Íme a világ legszemrevalóbb golfoktatója, akivel szívesen gyakorolnánk egy kis lyukra gurítást

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Személy szerint én nem vagyok oda a golfért. Régen az egyik sport csatorna előszeretettel sugárzott golf versenyeket, akkor belekacsintottam, de elég unalmasnak találtam ahhoz, hogy pár perc után elkapcsoljam. Semmi nem történik benne, lassú és unalmas. Viszont most megváltozott a véleményem. Ehhez nem kellett más mint a 26 éves Paige Spiranac, aki nem csak profi golfos, de egyben rendkívüli szépség is, aki többnyire szoknyában és kivágott felsőben indul a versenyeken a férfinézők legnagyobb örömére. Tőle bármelyik férfi szívesen tanulna. A mi ütőnket is szívesen odaadnánk, had markolja.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 141.

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Egy randin már az első pár percben eldől a sorsunk. Ilyenkor már lehet érezni, hogy van e keresnivalónk ott, vagy sem. Egy romantikus vacsora talán az egyik legnépszerűbb program a párkeresés kifürkészhetetlen tengerében.  Azt szokták mondani, ha a nő kitesz magáért és mondjuk egy szép ruhában, sminkben jelenik meg, akkor az már jelent valamit, és növeli az esélyünket. A vacsora után, ha a hölgy még egy italt is elfogad otthonunkban, akkor ott már 99%, hogy meg lesz dolgozva a kanapé. Pontosan így szeretnénk lezárni a ma estét is.

Lucy ahogy a testápolóval bánik az maga a művészet

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Manapság a nők már annyi szépségápolási terméket használnak, hogy követni nem tudjuk. Gyakorlatilag minden testrészükre van egy drága krém, és nem elég, hogy ezek egy vagyonba kerülnek de még a fél fürdőszobát elfoglalják. A nap bármely szakában képesek hosszú perceket eltölteni azzal, hogy magukra kenjék ezeket a kozmetikumokat. Azonban lehet ezt művészien is csinálni és ezt ma Lucy fogja bemutatni nekünk. Egyetlen hiányérzetünk van csak, hogy nem lehetünk a segítségére ebben a nagy melóban.

Annyira megijedt a vadászgépes utazást kapott nyugdíjas, hogy 760 méteren véletlenül katapultált

A francia légierő nyilvánosságra hozott olyan dokumentumokat, amelyekből a nyugdíjas férfi esete külön megér egy misét. A 64 éves úr az ismerőseitől kapott egy vadászrepülőgépes utazást még 2019-ben, de a pörgés-forgás annyira kikészítette, hogy ijedtében katapultált a fülkéből. Nem így akarta, csak kapaszkodót keresett, ami jelen esetben nem a hajtómű, hanem az ülés kivetőtöltetének rakétáit gyújtotta be.

A férfi a francia hadsereg egyik beszállítójánál dolgozott, a repülést pedig kollégáitól kapta úgy, hogy soha semmilyen jelét nem adta annak, hogy ő erre vágyna. Azért belehuppant a légierő kétüléses Dassault Rafale (Rafale-B) gépébe, de 760 méteren kapaszkodót keresve véletlenül kireptette magát a szerkezetből. Szerencséjére a pilótát nem küldte a levesbe, aki azért meglepődött, hogy kabrió lett a Francia Légierő gépéből.

Ebéd után jól fog esni a csoki, főleg ha ilyen édes

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Igaz, hogy a magyar nők a legszebbek, de mit szólnátok ha egy kicsit feldobnánk az étlapot. A változatosság gyönyörködtet! A csoki szerelmeseinek, ez most egy igazi kuriózum, és hát igen mi az ilyen ínyencségeknek nem igazán tudunk ellenállni.  Ő nem más mint Rosa Nelly Brancato. A 21 éves lány jelenleg Olaszországban él. A különlegessége abban rejlik, hogy félig olasz, félig pedig dominikai felmenőnkkel rendelkezik. 7 évesen ismerkedett meg először a divat világával, azóta ebből él. Számos magazin címlapján szerepelt már, de stylistként is megállja a helyét.

Kiara nagyon összekoszolta magát és alig várja, hogy valaki alaposan megfürdesse

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Nem mindenki várja talpig puccban az első találkozást, többen alaposan összekenik magukat. Talán az lehet az oka, hogy a férfiak ne higgyék később azt, hogy zsákbamacskát választottak. Ha már az elején kibuknak a hibák, mindkét fél elkerülheti a fölöslegesen futott köröket. Jobb már az elején tisztázni, hogy bizony nem mosogató-, mosó-, főző-, vasaló-, és hajtogató gépet szereznek be, hanem egy ízig-vérig menyecskét, aki nem finnyáskodik a kaján, nem ijed meg a kétkezi munkától, és nem félti a körmét, ha dagonyázni támad valakinek kedve. Bátran összekeni magát, mélyen mártózik az iszapban, hogy szíve választottja puszta kézzel csutakolja ott, ahol a legkoszosabb.

Eltemették a balesetben elhunyt férfit, aki egy hónap múlva hazasétált

A különös eset Sri Lankán történt, ahol szomorú hírt kapott Dandiris Perera családja. A rendőrség azt közölte a hozzátartozókkal, hogy a férfi egy sajnálatos balesetben hunyt el, akit a további ügyintézsek miatt azonosítaniuk kéne. A család persze felismerte az áldozatban a rokonukat, ezután elvégezték rajta a szükséges szertartásokat, majd ahogy azt illik, szépen nyugalomra is helyezték.

A riadalom akkor kezdődött, amikor a férfi hetek múlva megjelent az otthonában, hazatértekor az egész falu felbolydult. A sokktól többen elfutottak a férfitól, mintha szellemet látnának, így rendőri segítség kellett, hogy a férfi elmondhassa mi történt vele ez-idő alatt.

Ma mindenki Tolvai Reni didkóiról beszél, nem véletlenül

Tolvai Reni edzés közben csinált magáról egy szelfit, az eredmény pedig túlszárnyalta mindenki képzeletét. Az énekesnő edzés szettje tökéletes választásnak bizonyult, hisz még a mi homlokunk is megizzadt már a puszta látványától. Maradjunk annyiban kihangsúlyozza testi adottságait. Reni gőzerővel készül a nyárra és a jövőbeni fellépéseire. Reméljük visszaáll minden a régi kerékvágásba és akkor hamarosan láthatjuk őt élőben is.

Angelina úgy játszik a jégrémmel, hogy húzóra ittuk a kávénkat

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, a hölgy nagyon is érti a dolgát, és a képekből ítélve alaposan elkenné a szánkat. Angelina úgy játszik a jégkrémmel mint ahogy velünk tenne egy forró nyári estén. Nem siet vele, látszik, hogy minden cseppjére igényt tart és szeretné kiélvezni az ízeket. Lenne pár ötletünk a folytatásra.