Gondolkoztatok már rajta milyen a férfi mennyország? Ha igen akkor tuti a pokolra kerültök, de reméljük az még arrébb van és mindenki él még legalább 100 évet. Azonban jó eljátszani a gondolattal hogy milyen lehet egy földöntúli paradicsom ha mi alakítanánk ki. A jóisten kertje valahogy biztos így néz ki. Nyugalom, harmónia, természet, virágok és egy magával ragadó fogadószemélyzet, aki minden kívánságunkat teljesíti.
Zimány Linda a Balatonon mutatta meg, hogy a strandoláshoz csak agy zsebkendőnyi textil kell
Zimány Linda közösségi oldalán mutatta meg, miféle extrém gyakorlatokkal edzi testét. A kétségkívül látványos gyakorlatot kezdőknek nem ajánljuk. Linda számára rendkívül fontos a testmozgás, ha teheti, mindennap edz és odafigyel az étkezésére is, ami szemmel látható, hiszen feltűnően átalakult és nagyon vékony lett. Néhány interjújában pedig említette, hogy a karanténidőszaka alatt nehezen bírt enni, hiszen sokszor nehezen viselte a bezártságot. Míg sokan unalmukban ettek, ő inkább jógával és edzéssel foglalta le magát.
A 80-as években minden férfi oda volt Sabrina-tól, de a Boys Boys Boys előadójától még most is leizzadtunk
Az énekesnő, aki kereken 30 éve robbant be a köztudatba túlfűtött klipjével és akinek másik számát ha megfeszülnénk se tudnák mondani bizony elmúlt 50 éves, de még mindig eszméletlen.
Azok akik már jóval túl vannak a 30-on vagy inkább a 40-en, bizonyára nagyon jól tudják ki is Sabrina Salerno. A név hallatán egyből a Boys Boys Boys című világsláger jut eszünkbe, ami annak idején a 80-as években meghódította a diszkókat és a slágerlistákat. Ha zenéje és az énekhangja nem is okozott maradandót, az borítékolható, hogy a számhoz készül videoklipre minden tinédzser megkönnyeztette a bohócot. Nem is volt csoda a korai magömlés, hisz a klip eléggé túlfűtöttre sikeredett és Sabrina mindent megtett azért, hogy bájaival virtuálisan felpofozza a férfiakat a TV előtt. Sikerült neki, aki egyszer látta a klippet az nem felejti el soha.
Sabrina Salerno közel 20 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, állítólag tíz toplistás dala is volt, de igazából mindenki az 1987-es Boys (Summertime Love) című dalra emlékszik. Modellkedett, tévéműsort vezetett, filmben szerepelt, férjhez ment, gyereket is szült. Túl van az 50-en de még mindig jó puma.
Az orosz Barbie úgy nyomna veled fekve, hogy csak pislognál
A bulvársajtó is felfigyelt az orosz muszklis Barbie-ra. Oroszországban ma már nem igazán hírértékű Julia Vins karrierje, hiszen a helyi lapokban már 2013 óta cikkeznek a lányról, akinek a babaarca és rendkívül izmos teste közti kontraszt miatt igen különleges a megjelenése.
Julia 15 éves kora óta jár konditerembe. Az izmok növelésének vágya mellett azért ment le először, mert szeretett volna nagyobb önbizalmat, és a stresszhelyzetekkel is fel akarta venni a harcot, amiket leginkább apja alkoholizmusa miatt élt át a családjuk.
A konditerem olyan messze volt, hogy több mint egy órát kellett buszoznia, ráadásul ő volt az egyetlen lány a gyúrósok között, de mindez egyáltalán nem szegte a kedvét. Julia Vins a jogi egyetem helyett az erőemelést választotta: a most 24 éves orosz nő azóta is heti 4-5 alkalommal jár edzeni, és sportos életmódjához szigorú diéta is tartozik: leginkább halat, zöldségeket, tojást, babot, rizst, zabot fogyaszt. Az eredmény: az erőemelésben ma már mindenki ismeri Juliát, aki világbajnokságokat nyert, megdöntött egy sor világrekordot. Egyéni rekordjai: guggolás: 275 kg., fekvenyomás: 175 kg., felhúzás: 205 kg.
