Martina ma este visszarepít minket a forró nyárba

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Tél van és még lesz is egy jó darabig. Így az év elején azonban jobbnak látjuk, ha egy kicsit visszahozzuk nektek a nyár hangulatát. Egyrészt azért, hogy ebben a hidegben egy kicsit átmelegedjetek másrészt meg azért mert Martina mai szettje sokkal izgalmasabb mint ha téli kabátban lenne.

Amelia ma túlórázott nekünk egy kicsit az irodában

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Főnöknek lenni mindig jó dolog, megízlelni a hatalmat és másokat irányítani, de mindez mit sem ér ha nincs egy saját, bevállalós titkárnőnk, aki az ég világon semmihez sem ért csupán tudja, hogy mikor kell a főnöknek egy kis stresszoldás, aki szájrátéttel gyógyítja a fejfájást és aki zokszó nélkül ül fel az asztalra, ha le akarjuk vezetni a stresszt. A szoknya ma is bokára kerül, és kezdetét veszi az igazi munka.

Nagyi és unokája együtt edzenek, olyan mintha testvérek lennének

Lesley Maxwell igazi szupernagyi, 63 évesen is aktívan edz és modellkedik, míg unokája, a 18 éves Tia Christofi egy kis baba arcú vadmacska.

A melbourne-i szupernagyi simán letagadhatna jó pár évet, és nem törődik a rossz nyelvekkel, 40-40 évvel fiatalabb férfiak társaságában élvezi az életet. Unokája Tia, csupán 18 éves, hátulról nézve meg nem mondanád, melyikük az idősebb.

Az 54 éves Elizabeth Hurley melloffenzívát indított ma ellenünk

Elizabeth Hurley mindig eléri, hogy mindenki róla beszéljen.

Nagy sikert aratott Elizabeth Hurley legutóbbi fotójával. Hugh Grant régi barátnője, a legutóbb a Runaways című sorozatban látott Elizabeth Hurley 54 évesen is remek formában van, legalábbis erről tanúskodik legújabb fotója, amelyet kitett az Instagramra. Nála mindenképp szebb idő van, mint itthon, de persze nem csak emiatt érdemes egy pillantást vetni a  bejegyzésre. Hurley kisasszony alakja ugyanis még mindig olyan, mintha 20 éve egy percet sem öregedett volna. Nem csoda, hogy büszke rá.

Lilly kiakasztotta az instagramot és törölték a fiókját, de most visszatért

Ha nem riadsz meg a húsos falatoktól akkor most a lehető legjobb helyen jársz.

Embere válogatja, van aki a húsosabb , van aki a zsírosabb tepertőt szereti. Valahogy a nőkkel is ez a helyzet, elég széles a paletta, de ezért is tudunk mindannyian jól lakni. A 26 éves Lilly imádja az életet és magát is annak ellenére, hogy nem éppen a nádszál vékony, kidolgozott izomzatú nők táborát erősíti. Az előző Instagram accountját 55 ezer követőnél törölték, mert túl merészek voltak a fotói. Sebaj, most újraépíti önmagát.

Yael nagyon jól tudja mi az erőssége, ezért amikor csak lehet hátat fordít

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Yael Cohen, a gyönyörű izraeli katonalány annyira csinos, hogy pusztán a megjelenésével is képes lenne fegyverletételre késztetni az ellenséget. Facebook-profilja szerint egyedülálló, ezért boldog reménykedéssel nézheted végig a következő képeket róla. Az ifjú hölgy a sorkatonai kötelezettség keretében veszi ki részét hazája védelméből. És bár egyenruhában is jól mutat, de anélkül még inkább! A katonalány főleg az ilyen képei miatt seregnyi követőt gyűjtött be az instán. Jelen pillanatban több mint 400 ezer ember kíváncsi a mindennapjaira. Akkor lássuk mit rejt az egyenruha.

Qeqa akkor is a TV elé szegez, ha nem szereted a sportokat

Koszovóban nem csak a futballrajongók nézik a meccseket.

Sajnálhatjuk, hogy Koszovót nem sorsolták a mieink világbajnoki selejtezőcsoportjába. Az egész országot elvarázsolta egy gyönyörű tévés és rádiós sportriporter hölgy, Qeqa Krelani, aki elsősorban futballmérkőzéseken dolgozik.

A német Sport1 egyenesen a világ legszebb kommentátorának nevezte Qeqát, aki természetesen az Instagramon is egyre népszerűbb. Ízelítőül, íme, néhány fotó a közösségi oldaláról:

Ma este a természet szépségeiben fogunk gyönyörködni

Természetjárók figyelem! A mai nap választja Veronika aki egy izgalmas természetjárásra csábít bennünket, ahol a vadon szépségei mellett az ő bájait is meg lehet tekinteni. Unatkozni egy percig sem fogunk mert a teste egy felfedezésre váró vadregényes táj.

Elle eltévedt az erdőben, és nagyon várja hogy valaki végre segítsen neki

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

Természetjárók figyelem! A mai nap választja egy csini szöszi, aki egy izgalmas természetjárásra csábít bennünket, ahol a vadon szépségei mellett az ő bájait is meg lehet tekinteni. Unatkozni egy percig sem fogunk mert a teste egy felfedezésre váró vadregényes táj.

Jessica személyi edzőként dolgozik, de egy kolbászt nem utasítana vissza

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül.

Ma Jessica Weaver-t hoztuk el nektek. Azt kell róla tudni, hogy vegán. Ez azt jelenti, hogy tisztán növényi alapanyagokból készít el magának minden ételt. A húsok és a tejtermékek mellett kizárja a tojás, a méz, sőt olykor még a gomba fogyasztását is. Most sok férfi vakarja a feje búbját, hogy ha Jessica meghívna minket magához vacsorára akkor még is mit ennénk? Hát semmit, de nem is azért mennénk.

Elképesztő, hogy mennyire szeretik a Kaliforniai lányt, ugyanis már majdnem 10 millió követője van világszerte. Minek köszönheti sikerét? Nem annak, hogy recepteket oszt meg, de annak se hogy takarítási tippeket osztogat háziasszonyoknak. A kevesebb néha több szemléletet követi. Csak elsősorban nála ez a ruhára igaz. Van mit nézni az oldalán az biztos.