Milyen világot élünk ha már a lelkész lánya is ezt csinálja

Szigorú neveltetése ellenére a könyebb megélhetést választotta, de vajon mit szól ehhez az apja?

Egy 23 éves gyülekezeti lelkész lánya elárulta, hogyan tört ki a szigorú neveltetés markából, hogy mára az lehessen aki. A Los Angelesben élő Nala Ray azt állítja, hogy jelenleg átszámítva közel 64 millió forintot keres havonta az OnlyFans-re feliratkozóknak hála.  A fiatal színésznő persze nem bánja, hogy a szerény egyházi élet helyett luxus veszi körül: szívesen költi bevételét dizájner ruhákra és egyéb méregdrága termékekre. Nemrég például egy vadonatúj Porschét vett magának. Nala egyébként gyermekkorában szinte a templomban nevelkedett, az egyház pedig mindig is nagy befolyással volt az életére, és egy lelkész lányaként szívesen kivette részét az ezzel járó kötelezettségekből.

Ez az életforma azonban szerény, visszafogott mindennapokat és főleg külsőt követelt volna meg, ami már kevésbé volt ínyére való.  Szakított hát a hagyományokkal és a szigorú normákkal, hogy az amerikai álmot élhesse. Jelenleg egy 2 200 000 dollár – 690 millió forint – értékű kastélyban él barátjával, Alfie-val, aki szintén az OnlyFans-en keresi a kenyerét.

Ma este sem egy felolvasó estre érkeztünk

Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a jó csajokat szeretjük forgatni esténként.

Ma egy barna szépséget hoztunk el nektek, aki lazításképpen kinyitott egy jó könyvet, de belátta, hogy van egytől egy jobb szórakozás estére. A mai “kötetet” minden nap átlapoznánk, az elejétől a végéig. Ahogy kinyitjuk úgy terül elénk a csoda, amiben örömmel vesznénk el. Van ettől izgalmasabb olvasmány?

Ez a sportos angyal úgy izzasztana meg, hogy mindened csöpögne

Az edzőtermek világát bizony csak az érti meg, aki rendszeresen odajár. Minden merre izzadságszag és a zsírral küzdő lányok, akiknek a szénhidrát a legnagyobb ellenségük. Persze egy deka felesleg nincs rajtuk és olyan alakjuk van, hogy a nyál is összefut a szánkban, de őket ez hidegen hagyja. Ennek ellenére azért jó dolgokat is tartogat számunkra egy edzőterem. Már csupán a látványért érdemes lelátogatni.

A mai nap lánya, Sophi is imád edzeni. Nem árultunk el vele nagy titkot, hisz ha valaki végignézi a képeit erre önmagától is rá fog jönni.

Az ártatlan háziasszony külső csak látszat, Natasa most rendesen meglepett minket

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

M elltartó legyen a talpán ami ezeket a dinnyéket meg bírja tartani.  Ilyen látvány mellett, egyszerűen lehetetlen Natasha szemébe nézni. Impozáns idomokkal rendelkezik és kész csoda, hogy többnyire megússza, hogy a képeit egy az egyben töröljék az Instáról… Úgy cuppannánk rá mint az éhező újszülött. Lavinaként terítenék be a fejünket de ez legyen a legnagyobb bajunk. Egy ilyen terhet bármikor elcipelnénk az arcunkon.

Ő az a lány, aki mellé szívesen bekuckóznánk télire

Javában benne vagyunk a zord, hideg télben. Ilyenkor legszívesebben ki se lépnénk a házból. Elég csak reggel kinéznünk az ablakon és amikor azt látjuk, hogy vár ránk egy negyed órás autó jégtelenítés akkor inkább visszaugranánk az ágyba és passzolnánk azt a napot. Mindig az sulykolták belénk, hogy télen melegen és rétegesen kell felöltözni de vannak emberek, akik nem fáznak, akik a legnagyobb mínuszok közepette is képesek lengén öltözni.