Idával szétnéztünk a tengerparton és a látottaktól égnek állt a búvárpipánk
Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy ez a virágszál fel alá sétál, test szinte eggyé válik a homokkal, és ahogy a tökéletes püspökfalaton megcsillan a nap sugara. Ahhh végünk, csomagoljunk és indulás!
Férfi legyen a talpán, akit Tahlia hatalmas dinnyéi nem babonáznak meg
Manapság ki lehet jelenteni, hogy van már annyi Dj, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Úgy látszik már mindenki lemezlovas szeretne lenni, mert sokan könnyű pénzszerzési lehetőségnek tartják, ami ráadásul még szórakoztató is lehet. Sajnos sokszor egy bájos külső kevés a sikerhez, kell alázat, szakmai felkészültség és nemárt ha az ember nem botfülű a zenéhez.
Tahlia Paris Los Angeles és Las Vegas között járja a klubokat és pörgeti a lemezeket. Feltűnő jelenség, tipikusan olyan aki egyéniségével képes lehet megtölteni egy-egy szórakozóhelyet. Nem hallottuk még zenélni, de mi már beértük a puszta látványával is.
Ha unod a vaníliát, akkor a mai nap ideje megkóstolnod a csokoládét
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.
A csoki szerelmeseinek, ez most egy igazi kuriózum, és hát igen mi az ilyen ínyencségeknek nem igazán tudunk ellenállni. Aubri Ebony szépségébe nem lehet belekötni. Tizenhat évesen kezdte modellkarrierjét, azóta számos neves magazin címlapján is szerepelt. Nézzétek azt a gazella testet.
Épp furulyázták a politikust, amikor elindult a Zoom konferencia
Egy fülöp-szigeteki képviselő éppen a titkárnőjétől kapott némi szájmasszázst, amikor elindult a Zoom megbeszélés.
Jesus Estil, Dasmariñas város egyik legkisebb önkormányzati egységének (barangay) kapitánya az előző héten a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megbeszélésen vett részt, amikor az eset történt. Jesus Estil épp az egyik kolléganőjével hegesztett, amikor váratlanul elindult a videókonferencia. Az eset nem csak azért kínos, mert a felvételt már közel négyszázezren látták a YouTube-on, hanem azért, mert a politikus és kolléganője is házasok.
A szomszéd lány vendégül látott minket egy finom kis dudakosárra
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.
A mindig mosolygós barna modell, Alyssa kétség kívül egy magával ragadó természetes szépség. Ugyan még a 100 ezres követő tábor nem számít soknak, de ezt a szemtelen mosolyt és legerősebb adottságát elnézve ez a szám a sokszorosa lesz az év végére. Tényleg olyan érzésünk van mintha a szomszéd lányhoz csengettünk volna be. Nézz a szemébe ha tudsz!
Rubint Réka a medenceparton m onokinizett
Úgy látszik az emberek nagy része már el is felejtette, hogy mi volt tavasszal. Akkor még annak is örültünk, hogy az utcára kimehetünk, most meg már mindenki úgy utazik szerte a világban mintha nyaralás nélkül nem is lehetne létezni.
Schobert Norbi és Rubint Réka megérkezett Santorinire, ahol máris szuper fotókat csináltak a meseszép, kék tengerrel. A pár korábban egy hajón ünnepelte Réka születésnapját, úgy tűnik, igyekeznek a nyár minden pillanatát kiélvezni. Az egyenletes barnulás érdekében Réka még a felsőt is lekapta. Egyenletes bronzbarna színt szerzett, pedig idén csak most nyaralnak először.