Még most kezdődött az Európa Bajnokság, de Coyota máris megadta az alaphangulatot

A focirajongók legnagyobb örömére pénteken délután a hivatalos nyitóünnepséggel elrajtolt a 2024-es labdarúgó európabajnokság.

Az Európa-bajnokságon 24 csapat vehet részt, a hat, négyes csoportból az első kettő jut tovább, illetve a négy legjobb harmadik. Aztán a 16 között már a megszokott egyenes kiesés következik, hogy aztán július 14-én este ünnepelhessen a döntő győztese.

A Svájctól elszenvedett 3-1-es vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatottnak szerdán a házigazda németek ellen bravúros pontszerzésre van szüksége ahhoz, hogy teljesen a saját kezében maradjon a sorsa az Európa-bajnokságon. A nyitómeccs kudarca azért sodorta felettébb nehéz helyzetbe a nemzeti együttest, mert nulla ponttal várja a legnehezebbnek ígérkező csoportmérkőzését, márpedig ha nem sikerül legalább döntetlent elérni a hazai közönség által támogatott és a skótok felett aratott 5-1-es diadallal rajtoló Nationalelf ellen, akkor – szinte biztosan – már csak a harmadik hely megszerzése lehet elérhető. Ezen a négyes második fordulójának későbbi meccse változtathat, amennyiben Skócia felülmúlná az esélyesebb Svájcot, mert akkor még a második vereség ellenére is lenne esély a biztos nyolcaddöntőt érő második pozícióra.

A 24 csapatos rendszerben, amelyben a négy legjobb harmadik is 16 közé kerül, a négy pont tekinthető vízválasztónak, azaz a döntetlen rendkívül sokat érhet a későbbiekben, mert a zárókörben akkor a skótok felülmúlásával biztosan nyolcaddöntős lenne Marco Rossi szövetségi kapitány együttese. Több videó is bizonyítja, hogy a hangulatra azért nem lehet panasz.  Ezúttal egy olasz szurkolólányról került fel egy videó, akit a helyi rendőrök nem biztos hogy megdicsértek volna a mutatványa után, de a szurkolóknak nagyon tetszett.

Mikayla nagyon készül a 2024-es Európa Bajnokság-ra, ahol így fogja buzdítani a Német válogatottat

Mikayla Demaiter , a katari labdarúgó-világbajnokság legismertebb és egyben legdögösebb szurkolója elárulta a valódi életkorát és a terveit is a múlt hét pénteken kezdődő foci-Eb-vel kapcsolatban.

Az egykori jégkorongkapus is ott volt nemrég a Real Madrid-Borussia Dortmund BL-döntőn a londoni Wembley Stadionban, azt pedig már korábban bejelentette, hogy elutazik Németországba a nyári Európa-bajnokságra is, hogy a helyszínen szurkoljon a német válogatottnak, amely szerdán pont a magyar válogatottal fog megmérkőzni.

Mikayla 2019-ben vonult vissza a sporttól. Korábban a Bluewater Hawks női csapatának kapuvédője volt, ráadásul 20 meccsen 90 százalékos hatékonysággal védett. Demaiter a visszavonulását a közösségi oldalain is bejelentette, és az Instagram-oldalán azóta már nem a jégkoronggal kapcsolatos képei kerültek előtérben, hanem amik hangsúlyozzák a testi adottságait. A 24 éves kanadai nő azóta már 3,2 millió követőt gyűjtött össze.

Mi pedig reméljük, hogy a szeretett csapatunk fog még meglepetést okozni a tornán, és sikerül legyőzni még akár a német válogatottat is. Szerdán kiderül, de addig is jöjjön Mikayla.

Belle miatt talán le tudnánk mondani az esti EB meccsrő

Javában tart Németországban a labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar szurkolók is Eb-lázban égnek. És nemcsak a helyszínen, és nemcsak itthon a nagyobb városokban, hanem a kisebb településeken is.

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett Svájctól a Németországban zajló Európa-bajnokság A csoportjának szombati mérkőzésén. Azonban reméljük, hogy a gyenge kezdésből lesz még kiút. Szerdán a házigazda és a pénteki nyitányon Skóciát 5–1-re legyőző németekkel csapnak össze Stuttgartban.

A nők nagy része reméljük megértő ilyenkor és elfogadja, hogy most az EB-től nincs fontosabb esti program. Azért tudunk mi kivitelt tenni ha megéri. Itt van mindjárt nekünk a varázslatos Belle Lucia, aki bár ausztrál származású de már majd 10 éve London-ban él így jól tudja, hogy ilyenkor egész európa ettől az eseménytől hangos. A 28 éves Belle maga is szurkol méghozzá a franciáknak. Meglátjuk a franciák mire lesznek képesek a tornán, azonban most azt fogjuk tanulmányozni, hogy Belle mire képes.

Steph soha nem kér, ő csak elveszi, de ilyen kisugárzással simán megteheti

Steph lehetett volna tanárnő, könyvelő, HR generalista vagy akár bolti eladó is, de akkor most nem láthatnánk mindazt amit a jóisten adott neki. Az amerikai lánynak mindene megvan ahhoz, hogy sikeres legyen. Ehhez nem diploma és nyelvvizsga kell, hanem egy penge test.

Steph személyi edzőként dolgozik, a sporton kívül azonban saját brandjének növelésével foglalkozik. Influenszer karrierjének sikeressége nyomán saját márkát alapított, amely a barnítókrémekre és olajokra specializálódott. A tehetséges tartalomgyártót már több mint 830 ezren követi az Instagramon. Pacca az egyik friss bejegyzésében megmutatta a Valentin-napi kollekcióit, férfi rajongói nagy örömére.

Mindenesetre nem egy unalmas személyiség és talán pont az a titka, hogy nem mindent dob elénk, pont csak annyit, hogy az ember várja, hogy holnapra mit tartogat nekünk.

Papp Dorci a ciprusi tengerparton keltett nagy feltűnést

Papp Dorci közösségi oldala nem nevezhető unalmasnak, de most még Ő is rá tudott rakni egy lapáttal. Dorci folyamatosan adagolja magáról a hasonló felvételeket, ezúttal Cipruson pihente ki a tavalyi év fáradalmait és ha már ott volt akkor küldött nekünk is egy kis élménybeszámolót.

Legújabb Insta-fotója garantálja, hogy minden tekintet egy pontra szegeződik. Olyan felvétellel ajándékozta meg 240 ezer követőjét, hogy még a munkában ülve is szebb lett a napunk, ez a látvány ugyanis kárpótol mindenért, és felér bármilyen ajándékkal.A legutóbbi bejegyzésében egy barátnőjével látható, ahogy a tengerparton sétálnak. A képekhez csak annyit írt, hogy elég volt már a hidegből, ezért feldobná a hangulatot egy kis nosztalgiával. Érdemes lapozni.

Kocsis Alexandra látványáért egy pillanatra érdemes elpillantani a magyar meccsről

Kocsis Alexandra fotójáért odavannak követői.

Alexandrát még a TV2-n futó Exatlon-ban ismerte meg az ország, már akkor is nagy hatással volt ránk, de most egy kis kihagyás után ismét megcsodálhattuk milyen lélegzetelállító formában van.

Az Exatlon egykori gyönyörű versenyzőjéről mindenki azt feltételezi, hogy minden ujjára jut egy udvarló. Az igazság viszont az, hogy a férfiak nem mernek kezdeményezni nála. A szabadság nagyon fontos az életében, de már nem ragaszkodik mindenáron az elképzeléseihez.

„Én nagyon szeretem a szabadságot, de nem kérdés, hogy egy párkapcsolat a kompromisszumokról szól. Aki a tökéleteset keresi, egyedül marad. Mondhatjuk, hogy régebben “leuraltam” a másikat, de az évek előrehaladtával az ember kezd lenyugodni és már tudja, mi fontos a számára. Már nem én akarom hordani a nadrágot, szívesebben viselek szoknyát. Elsődleges szempont, hogy aki mellettem van az legyen a legjobb barátom, a párom, a szerelmem, minden egy személyben” – árulta el Alexandra, aki egyébként soha nem beszél a magánéletéről, így azt sem lehet tudni, hogy jelenleg foglalt-e a szíve, de egy biztos: az a férfi, aki mellette horgonyoz le, összeteheti a két kezét.

Palvin Barbi bár minket várna így haza

Palvin Barbinak elég csak valamit magára kapnia és máris milliókkal gyarapodik a vagyona.

Palvin Barbinak elképesztően sok követője van a közösségi oldalán, 20,4 milliós követőtáborral rendelkezik. A magyar celebek közül neki van a legtöbb követője, mögötte jócskán lemaradva, 2,4 milliós táborral áll Vajna Tímea, akit Dzsudzsák Balázs követ 1,7 millió fővel, a negyedik helyen pedig jelenleg Vasvári Vivien szerepel 1,1 millióval.

Hihetetlen leírni is, de Palvin Barbinak minden egyes posztja 20 millió forintot ér, a 30 éves modell eddigi karrierje során mesés vagyonra tett szert, 10 millió dollárra, vagyis 3,4 milliárd forintra becsülik a pénzét.

Palvin Barbinak a közösségi oldala telis-tele van különféle fotókkal, és nem egyszer rakott ki olyan villantást is, amivel bearanyozta népes rajongótáborának napját. Ezek között a villantások között láthatunk például olyat is, amin tűzvörös, csipkés, egyes pontokon áttetsző szettben pózol.

Keleti Andrea bikinis fotója végre elhozza a kánikulát

Keleti Andrea még csak 45 évesnek sem néz ki, rendkívül jól tartja magát, érdemes összehasonlítani Jennifer Lopezzel, akit mindig a fiatalos példák között említenek.

Jennifer Lipez és Keleti Andrea abszolúte egy korosztály, kevés választja el kettejüket. Andrea június elején ünnepelte az 55. születésnapját, addig JLO ezt július hónap végén fogja megtenni, így szinte egyszerre születtek 1969 végén, csak épp két totálisan más időzónában.

A korszak ugyan ugyanaz volt, a világ már más, hiszen Magyarországon lényegesen zártabb volt akkor minden, mint az Egyesült Államokban. Illetve a két ország is egészen máshol tartott akkoriban, most már kevés érezhető a különbség, de kár is összehasonlítani egy akkora országot a minénkkel.

Az viszont szembetűnő, hogy JLO, aki sok millió dollárból gazdálkodhat egyáltalán nem tűnik klasszisokkal fiatalabbnak, mint Kelet Andrea, aki egy igazi természetes szépség. Nyilván az élete is más, mert az énekesnő a legnagyobb luxusban élhet, ami számos lehetőséget kínál.

Andrea sem panaszkodik, szerencsére szép élet adatott meg számára, viszont 55 évesen olyan fiatalos, csak megemelni tudjuk előtte a kalapunkat. Az ő esetében a kor a legkisebb mértékben sem számít, ilyen az, amikor van egy természetes szépség, aki még oda is figyel magára. A bikinis fotók szintén beszédesek, nálunk még mindig ő az egyik legjobb nő idehaza.

A chilei politikust letartóztattak csalás gyanúja miatt, és szívesen lennénk vele házi őrizetbe

Egy chilei politikust letartóztattak csalás gyanúja miatt, majd a nő házi őrizetbe került, azonban rajongói lelkesedése nem csillapodott a politikus iránt, így arra kérték a nőt, hogy egy fizetős oldalon folytassa karrierjét. A nő eleget tett a rajongóinak, ezért ma már ezzel keresi a pénzét.

Camila Polizzi, korábban a chilei Concepción polgármesterjelöltje volt, azonban jelenleg csalás miatt folyik ellene egy nyomozás, ami miatt házi őrizetbe került. A politikust és négy másik embert, köztük volt élettársát csalással, személyazonosság-lopással, közokirat-hamisítással, pénzmosással és kincstári csalással vádolják. A nő ezután hozott létre egy oldalt az Arsmate-on (chilei OnlyFans), miután 100 000 Instagram-rajongója arra kérte.

A 35 éves politikus ugyan Instagram-oldalán rendszeresen oszt meg fotókat,  azonban a komolyabb képeiért odáig vannak a rajongói, akik rengeteg pénzt fizetnek, hogy láthassák a politikust. A politikusnő még az Instagram-sztorijában is reklámozta az oldalt.

Priscilla a terhesség alatt felszedett pár kilót, de ez a legjobb ami történhetett

Nagyon sok várandós kismama azon aggódik, hogy a szülés után hogyan fogja visszanyerni a régi formáját. Nyilván abban a pillanatban nem ez a legfontosabb, de nagyon sok anyuka jogosan éri szükségét annak, hogy azért mert szült nem kell feladnia a nőiességét.

A népszerű ausztrál celeb, Priscilla Huggins már a szülés másnapján olyan képet rakott fel magáról mintha csak egy átlagos edzésből ment volna haza. Pesze van aki jobban viseli ezt az időszakot, de azért általánosságban elmondható, hogy a nők kihagynák az életükből ezt a 9 hónapot, ha lehetne, persze a végeredmény azért  kárpótolja őket. Priscilla egy genetikai csoda, ha nem látjuk nem hinnénk el, hogy már anyuka. Sokan meg is szólták amiatt, hogy inkább a gyerekével foglalkozzon mintsem az instán posztolgasson. Nincs ezzel baj, ha valaki ebből él akkor bizony karban kell magát tartania, és ez neki nagyon megy.