Jewels nem visel mást csak egy virágkoszorút, ami annyira jól áll neki, hogy nem találjuk a szavakat.

Toochi úgy beszippantana mint egy porszívó

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.

Toochi Kash képeitől nem igazán jutunk szóhoz. Aki esetleg odatévedt már a fiatal lány Instagram-oldalára, tudhatja, hogy Ő nem igazán az a visszafogott kategóriába tartozik. A sejtetős képek nála nem játszanak, nem bíz semmit a fantáziánkra inkább odanyomja az orrunk elé. Szinte az orrnyergünkön érezzük minden porcikáját. Persze lehet szájhuzogatva fújogni, hogy mű nő de a egy dologban akkor is verhetetlen. Mellette nem fog senki elsétálni csak úgy, mert minden szempárt magához ragad és nehezen ereszti. Tényleg csak nézünk ki a fejünkből miközben jönnek sorra a képek amiket csoda, hogy még nem szedtek le a moderátorok. Anyám borogass….

Nicole ahogy a házimunkát végzi az maga az álom

Nyakunkon a hétvége, és mit is lehet ilyenkor csinálni. Takarítani vágja rá a csajod és kezedbe nyomja a porszívót. A nők egy része tisztaságmániás, és hajlamosak túlzásokba esni takarítás téren. Van aki még a domestost is kihipózza a szó legszorosabb értelmében.

Mara van hogy a teraszon élvezi a napsütést, és csak fekszik a tv előtt egész nap, de ha kell ő se riad vissza a takarítástól. Port töröl, felmos és átnézi a régi csizmáit és kivasalja a frissen mosott ruhákat. Semmi olyan dolgot nem csinál, ami mi ne tennénk meg, mégis egész nap elnéznénk őt. Az alakjára nagyon odafigyel, egészségesen táplálkozik és naponta tornázik a TV előtt. Mit is mondanánk erre, köszönjük.

Lena még csak 27 éves, de kijelenthetjük hogy a p oresz filmek egyik ragyogó csillaga

Nem mondjuk, hogy Lena tökéletes, de ez nem is baj, mert a tökéletes sokszor unalmas. Aki már látta a 27 éves “színésznőt” munka közben azt tudja, hogy mennyire odaadó, és mennyire szereti azt amit csinál. Talán ettől is ilyen népszerű. Neki elhiszed, hogy finom a debreceni páros még akkor is ha 25 centi. Tisztelegjünk most munkássága előtt egy pazar galériával.

Megláttuk Franceska-t és szerelem volt első látásra

Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai termést.

A mai nap Franceska-t hoztuk el nektek, aki egy igazi földre szállt angyalként fogja megszínesíteni a napunkat.  A 21 éves lány már több mint 1 millió követővel rendelkezik és le mernénk fogadni, hogy ennek a 99,9 % férfi. Miért gondoljuk ezt? Elég végignézni az insta oldalát. Most hoztunk belőle nektek is egy kis ízelítőt, reméljük nektek is tetszeni fog. Egy apró hibát tudunk csak megjegyezni vele kapcsolatban, azt hogy nem a mi barátnőnk. Egyébként Ő tényleg nagyon cuki, és nem is kell kérnie semmi, mi bármit hajlandóak lennénk megadni neki.

Elég a diétából, Anastasiya hústállal készült nekünk

Nem tudjuk Ti  hogy vagytok vele, de már kezdjük unni a csirkemell sonkát, ideje egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Bemutatjuk nektek az orosz plus size modellt Anastazija K.vitko-t. Nem egy nádszál vékony csaj, de pont ez adja meg a báját.

Nem is baj mert kicsit elegünk van már abból, hogy úton útfélen egy fogyókúrás reklámba futunk bele és azt sulykolják belénk, hogy akkor vagy jó ha lefogysz. Vagy az update vagy a challenge diéta, de ebből elég, reggeli inkább csinálnánk neki egy jó bundás kenyeret. Szerintünk Anastasiya így a legjobb, van rajta mit fogni az meg nem utolsó szempont.