Megnéztük Anna képeit és a látottaktól elmentünk jegygyűrűt venni

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Létezik szerelem első látásra? Azt gondoljuk igen. Ma egy igazi földre szállt angyalt hoztunk el nektek, aki segít majd nekünk ezt az állítást megerősíteni. Anna Louise ugyanis tipikusan az a lány, aki kisugárzásával azonnal képes lehengerelni a férfi szíveket. Szerencsére a 23 éves amerikai lány ideje nagy részében olyan helyeken jár, ahol nagyon de nagyon meleg van és ilyenkor van ideje az Insta-profilját is frissítgetni. Bár nekünk lenne egyszer ilyen melegünk. Mindenesetre minket megvett kilóra.

Dakota lehet, hogy egy törékeny szépség, de akkora kannája van, hogy csak pislogunk

Dakota tipikusan az a csaj, akit amikor elsőnek meglátunk, nem hiszünk a szemünknek. Odáig vannak érte a pasik, aminek okát azonnal leszűri mindenki, ha megnézi a hölgyemény képeit. Testi adottságait a vakok és gyengén látók is kiszúrják, teljes mellszélességgel áll a rajongói mellett, hiszen akkora lökhárítókkal áldotta meg a sors, hogyha futóversenyen indulna, biztos mellbedobással nyerne. A viccet félretéve, hogy lehet egy törékeny lány így eleresztve. Most sokan azt fogják mondani, hát de nem eredeti. Azokat most el kell, hogy keserítsünk mert bizony ez original.

Stacy a franciaágyban mutatta meg csodaszép pillangóját

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Aki a pillangót szereti, rossz ember nem lehet. A mondás nem egészen így hangzik, de ma Stacy kinyílt mint egy jó könyv, hogy szépséges pillangóját megreptesse egy kicsit. Munkából hazaérve nem is kívánhatnánk jobb időtöltést magunknak. Egy pohár bor, egy finom vacsora és a végén a desszert. Szép lassan, gondosan kicsomagoljuk majd úgy esünk neki mint az éhes óvodás a vajas kenyérnek. Az ő szája se maradna üresen, mert az nem szép dolog, ha csak mi lakunk jól. Repetázni ér!

Ebben a napban is van valami jó, Rihanna áttetsző csipkében napozott

A barbadosi pophercegnőnek medencézett egy kicsit, és milyen jól tette.

Szeptember utolsó napjaiban sokat nem kaptunk a jó időből, de vannak olyan szerencsés helyek a világban, ahol még most is nyugodtan napozhatnak az emberek. Például Los Angelesben Rihanna is kiülhetett még a kerti medencébe. Bár ehhez nem sikerült rendeltetésszerűen felöltöznie, ugyanis bikini helyett egy kis csipkefelsőben élvezte a napsugarakat. Ami mellesleg annyira áttetsző, hogy annak rendje ás módja szerint át is látszottak. 

A kis finomságot egyébként ő maga tervezte, az utóbbi években ugyanis főként a divat- és kozmetikai cégével foglalkozik a zene helyett. Illetve a saját márkái modellje, hogy felturbózza az eladásokat.

Ha nem jönnek be a húsos falatok, akkor Ashley nem a Te eseted

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

Minden nap megkapjuk tőletek, hogy már kezditek unni a csirkemell sonkát, és ideje lenne már egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Hát akkor tessék. Bemutatjuk nektek a plus size modellt Ashley Alexiss-t. Nem egy nádszál vékony csaj, de ha megjelenik akkor forr körülötte a levegő. Van mit fogni rajta, de sokan pont ezt szeretik benne. Egészen pontosan közel két millióan biztos, ugyanis ennyi követője van jelenleg. Vacsorára bizony jól laknánk vele.

Az énekesnő annyira feszegeti az instagram határait, hogy legszívesebben mi büntetnénk meg érte

A képeit látva felér egy csodával, hogy még létezik az instagram oldala.

Ona, Az énekesnőként is tevékenykedő modell szerepelt már számos magazinban, de a fő platformja még mindig az Instagram oldala, amit már közel 4 millióan követnek. Profiljára folyamatosan olyan képeket tölt fel, amiket csoda, hogy nem tilt le a fotómegosztó. De azért hálásak vagyunk neki!

Még egy hálószobában is kemény lett volna amit leművelt a pár Szegeden egy köztéri padon

Szegeden, egy közparkban vették videóra a fiatalokat. Az esti órákban, egy padot választott egy párocska, hogy kielégítsék szükségleteiket. Az esetet többen is videóra vették, de ők nem zavartatták magukat.

A Makai Gánbor klinikai szakpszichológus a lapnak azt mondta, hogy vannak emberek, akiknél az extrém helyzetek fokozzák az izgalmat, sőt vannak, akik direkt ezeket keresik. Ők igazából nem szeretnék, hogy más lássa őket, nem polgárpukkasztás és nem félelemkeltés a céljuk. Egyszerűen elsodorta őket a vágy. Valószínűleg ebben az esetben is ez történhetett.

Ma este sem hagyjuk, hogy unalmas legyen az esténk 149.

Minden este készülünk nektek egy kiadós svédasztallal, ami tartalmaz mindenféle földi jót. Itt mindenki megtalálja a kedvencét. Ebben a sorozatban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Nem hagyhatjuk, hogy egy fáradt munkanap végén éhesen feküdjetek le. Szüksége van a szervezetünknek egy kis pipihúsra. Reméljük a mostani összeállítással is elégedettek lesztek és ha tetszett akkor holnap estére is tartogatunk hasonló finomságokat. Lássuk a mai termést.

A tavasz még messze van,de a virágot ősszel is jól meg kell locsolni, hogy szépen kinyíljon

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Nyugodjon meg mindenki nem váltottunk arculatot, semmi esetre sem a művészi értékét akarjuk most bemutatni egy virágokkal teli mezőnek. Bár, kétségtelenül szeretjük a természetet, de ki kíváncsi a virágokra, ha egy ilyen szép szilvamag kacsint ránk. De a virág valahol olyan mint a nő, foglalkozni kell vele, hogy szépen virágozzon. A mai nap lányának pedig kimondottan jól áll ez a sok színes virág.

Natalie olyan terpeszt vágott a konditeremben, hogy huzat lett

Natalie Gauvreau 35 éves, de már több mint 5 millió feliratkozóval rendelkezik az Instagramon. Megmutatjuk mi a titka.

Natalie Gauvreau egy népszerű influencer, a közösségi oldalát már több mint 5 millióan követik. Insta oldalát alaposan átnézve megállapítottuk, hogy kicsit sem szégyenlős, ugyanis gyakran mutatja meg magát textilmetesen. Meglehetősen feltűnő jelenség. Az a nő aki ha kimegy a partra, leteríti a pokrócát és kifekszik napozni akkor egy pillanatra szebb és jobb hely lesz a világ. Elfejtjük az élet minden gondját baját és csak nézzük ahogy a napsugarak körülölelik azokat a szép dinnyéket.

Tucatnyi filmben kapott már epizódszerepet, de a legújabb alakítása is emlékezetes maradhat ugyanis ezúttal egy edzőteremben alkotott maradandót.