Jurassic Thunder előzetese a ZS-kategória legmélyebb bugyrából tör elő

Biztos már veletek is előfordult, hogy néztetek egy filmet és azon agyaltatok, hogy egyrészt ennek a leforgatására ki adott pénzt másrészt meg az, hogy ezt mégis kinek készítették. Ezek a filmek lehet, hogy nem rendelkeznek jó forgatókönyvvel de a kép világ legalább gagyi. Méghozzá annyira, hogy bár nem vígjátéknak készült de sírva röhögünk rajtuk. Egy kezdő vizuális effektekkel foglalkozó egyetemista is jobban megoldotta volna a számítógépes grafikákat egy kis fagyi pénzért de a film készítői annyira sportoltak, hogy még erre se akartak áldozni. Most a kuka mélyéről újra előkerült egy gyöngyszem ez pedig a Jurassic Thunder. Annyira rossz már az előzetese is, hogy mi fizetünk annak, aki végig tudja majd nézni a teljes filmet. Annyi mindent írhatnánk róla de ezt látni kell, legalább az előzetesét, de azt mindenkinek.

Ez a robot úgy szétkapna az ágyban hogy egy hétig kamilláznál

Kinek volt már olyan barátnője, aki egy egymás elleni párharc során simán leterített volna. Tudjuk nem egy hálás dolog ezt bevallani, de ha belegondolunk elég ha csak versenyszerűen űz valamilyen küzdősportot és akkor már tuti, hogy mire kettőt pislognánk két fogunk hiányozna egy komolyabb vita során. A mai nap lányát se kell félteni. Nem igen jön zavarba ha beszólnak neki az utcán.

Taylor Spadaccino egy veterán tengerészgyalogos. Kíváncsiak vagyunk, hogy abban a laktanyában, ahol Ő is állomásozott vajon mennyi pofost osztott ki, mert egy igen feltűnő személyiség, akin megakad a férfiak szeme. A fizikuma pedig olyan, hogy még egy férfi is megirigyelné. Nektek bejön ez a marcona külső vagy már nem igazán nőies?

Férfi örökítőanyagból kever koktélt magának az anyuka, hogy fiatalosan tartsa magát

Tracy Kiss a férfi örökítőanyagbban látja a jövőt és a vitalitást, ezért az angliai lány minden nap készít magának egy speciális turmixot amit ha épp nem iszik meg akkor magára keni.A Buckinghamshire-ben élő 31 éves szingli anyuka legjobb barátjától szerzi be az anyagot, amelyből reggelente egy kanállal tesz az italába, hogy ezzel óvja immunrendszerét. Az egyébként személyi edzőként tevékenykedő Tracy bőre egészségére is odafigyel, éppen ezért arcpakolás formájában is előszeretettel alkalmazza az isteni nedűt.

“Tud nagyon finom is lenni, attól függ éppen mit evett a barátom. Mások furcsának tartják, de én teszek rá” – mondta az anyuka, aki azt is elmondta, hogy amióta alkalmazza ezt a módszert a kedélyállapota is javult.

Diane megmutatja nekünk, hogy az ágyban fetrengés is lehet művészi

Újabb munkával teli hét. Reggel amikor az ébresztő megszólal az összes pénzünket odaadnánk, hogy ha még egy órát tespedhetnénk az ágyunkban. Ebben a rohanó világban sokszor a legjobb kikapcsolódás egyedül átfetrengeni egy egész napot. Ágyban kajálni, bealudni egy-egy filmbe és csak úgy lenni anélkül, hogy rohannunk kellene bárhova is. Van, hogy elegünk van a városi zajból és az emberekből, ilyenkor tényleg csak az ágyunk lehet a mentsvárunk. Természetesen ettől már csak az jobb ha egy szemrevaló nő is csatlakozik hozzánk. Ilyenkor azért hajlandóak vagyunk egy kis testmozgásra, de utána az alvás kötelező. Diane most szemlélteti nekünk, hogy pontosan miről is beszélünk.

41 éves lett a világ legfullossabb nagymamája, készültünk is róla egy finom galériával

Alice Vasquez  első pillantásra semmiben sem különbözik azon fiatal anyáktól, akik edzéssel ütik el az idejüket, miután gyermeküket beadták a bölcsibe. Csakhogy Ő nem a lányához, hanem az unokájához siet haza- A kaliforniai jógaoktató nyugodtan nevezhetne a világ legformásabb nagymamája címre. 16 éves volt, amikor megszülte első gyermekét, és immár unokája is van. A csinos nő saját bevallása szerint élvezi az életet, és nagyon boldog, hogy már közel 20 ezren követik a közösségi oldalán.

Egy széles mosoly és egy titkárnő szemüveg mindig rabul ejt minket

Valahogy ha egy csajnak jól áll egy szemüveg akkor arra hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy olyan titkárnős, főleg ha mellé még elegánsan van felöltözve. Most egy olyan csajt választottunk akire a titkárnő szerep abszolút ráillik. A fülig érő mosoly elvarázsol minket és az a huncut kisugárzás ami e mellé párosul az valami mennyei. Minket teljesen megnyert. Jó főnöke lennél?

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az estéd 101.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat.

Siket férfi nehezteli, hogy nincs felirat a Pornhubon, ezért pert indít

Yaroslav Suris nem az átlagos felnőttfilm néző, aki egy százas zsepivel, kigombolt nadrággal és testápolóval ül le a Pornhub elé. Számára fontos, hogy a verejtékben úszó dögönyözés közben legyen Oscar-díjas párbeszéd is, hiszen a mamit jól megrakják négyen című videóban ez feltétlenül lényeges. Mivel a férfi egyébként siket és felirat nélkül nem érti a történéseket, így pert indított pár oldal ellen.

A per szövegezése szerint erre azért volt szükség, mert a Pornhub, a RedTube és a YouPorn oldalak megsértik azt a törvényt, ami szerint biztosítani kell a fogyatékkal élőknek, hogy ők is teljes körűen és egyenlő esélyekkel élvezhessék a termékeket, szolgáltatásokat. Corey Price, a Pornhub alelnöke vitatja a per jogosságát, hiszen náluk pont, hogy van feliratos szekció, így nem érti a férfi ez irányú hiányosságait.

Vasvári Vivien újra bevállalós képet tett közzé

Továbbra is elképesztő formában van Vasvári Vivien, aki ezt időről-időre meg is mutatja követőinek. Most is így tett, egy extra csipkés fekete felsőben, és sejtelmesen lehúzott nadrágban állt modellt a kamerának, a tökéletesre sikerült fotót pedig megosztotta Instagram-oldalán is, rajongói legnagyobb örömére. A kép önmagáért beszél: