Korábbi tanára fizet a fotóiért, pedig azt mondta: “semmire sem fogom vinni az életben”

A 22 éves Vera a koronavírus alatt kezdte el az online munkát. Arra pedig álmaiban sem gondolt, hogy a volt középiskolai tanára is fizet majd a képeiért.

A fiatal holland lány pincérnőként kereste a kenyerét egészen addig, amíg a koronavírus teljesen bizonytalanná tette az ő életét is. Akkor úgy döntött, hogy a fotóit fogja árulni az interneten. Amint regisztrált az oldalra, elkezdtek özönleni az előfizetők. Az pedig még meg sem fordult a fejében, hogy a volt középiskolai tanára is fizetni fog majd a képeiért.

“Korábban úgy bánt velem, mint a többiekkel, de hamar belátta, hogy nem jön ki velem. Azt mondta, semmire sem fogom vinni az életben. Ezért lepődtem meg, amikor megtaláltam őt a követőim között”– mesélte Vera, majd hozzátette:

“Amikor először üzent, próbált úgy tenni, mintha nem a tanárom lenne. Aztán, amikor rákérdeztem, tényleg ő-e az a tanár, akkor ismerte be, hogy fizetett 1000 fontot (450 ezer forintot) egy “olyan” képért. Nem hittem el, hogy megteszi”– magyarázta a fiatal lány, akit korábban sokat csúfoltak.

 

A suli szertárban nem láttál ekkora labdákat báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Jazmyne Day arról híres, hogy a görögdinnyéi egyenként nagyobbak, mint a feje, és 29 évesen is újabb és újabb beavatkozásokra készül. