Natasha nem aprózza el, ez bizony olyan éles mint a csempevágó

Ismerjétek meg Natashát, aki az Instagram-profilja szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, és néha még énekel is. Követőinek száma hamarosan eléri a 4 milliót a közösségi oldalon, ahol a fiatal szépség finom tartalommal látja el hűséges követőit.

Ne hagyjátok, hogy az ártatlan külső megtévesszen. Natasha talán szándékosan játszik rá az átlagos háziasszony szerepére, de mint az alábbi példák mutatják, nem szereti „ikreit” elrejtve tartani. Vagy ha mégis, azok mindenképpen utat törnek maguknak.

Szomszédai nem igazán kedvelik Natashát, mivel szabadidejében szeret az ablakban szelfiket készíteni. A jelentős adottságokkal megáldott Natasha egyik posztjában ezt írta: “A szomszédaim sok furcsaságot látnak”. Ez sokaknak, különösen a nőknek, nem tetszik, de nehéz elképzelni egy férfit, aki emiatt panaszkodna.

Ilyenkor mindig rájövünk, hogy a kor csak egy szám, Sarah esetében ez 44

Sarah Carradine néven látta meg a napvilágot 1980-ban, ám a világ Katie Morgan néven ismerte meg őt. Húszéves korában lépett be a filmiparba, hogy fedezni tudja az óvadékát egy ellene indított rendőrségi ügyben. Művésznevét két hírességről alkotta meg: Katie Scarlett O’Hara az Elfújta a szél című filmből és a Captain Morgan rum márkáról. 2005-re már több mint kétszáz filmben szerepelt, és számos díjat is bezsebelt ez idő alatt.

Ellentétben sok más kortársával, Katie Morgan rendkívül magas IQ-val rendelkezik. Számos rádióműsort vezetett, és 2008-ban önmagát alakítva szerepelt az HBO Törtetők című sorozatában. Ebben az évben kapta meg első „rendes” filmszerepét is Kevin Smith vígjátékában. Ezért a szerepéért a Mr. Skin oldal a legjobb olyan színésznőnek nevezte, aki Hollywoodban is képes volt érvényesülni.

Az idő múlása elkerülhetetlen, és bár nehéz elhinni, Katie már a negyvenes éveiben jár. Fiatalos megjelenését sokan megirigyelhetik. Tiszteletre méltó az elért sikereiért, bármilyen szemszögből nézzük is.

Alex bárhová megy, mindig nagy feltűnést kelt

A tömegközlekedési eszközökön sose unatkozunk, valahogy mindig találunk egy-egy csodabogarat vagy észreveszünk olyan dolgokat ami nem mondható hétköznapinak. Ebből eredően egyesek szeretnek így utazni mások azonban ki nem állhatják.

Mi most a tömegközlekedés egy szebb formáját fogjuk bemutatni. Próbálunk ezzel is meggyőzni, hogy miért érdemes otthon hagyni az autót és venni egy bérletet. Nyilván a kényelemről le kell mondanunk, azonban a látvány sokszor kompenzál minket.

Alex már nem először szerepel nálunk. Ő mindig tud valami olyat tenni, hogy utána hetekig mindenki róla beszéljen. Most villamosra szállt azonban nem vett jegyet, de olyan meggyőző volt az ellenőrnek, hogy megúszta bírság nélkül.

 

Kerolay rajongói mindent elkövetnek egy jó fotóért, ezúttal drónokat reptettek az ablakához

A 22 éves Kerolay Chavest 1,3 millió követik az Instagram oldalán. Nem véletlen, a fiatal lány elképesztően izgalmas tartalmakat oszt meg.

Most azonban nem ezzel döbbentette meg a rajongóit. A felvételen az látható, ahogy a zuhany alól kiszállva, törölközőbe burkolózva beszél a kamerába. Közben átkapcsol a telefonja hátsó kamerájára, és a fürdőszobán kívüli környezetet mutatja. Hirtelen az látható, amint egy drón repül ki egy fa mögül, és az égen lebegve egyenesen Kerolay brazíliai otthonát pásztázza. Majd másodpercekkel később ismét eltűnik a fa mögött.

Ha már olimpia akkor nézzünk egy kis rúdugrást Clara jóvoltából

Clara Fernández spanyol válogatott rúdugró, aki nemcsak az atlétikapályán, de a kamerák előtt is otthonosan mozog.

Ha sportról van szó a férfiak többsége csak a focit szereti és most kivételt képez a magyar bajnokság mert az nézhetetlen. Ezen kívül még szóba jöhet a kézilabda, az amerikai foci és a tenisz de itt a sor be is zárult. Azonban van még egy sportág, amit képesek vagyunk órákig nézni de nem a játék hanem sokkal inkább a játékosok miatt. Ez nem más mint a női atlétika.

A 20 éves Clara Fernandez óriási tehetségnek számít a rúdugrásban. A barcelonai születésű atléta már egész fiatalon kiemelkedő sikereket ért el és a sportág nagy reménységének tartják. Meg kell jegyezni, hogy rákerestünk, hogy lássuk mégis mekkorát tud ugrani, hogy egy kicsit képben legyünk vele. Egy ugrásra sem emlékszünk, viszont minden másra igen, de annak sok köze nincs a sporthoz. Nem véletlen, hogy Clara a közösségi médiában is ilyen népszerű.

Régen kritizálták, most meg nem győznek perkálni neki a férfiak

Gondolkoztunk, hogy mivel dobhatnánk fel ezt az unalmas munkanapot és arra gondoltunk, hogy egy mosolygós szemrevaló szöszkével mindenki elégedett lesz. Ezért esett a választás Annelese-re.

A 28 éves ausztrál lánynak már most népes rajongó tábora van, hiszen több mint fél millióan követik. Nem tudunk belekötni, szép, csábító, van kisugárzása, és bár a pacalt nem szereti de az ő svédasztalán biztos tudnánk választani egy két fogunkra való finomságot..Azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ha megkérdezik reggel, hogy mit vegyek ma fel akkor azt kell, hogy mondjuk semmit. Neki az áll a legjobban.

Gitte csak leugrott az IKEA-ba vásárolni, de gondolhatod hogy mibe

Ha le kell szaladni a boltba, akkor azért az esetek többségében nem szoktuk kicsípni magunkat, és általában valami otthoni göncben megyünk le, azonban Kayla még ezt is új szintre emelte.

Lehetne tanárnő, jogász, ügyvéd, orvos de Gitte nem ez a kategória, Ő szereti megfogni a munka könnyebbik végét, és mást is. A meglehetősen feltűnő hölgy szívesen tesz olyan dolgokat, amitől majd hetekig róla beszélnek. Van is 200 millió lelkes követője az Instagramon.

Legutóbbi dobása az volt amikor elment vásárolni és úgy gondolta, hogy megmutatja miért is érdemes bemenni az IKEA-ba.  Ebből volt is egy kis pereskedés, az áruházlánc nem nézte olyan jó szemmel a produkcióját. Mindenesetre mi is gyakrabban járnánk az asszonnyal bevásárolni ha ilyen látnivalóban lehetne részünk.

Carlotta számára a mindennapos sportolás olyan természetes, mint a levegővétel

A súlyzózástól a kosárlabdáig, az úszástól a teniszig minden sportot kipróbál, hogy karbantartsa testét és lelkét.

A 28 éves német fitneszmodell nemcsak tökéletes formájával hódít, hanem igéző tekintetével is. Tekintete olyan mélyreható, hogy akár a végzet asszonyának is nevezhetnénk. Minden sporttevékenység, amit űz, hozzájárul fizikai és szellemi jólétéhez. Eltökéltsége és szenvedélye példaértékű.

Az edzések során nemcsak testét formálja, hanem lelki egyensúlyát is megőrzi. Személyiségét és kisugárzását sportos életmódja teszi még különlegesebbé. Minden egyes mozdulata erőt és eleganciát sugároz. Inspirációt jelent mindazoknak, akik az egészséges életmódot választják. Az ő példája bizonyítja, hogy a sport nemcsak a testet, hanem a lelket is formálja.

Carlotta legutóbb a Kanári-szigetek egyikén, Fuerteventurán nyaralva posztolt magáról egy, még a szokásosnál is komolyabb fotót. A forró homokot csak tovább hevíthette a naplementében. „Szerelem a sivatagi levegőben”– fűzte hozzá.

Jenny már gimiben tudta mit szeretne csinálni a jövőben csak meg kellett várni még elballag

Miután betöltötte a 18. életévét, Jenny a kamerák elé állt, és azóta azt csinálja, amiről mindig is álmodott. Ritka, hogy valaki ilyen fiatalon tisztán látja, mit szeretne kezdeni az életével a középiskola után, és még nagyobb szerencse, ha valaki a hobbijából élhet meg. Jenny karrierje semmi esetre sem nevezhető szokványosnak. Immár öt éve, hogy a kamerák előtt tevékenykedik, és élheti meg álmait.

Középiskola  végeztével azonnal belemerült a munkába. Mindezek ellenére a német származású, jelenleg Olaszországban élő Jenny nem tartja magát tipikusan olyan lánynak. Ahogy ő mondja: inkább tartalomkészítőként tekint magára. Az első videója a 18. születésnapja után készült, amikor a barátjával közösen szerepelt egy felvételen, és ekkor már biztos volt benne, hogy nem akar mással foglalkozni. Azóta ebből él, és nem is rosszul.

Szülei eleinte nem nézték jó szemmel ezt az irányt, de amikor látták, hogy mennyire sikeres lett, végül elfogadták választását. Jenny tehát nemcsak álmait valósította meg, de egyúttal elérte, hogy szülei is büszkék legyenek rá.

 

Kristy szemei igazi csodák, elvesznénk benne

Kristy szemei igazi csodák, melyek tündöklése az ég kékjét idézi. A tekintete olyan mélységes és kifejező, hogy aki csak belenéz, azonnal elveszik benne. Nemcsak a színe lenyűgöző, de a szemének formája és ragyogása is páratlan. Amikor Kristy rád néz, az egész világ megszűnik létezni, és csak az a pillanat marad, amelyben az ő tekintete rád szegeződik. Minden férfi szíve meglágyul, amikor szembesül ezzel a természetes szépséggel, hiszen szemeiben ott rejlik a tisztaság és az őszinteség. A szempillái finoman keretezik e csodálatos szempárt, mintha csak egy festő alkotta volna meg őket. Kristy tekintete nemcsak szép, hanem melegséget és biztonságot is sugároz.

Az ő szemeiben ott van a világ minden szépsége és titka, amitől bárki könnyen elbűvölve érezheti magát. Ez a tekintet olyan erővel bír, hogy még a legkeményebb szívet is meglágyítja. A színek és a formák harmóniája teszi különlegessé és egyedivé Kristy szemeit. Amikor mosolyog, a szemei is mosolyognak vele, életet lehelve a pillanatba. Nem csoda, hogy sokan nem tudnak ellenállni ennek a bűvös tekintetnek. A természet adta szépsége felülmúlhatatlan, mintha maga a természet lett volna a festő, aki megalkotta őt.

Minden férfi szíve gyorsabban ver, amikor találkozik ezzel a tekintettel. A szemeiben ott rejlik a remény, a szeretet és a szenvedély, amitől mindenkinek meglágyul a szíve.