Vüdü Dähl tetoválóművész már kisgyerekként is sokat rajzolt, és kb 13 éves lehetett amikor megtudta, hogy az egyik barátja hobbiként tetoválni szokott. Bár szülei meglehetősen rövid pórázon tartották és szigorú szabályok szerint nevelték, ennek ellenére titokban beleásta magát Ő is a tetoválás művészetébe. Barátja nem rendelkezett a legjobb felszereléssel, és nem volt igazán tehetséges, de rajta keresztül kapcsolatba került ezzel a művészettel. Az első tetoválását is tőle kapta. Nem sokkal később megvette saját tetoválógépét, és hamarosan varrni kezdett vele. 16 évesen útra kelt, azóta bejárta Európát és számos tetoválószalonban dolgozott. Mára pedig már saját szalonját vezeti és mellette az Instagram oldalán mutatja meg magát, a képeket elnézve csak az a kérdés, hogy meddig.
Michelle forróbb mint a legtikkasztóbb kánikula, de azért nem hagynánk ki
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.
Van az a mondás, hogy aki szép az reggel is szép. Ez valóban így van, nem kell ahhoz kilónyi smink, és kisestélyi, hogy valaki magával ragadó legyen. Az egésznek a titka a kisugárzás, a természetesség. Mert van, aki egy melegítőben porszívóval a kezében is olyan kisugárzással bír, hogy csak pislogunk. Bemutatjuk nektek Michelle Hayden-t, aki elvileg színésznőként keresi a kenyerét de rá abszolút illik az előbb leírtak. Fogalmunk sincs mennyire tehetséges, de a képeit elnézve nagyon ez nem is érdekel minket. Kicsit szétnéztünk az insta képei között és azt kell, hogy mondjuk párszor igencsak nagyra nyílt a szemünk. Nagyon rendben van a leányzó.
A végzetünk ezúttal szőke hajjal érkezik Ekaterina személyében
A szőke hajzuhatag nem csak napjainkban feltűnő jelenség, már az ókorban is szemet szúrt a férfiaknak a méz és aranyszínű hajkorona. Talán ez az a hajszín ami soha nem fog kimenni a divatból
A mostani sorozat címe az is lehetne, hogy szeretettel Oroszországból. Elég csak végignézni Ekaterina Enokaeva képeit és már rá is jössz, hogy miért. 1 millió követő elég indok volt arra, hogy most Ti is lássátok Őt. Jekatyerina 1991. decemberében született Moszkvában, 170 centi magas és nem rest megmutatni azt amivel az isten megáldotta. Kár ragozni, és ódákat zengeni róla, egyszerűen látni kell. Nehéz ellenállni egy ilyen szempárnak.
Emily jól tudja, hogy mi a legszebb születésnapi ajándék
Szülinap, névnap, karácsony. Ilyenkor remélhetőleg mindenkinek csurran cseppen egy kis ajándék. Szeretjük a meglepetéseket, és az esetek többségében őszintén tudunk örülni még a legkisebb dolgoknak is. Azonban van egy dolog, aminek minden férfi tud örülni.
Bemutatjuk nektek Deborah St Pierre-t, aki az egyik barátnőjén mutatta be, hogy a nőknek, hogy is kell meglepni a párjukat születésnapon. Maradjunk annyiban, nagyon lennék a barátnő helyében. Persze, a videó megnézése után, szét kellett néznünk Debbie insta oldalán is, hátha akad még nekünk ott valami. Akadt, és szeretnénk előre jelezni nektek, hogy van a képek között videó is!
Sophie olyan mint a jó fagyi, bármikor elnyalnánk
Van olyan ember vajon a földön, aki nem szereti a fagyit? Mi még egyel se találkoztunk, nem is tudunk elképzelni nyáron olyan szituációt, hogy ne csúszna le egy kétgombócos a kánikulában. Lehet az csoki, vanília vagy bármilyen gyümölcsös.
A mai napra egy orosz lányt tartogattunk nektek. Sophie kétség kívül az a lány, aki már a nézésével képes levenni minket a lábunkról. A “sonnnka” művésznév ne tévesszen meg senkit, ezen a fekete vadmacskán egy deka plusz kiló nincs. Tökéletes mint egy hűsítő fagylalt a nyári kánikulában!
Daniela szemei egyenesen a hálószobáig vezetnek minket
Mint már megszokhattátok tőlünk igyekszünk az estéteket jobbnál jobb csajokkal feldobni. Higgyétek el a mostani sorozatban sem fogtok csalódni.
Ha szereted a cuki szőkéket akkor most a legjobb helyen jársz. A mai nap Daniela-t hoztuk el nektek, aki annyira cuki és édes, hogy szinte kedvünk lenne kenyérre kenni és elfogyasztani. Szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre, hát Daniela őzike szemei egyből rabul ejtettek minket. Tudja jól Ő is, hogy a férfi embert mivel lehet megbabonázni. Nincs más hátra mint elmerülni a leírhatatlan szépségébe.
Lauren visszahozza nekünk a nyári hangulatot
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.
Annyira megszoktuk már a jó időt, hogy elfelejtettük, hogy tél van és nem nyár. Ez azonban így nem mehet tovább, követeljük vissza a meleget. Nyáron sokan választják pihenés képen valamelyik tengerpartot. Nincs is attól pihentetőbb mint feküdni a homokban és a hullámok morajára elaludni miközben a nap melege átjárja testünk minden szegletét. Ezt az idillt csak egy csaj látványáért vagyunk hajlandóak megszakítani. Öröm nézni ahogy Lauren fel alá sétál, teste szinte eggyé válik a homokkal borított parttal, és ahogy a tökéletes dombokon megcsillan a nap sugara. Ahhh végünk, csomagoljunk és indulás!
Mila egy rózsaszín hálóingben gondoskodik arról, hogy kipihenjük a napi hajtást
Mint már megszokhattátok tőlünk a nap lánya sorozatunkban igyekszünk nektek elhozni a föld összes jó csaját kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk a mai felhozatalt.
Egy fáradt munkanap után amikor este hazaérünk akkor nem vágyunk semmi másra, mint egy kiadós kényeztetésre. Szeretjük, ha ilyenkor kiszolgálnak minket és az történik amit mi akarunk. A mai nap lánya Mila bizony jól tudja ezt és egy rózsaszín hálóingben tálalja fel nekünk a legízletesebb vacsorát. Lassan csomagoljuk ki, hogy jó sokáig örömünket leljük benne.
Steph egy igazi fekete párduc
Köztudott, hogy a férfiak nagy része nem szívesen mozdul meg ha sportról van szó, egyesek egyenesen utálják. Most se arról van szó, hogy sportolási tanácsokkal szeretnénk ellátni titeket. Viszont van egy mozgás fajta, ami abszolút nincs ellenünkre. Kettőt találhattok, hogy mi az, de egyre is menni fog.
Ebben lesz segítségünkre Steph Pacca, akinek a kedvéért napjában többször is csatakosra izzadnánk. Közel egy millió követőnek már bizonyított, itt az ideje, hogy nektek is mutasson valamit. Azt nem ígérjük, hogy ezek után a konditerem felé fogod venni az irányt, de mi megpróbáltuk.
Beragadtunk a liftbe Sapphiraval, de nem a vészjelzőt nyomtuk meg
Mint már megszokhattátok tőlünk, esténként mindig igyekszünk feldobni a napotokat, tudjuk jól, hogy az egész napi hajtás után nem vágytok semmi másra csak egy kis lazításra, ehhez pedig mi szolgáltatjuk a felhozatalt kórtól, hajszíntől, külsőtől és nemzetiségtől függetlenül. Lássuk ma mit tartogatunk nektek.
Biztos volt már veletek is úgy, hogy a párotokkal annyira megkívántátok egymást, hogy még haza se értetek de már akcióba kezdtetek. Ilyenkor már a liftben egymásnak estek, hogy aztán a lépcsőházban folytassátok a dolgot. Ez a fekete vadmacska szebben nem is kérhetné, hogy vele tartsunk. Na beszálltok?