Emily farát látva még a kutyája is nyüszíteni kezdett

Emily Ratajkowski nemrég saját ruhakollekciójával került az újságokba, miután a darabok konkrétan olyanok lettek, hogy nem takarnak semmi olyat, amit kellene. Most azonban nem ilyesmi történt vele a karanténban, hanem egészen más: barátaival összeadták a kutyáikat.

“Együtt karanténozunk, szóval miért ne házasítsuk össze a gyerekeinket? Imádják egymást. Gratulálunk, Happy és Colombo!” írta a modell posztjában, az „esküvőről” alább láthattok képeket, ha lapozgattok. A kutyák persze cukik.

Emily kutyája Colombo és tavaly 5 kilósan és hat hetesen került hozzá,  azóta rendesen eteti, mert egy év alatt 36 kilóra hízott. Emily Ratajkowski elárulta, hogy vidámabb vele az életük, és kénytelen lesz mostanában több képet megosztani róla. Irigyeljük, mert nem mindennapi látványban lehet része. Mutatjuk.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 140.

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Egy randin már az első pár percben eldől a sorsunk. Ilyenkor már lehet érezni, hogy van e keresnivalónk ott, vagy sem. Egy romantikus vacsora talán az egyik legnépszerűbb program a párkeresés kifürkészhetetlen tengerében.  Azt szokták mondani, ha a nő kitesz magáért és mondjuk egy szép ruhában, sminkben jelenik meg, akkor az már jelent valamit, és növeli az esélyünket. A vacsora után, ha a hölgy még egy italt is elfogad otthonunkban, akkor ott már 99%, hogy meg lesz dolgozva a kanapé. Pontosan így szeretnénk lezárni a ma estét is.

Lexi képeit látva nem csodálkozunk, ha ettől a szempártól felszökik a pulzusod

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Lexi Hensler eljött hozzánk, hogy szemeivel és csodálatos megjelenésével kicsit feldobja a napunkat. A 22 éves éves lánynak ahhoz képest, hogy még nem régóta létezik az insta fiókja már közel 1,5 millió követője van. Rohamtempóban hódítja meg a férfiszíveket. Ezt meg is értjük mert igazi természetes szépség, aki mellett egy férfi szem se mehet e

A vizes trikó ilyen jól még nem állt senkinek

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy Lucette Romy fel alá sétál, teste szinte eggyé válik a sziklás parttal, és ahogy a tökéletes püspökfalaton megcsillan a nap sugara. Ahhh végünk, csomagoljunk és indulás!

Demi megint jóllakatott minket, van itt sonka, tarja, dagadó

Nem is indulhatna szebben Demi Rose követőinek napja: íme egy újabb finom fotó, hogy szebben induljon a rajongók napja. Egyébként Demi Rose közösségi oldala csak úgy hemzseg a jó kis fotóktól, de hiába, annyira vonzó, hogy nem lehet megunni. Legalábbis az a félmillió lájk, amellyel megjutalmazták a legújabb posztjáért, erről árulkodik.

A fotóhoz az alábbi kérdést tette fel: “Túl öreg lennék a macikhoz?” Hogy ezzel mire akart utalni, azt döntse el mindenki maga. Sokszor tényleg úgy érezzük magunkat mint egy húsboltban. Van itt minden, sonka, tarja, dagadó. Nincs férfi, aki itt ne lakna jól.

Ma este a konditeremben tartanak nekünk egy izzasztó órát

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Az emberek többsége nem szeret edzőterembe járni. Úgy van vele, hogy ott mindenki jól néz ki és biztos kinézik onnan. Erre csak azt tudjuk mondani, hogy mindenki elkezdte valahonnan és senki sem úgy született, hogy tökéletesen kidolgozott izmai vannak. Nem akarjuk feleslegesen jártatni a szánkat, ha ez a csaj nem győz meg arról, hogy érdemes ellátogatni a konditerembe akkor semmi. Bár így fogadnának minket, szívesen megkínálnánk egy kis fehérjével.

Nem kell sok a boldogsághoz, csak Alexandra és egy kanapé

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Végre vége ennek a munkanapnak is, jöhet a jól megérdemelt pihenés. Az egész napi hajtást, a sok melót most ideje elfelejtenünk, és egy kicsit feltöltődnünk. Egy ilyen magával ragadó barna szépség pont kapóra jön ehhez. Alexandra egy rögtönzött “tornaórára” hív minket, de szerencsére nem kell messzire mennünk csak a kanapéig. Ez még talán beleférne.

Ez a televarrt lány úgy mozgatta meg a fantáziánkat, hogy holnap tuti izomlázunk lesz

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

A korom feketébe vedlett csajoktól valamiért ódzkodunk, senki nem akar egy trónok harcából ismert varjúval pózolni, ám a tetovált csajok sem kelendőek sok helyen. A bőrükön viselt ábrák inkább egy bűnözőt láttatnak, mint egy főzni-mosni tudó kislánykát, aki a család szeme fényének boldog párja lehetne egy életre. Pedig egyrészt a tetoválás nem jár együtt intelligencia pusztulásával, sem fokozott agresszióval, egyszerűen csak vagy vonzóak tudnak lenni valakik számára, vagy nem. Jó példa erre Jackie, aki igen feltűnő jelenség, nem kizárólag a bőre nagy hányadát borító tetoválás miatt, az adottságai és kisugárzása is nagyon rendben van. Nem kell messzire menni egyébként, ha össze szeretnél vele futni, Bécsben él, ha szerencséd van, meghívhatod egy jó kávéra.