Itt a modern Kispolszki, ami annyira menő, hogy kiráz tőle a hideg

Egy olasz dizájnstúdió készítette el napjaink 126-os Fiatját.

Picit azért szomorkodunk, ugyanis ebből valószínűleg soha nem lesz igazi autó, hiszen a digitális rajzokat nem a Fiat, hanem egy feltörekvő, olasz dizájnstúdió készítette.

A 70-es évek elején kezdődött meg a Polski Fiat 126-os gyártása a lengyelországi Bielsko-Biała városában, az olasz licenc alapján készülő kisautó egészen 2000-ig maradt gyártásban és több mint 3 millió példány készült belőle. A 652 köbcentis, kéthengeres motor 26 lóerős és ez úgy 50 másodperc alatt gyorsítja 100-as tempóra a 610 kilogrammos autót.

Ezúttal Josefine igéző szeme fogja elpattintani a sliccgombot

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Josefine Forsberg eljött hozzánk, hogy szemeivel és csodálatos megjelenésével kicsit feldobja a napunkat. A 26 éves éves lánynak ahhoz képest, hogy még nem régóta létezik az insta fiókja már több mint 1 millió követője van. Rohamtempóban hódítja meg a férfiszíveket. Ezt meg is értjük mert igazi természetes szépség, aki mellett egy férfi szem se mehet el szó nélkül. Josefine mivel svéd származású, ennél fogva annyira kék a szeme, amennyire csak kék lehet egy szem. Szép lány, de nem elégedett meg ennyivel, szépen megformálta a testét is, és ezzel lerohanta az internetet.

A törékeny Sofia a lányunk is lehetne, de nem az

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

A mai csajokról már annyira nehéz megmondani hány évesek valójában. Vannak akik még 18 évesek sincsenek, de sminkjük és öltözködésük alapján legalább 25-nek néznek ki. A másik kategória meg az ellenkezője, hogy azt gondolnád, hogy még csak most érettségizett, pedig már közelebb van a 30-hoz mint a 20-hoz. Ez még a jobbik eset, mert mindig jobb ha valakit fiatalabbnak néznek a koránál. Egy szórakozóhelyen most már lassan tényleg személyit kell elkérni, hogy ne kerüljünk bajba. Itt van példának Sofia, aki szemtelenül fiatal még, de azért a szobájába benyitva lehet mi pirulnánk el és nem.

Micsoda kannák, Emilyt végre úgy láthatjuk ahogy az isten megteremtette

Ilyenkor ősszel nem igazán akarunk kikelni az ágyból, rosszul esik elindulni a munkába, főleg ha még egy kis eső is megfűszerezi az amúgy is komor időt. Ha Emily hozná így utánunk a reggelinket akkor férfi nem lenne a talpán, aki ne fordulna vissza az ajtóból.

Emily Ratajkowski képeit végignézve megállapítottuk, hogy neki van a világon a legkönnyebb dolga ha el akar utazni valamerre, mert a komplett ruhatára befér egy bőröndbe. Persze nem azért mert a művésznőnek ne telne ruhára, hanem azért mert nála az öltözködés kimerül egy falat textilben. A világ legismertebb címlaplányát valami egészen tökéletes és impozáns dinnyékkel áldotta meg a sors. Most pedig lehull a lepel és megcsodálhatjuk úgy ahogy Őt a Jóisten megteremtette.

Lebukott a pap, akinél új értelmet nyert a szájbaáldozás

Őrületes kalandja miatt tartóztattak le egy amerikai papot, aki egyszerre két nővel játszadozott a templomban, miután képtelen volt ellenállni a kísértésnek. Talán sose bukott volna le, ha nem szűrődnek ki furcsa fények a templomból.

A Lousiana államban élő Travis Clarkot egy járókelő buktatta le, akinek feltűnt, hogy szokatlan időben, este is fény szűrődik ki a templomból. A kíváncsi illető bemerészkedett a főbejáraton. Állítása szerint sosem fogja elfelejteni, amit ott látott: Travis hiányos öltözékben állt az oltárnál két nővel, akik fűzőt és tűsarkú bakancsot viseltek.

Imádja az internet a párt, akik a ruhájukat hátrahagyva járják be a világot

Kirándulni jó. Szeretjük a természetet főleg, ha az idő megengedi és nincs se túl meleg, se túl hideg. Talán ez az egyik legjobb kikapcsolódási forma, amikor hátrahagyva a nagyvárosok zaját, ki tudjuk kapcsolni az agyunkat és átadhatjuk magunkat az önfeledt pihenésnek.

Nick és Lins De Corte az év nagy részében a világot járják és szebbnél szebb tájakon túráznak, többnyire textilt mentesen. Nekik legalább nem kell bíbelődniük azzal, hogy mit rakjanak a bőröndbe. A belga pár anno egy véletlen folytán keveredtek egy strandra, ahol kötelező volt a meztelenkedés. Ez annyira megtetszett nekik, hogy azóta ha csak tehetik, levetik ruhájukat. Útjaikról a közösségi oldalukon is szívesen posztolnak, rajongói pedig imádják nézegetni a képeit, amelyeken Ők láthatóak természet lágy ölén. Instagram-oldalukat t immár közel 31 ezren követik.

Sasha inkább az ágyát választotta ebben a ramaty időben, és vele tartottunk

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

Hogy mit lehet csinálni ebben a lagymatag, esős, hűvös időben? Aki teheti az most jobban jár, ha fel se kell az ágyból, jól magára húzza a takarót és alszik egy nagyot, vagy megnéz egy jó filmet. Ilyenkor semmi kedvünk elindulni a melóba, de sajnos az élet nem kívánságműsor, van hogy nincs választásunk. Viszont, ha már egyszer így alakult és a melóban vagy akkor kávé helyett most inkább nézd meg Sasha képeit. Ő az egész napi fetrengést választotta, és elnézve a képeit, jó meleg lehet abban a szobában.

Egy forró szöszi fog minket felmelegíteni ezen az esős napon

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai prédát.

A mai nap lánya Kindly Myers, akiről azt kell tudni, hogy szőke, kék szemű és olyan gazella teste van, hogy ökölbe szorított kézzel, verejtékes homlokkal, olykor felszisszenve néztük végig a képeit. A 35 éves szőkeségnek már 2 millió követője van. Belegondolni is szörnyű, hogy közülük hányan kaphatnak a szívükhöz, amikor gondol egyet és kitesz magáról egy képet.

Az ártatlan tini külső ne tévesszen meg, Riia alaposan beakasztja a horgot a szánkba

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Tudjuk, első rántásra úgy tűnhet, hogy egy törékeny tinivel állunk szemben, azonban ne legyenek illúzióid, Riia nagyon is érti a dolgát, és a képekből ítélve alaposan elkenné a szánkat. Tényleg olyan mint egy ártatlan angyal, tiszta mint a frissen hullott hó és mégis képes elbánni velünk. A Barcelonában élő Riia hosszú, egyenes szőke hajával a fiatal Staller Ilona Cicciolinát idézi, nem véletlenül van egyre több követője világszerte.

Diana dinnyéit látva még a munkanap is ünnepnap

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Diana Vazquez a sportok nagy szerelmese, emellett pedig a mestere annak, hogy tartsa fent a figyelmet közösségi oldalán. Minden héten megörvendezteti a rajongóit egy-egy finom képpel és ennek meg is van az eredménye, ugyanis most már több mint fél millió követője van. Diana egyébként fitneszedzőként dolgozik, ami mellett saját Youtube-csatornáján számtalan tippet megoszt a sportolni vágyókkal. A hasznos tréningek mellett táplálkozási tanácsokat is ad.