A férjnek videócseten volt megbeszélése, amikor a háttérben kilépett a felesége a zuhanyból

A jelenlegi helyzetben sokan otthonról dolgoztak hónapokig. Nyilván a home office lehetősége nem minden munkakörben adott, de vannak olyan területek amiket akadálymentesen lehet végezni otthonról is. Sokszor az ember még jobban teljesít egy nyugodtabb otthoni közegben. Azonban ennek is megvannak a hátrányai, főleg azoknál akiknél a gyerekek pont a nyári szünetet töltik. Ha otthon a család akkor bizony nem olyan egyszerű a melóra koncentrálni és ilyenkor egy-egy videó konferencia alkalmával egy két baki becsúszhat.

Fabio Porchat a járvány miatt az Instagramon indította el a Politics Live című műsorát, amelyet a saját lakásából közvetít, és ami közben szakértőket is bekapcsol az élőzésbe. Így volt ez nemrégiben is, mikor a korábbi brazil elnökjelölttel, Guilherme Boulosszal beszélgetett. És amikor a műsor egy pontján Porchat felesége mindössze a fején egy törölközővel megpróbál elslisszolni a háttérben. Nem sikerült, Boulos egyből el is neveti magát.

Baukó Éva fehérneműben taposta le a veteményest

Egy búzamezőn pózol legfrissebb, Instagramra posztolt fotóján Baukó Éva! A műsorvezetőnő vadítóan fest a falatnyi textilben, napbarnított bőre pedig csak úgy ragyog a búzamező kellős közepén.  A képek azonnal megtették a hatásukat: férfi rajongói alig tudnak betelni a látvánnyal, Éva posztjai alá csak úgy záporoznak a dicsérő kommentek és a kedvelések.

Pap Dorci, az Exatlon sztárja fürdőruciban tartott tornaórát a szemünknek

Pap Dorci az Exatlon Hungary második szériája után is hatalmas népszerűségnek örvend. Bár a műsor alatt sokaknak nem volt szimpatikus, hatalmas követőtáborra tett szert.

“Minden jó, ha jó a vége” – tartja a mondás. Igaz ez Pap Dorcira is, az Exatlon legfiatalabb versenyzőjére. Bár a műsor alatt rengeteg konfliktusa volt társaival és a nézők közül is sokan bírálták őt, a széria után rátalált a szerelem és követőtábora is hatalmasra duzzadt. A csinos kihívó narancs színű fürdőruhában mutatta meg, mitől döglik a légy. Követői elárasztották bókjaikkal.

Stacy az ágyban mutatta meg csodaszép pillangóját

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Aki a pillangót szereti, rossz ember nem lehet. A mondás nem egészen így hangzik, de ma Stacy kinyílt mint egy jó könyv, hogy szépséges pillangóját megreptesse egy kicsit. Munkából hazaérve nem is kívánhatnánk jobb időtöltést magunknak. Egy pohár bor, egy finom vacsora és a végén a desszert. Szép lassan, gondosan kicsomagoljuk majd úgy esünk neki mint az éhes óvodás a vajas kenyérnek. Az ő szája se maradna üresen, mert az nem szép dolog, ha csak mi lakunk jól. Repetázni ér!

Kylie Jenner m elltartója pattanásig feszül

A Kardashian-klán legfiatalabb tagja, Kylie Jenner sem nevezhető szégyellősnek, sőt. Mostanság talán ő a legfelkapottabb családtag.

Kylie Jenner legújabb fotója csupán pár órája van kint a közösségi oldalán, de már most közel 2 millióan kedvelték. Nem is csoda, hiszen m elltartója úgy feszül majd el pattan. A botrányhősnő és egygyermekes anya bevállalós képeivel gyakran megizzasztja a követőit, de tény, hogy ez most egészen kulturáltra sikeredett. Ez nagyban köszönhető az Instagram szabályzatának.

Amikor azt gondoltuk ma már semmi jó nem vár ránk, akkor jött Olivia

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Végre vége ennek a munkanapnak is, jöhet a jól megérdemelt pihenés. Az egész napi hajtást, a sok melót most ideje elfelejtenünk, és egy kicsit feltöltődnünk. Egy ilyen magával ragadó szőke szépség pont kapóra jön ehhez. Maddy Maye minden tekintetben a nap fénypontja. Erős elölről, erős hátulról és a a huncut, tündéri tekintetétől úgy olvadunk mint a teavaj a napon. Kétség kívül az egyik legszebb lány Lengyelországban, pedig ott aztán van kihívója rendesen.

A p ornó segítette megtalálni önmagát és mentette meg a színésznőt

öbbek között a Feketék fehéren című filmben és több sorozatban is játszott Maitland Ward. A színésznő tavaly végül otthagyta a filmipart, de a kamerától nem búcsúzott el. Vagyis, pontosabban, a filmipart sem hagyta ott, csak annak egy nagyon speciális részébe kezdett bele a felnőttfilmezésbe.

A 43 éves Ward éppen egy éve űzi az ipart, és ennek apropóján most meg is nyilvánult . Többek között arról beszélt, hogy a jelenlegi és a Disney-sorozatos közönsége között van átfedés, ugyanis vannak egészen nagy rajongói. Meg, akik az utóbbiban nézték – A kis gézengúzban például – azok most járnak a húszas-harmincas éveikben.

Az első egész estés filmje ebben a műfajban a Drive volt, és mikor bejelentették, hogy vele készül, szinte minden róla szólt, aznap a Google-ön rá kerestek a legtöbben. Ismertebb lett, és több pénzt is keres, mint mikor a Disney Channel szolgálatában volt.

Kulcsár Edina egyetlen posztjával több mint 800 ezret keres

Soha nem felejtem el nagyapám szavait: “Dolgozz fiam mert a munkának van becsülete”. Mint tudjuk 2020-ban ez már nem állja meg a helyét. A versenyképes diploma, a profi szakmunka még nem garancia egy jó életre. Elsősorban most az anyagiakra gondolunk. Még egyesek a mindennapi megélhetésért dolgoznak, mások a semmivel fürödnek a luxusban. Hatalmas a kontraszt és ez az olló még nagyobb lesz a következő években. Persze nem vitatjuk, vannak akik kemény munkával jutottak el arra a szintre, hogy most már egyetlen insta posztal is egy több havi átlagbért össze tudnak szedni, és vannak olyanok is akiknek elég volt ehhez egy fullos külső.

Egy influenszermarketinggel foglalkozó ügynökség kiszámolta, nagyjából mennyit érhet a legnagyobb követőtáborral rendelkező hazai celebek egy-egy posztja az Instagramon. Palvin Barbara és Dzsudzsák Balázs esetében milliós tételről van szó. De Kulcsár Edina is elképesztő összeget kereshet, noha számára nem ez az elsődleges cél a közösségi médiával.

Palvin Barbara követőtábora a világsztárokéval vetekszik, 14,3 millió rajongója van az Instagramon. A modell egyetlen posztjának éppen ezért 14,2 millió forintos reklámértéke van az influenszermarketinghub.com számításai szerint. Dzsudzsák Balázsnak sincs oka az aggodalomra, a focistát 944 ezren követik, így az ő bejegyzése 1,4 millió forintot érhet. Kulcsár Edina 572 ezer követőt gyűjtött az évek során, neki 853 forint üthetné a markát egy reklámmal.

A szépségkirálynő számára viszont nem a pénzkeresés az elsődleges cél az Instagrammal: „Az én oldalamon is vannak reklámok, de nem ez az elsődleges bevételi forrásom, több vállalkozást is vezetek. Ezekről az Instagramon is beszámolok, ahogy sok minden másról, hogy mi történik velem egy nap. Megmutatom a családomat is, az én oldalam elsősorban azoknak szól, akik az életemre kíváncsiak. Nem tartom magam megélhetési influenszernek, mert több lábon állok” – mondta Kulcsár Edina.

Ariana testén pattanásig feszül a textil, feltéve ha van rajta

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Fitnesz modellnek lenni szép és jó. Egy kívülálló csak azt látja, hogy a lányok szépek, csinosak, sportosak, fittek, irigylésre méltóak és folytathatnánk az egekig magasztaló jelzőket. Na és persze sikeresek. Természetesen ezért rengeteget kell tenni, rengeteg edzés, akaraterő és önmegtartóztatás, hogy elérjék a kitűzött célt, hogy elérjék álmaikat, vágyaikat, legyen pénzük, egzisztenciájuk, világhírnevük. Ariana James  le sem tagadhatná, hogy mivel tölti a szabadidejét. Bizony beszippantotta őt a fitnesz világ és ez igencsak meglátszik rajta. Tökéletes, ez pont az a kategória amit szeretünk, ettől izmosabb már ne legyen. Rajtunk kívül még 1 millió 800 ezer ember gondolja így akik közösségi oldalán várják minden nap, hogy mivel rukkol elő.

Ezt csináld a csajoddal odalent és hidd el nem lesz hálátlan

Polilili őszintén és tabuk nélkül beszél azokról a dolgokról amiről az emberek nagy része nem mer, se társaságban, se pedig a párja előtt. A férfiak most megtudjhatják, mire vágynak pontosan a nők. Polilili megdöbbentő őszinteséggel részletezi a női “mézes bödön” rejtelmeit. A vlogger még egy rajzzal is illusztrálja, és minden apró dolgot kifejt azzal kapcsolatban, hogy mitől indulnak be a nők.