidézte, hogy a 2022-es Roland Garroson azért volt a figyelem középpontjában, mert egy mérkőzése elején a székbíró rászólt, hogy cserélje le a ruháját, amelyen nem megfelelő módon szerepelt egy logó. Giorgi azonban nem tett eleget a kérésnek, mert nem vitt magával a pályára csereruhát, így végül lejátszhatta az eredeti darabban a meccsét.

Camila Giorgi korábban többször is beszélt arról, hogy érdekli a divattervezői szakma, valamint szívesen kipróbálná magát íróként is, a visszavonulása óta azonban nem ilyen hírek érkeztek róla. Az olasz sajtóban ugyanis az a hír járja, hogy Giorgi nyomtalanul eltűnt, miután nem fizetett bérleti díjat, majd ki is rabolta azt a házat, amelyet Toszkánában saját maga bérelt. Ráadásul az olasz adóhatóság is nyomoz utána, és júliusban meg is kellene jelennie a vicenzai bíróságon még egy korábbi ügy miatt, amikor lebukott, hogy hamis a koronavírus elleni védőoltásról szóló igazolása. A Bild arról számolt be, hogy Giorgi az egyesült államokbeli San Diegóban tartózkodhat, ám az olasz exteniszező hiába tett közzé az elmúlt napokban több Instagram-történetet is, azokban a hollétéről nem adott pontos információkat, így továbbra is rejtély, hogy merre lehet.

Hogy miért érdemes Balira utazni? Alysha miatt mindenképpen

Alysha közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Alysha folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Balin piheni ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg közel 1,5 millió követőjét, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.

Álmodoztatok már róla hogy reggel máshol keltek fel, és hátrahagyjátok megszürkült életeteket? Valószínűleg minden ember életében vagy olyan pillanat, amikor tele lesz a hócipője és megunva a minden napi mókuskeret egy jobb életről álmodozik. Bali, ami maga a földi paradicsom. Amikor itthon az idő egyre hűvösebb, amikor a napsütést felváltja az eső, és korán ránk köszönt a sötétség, na ilyenkor utaznánk el egy ilyen helyre. Amikor megkérdezik tőled, hogy mi kell ahhoz, hogy kipihend magad és fel tudj töltődni akkor titkon valami ilyesmire vágysz.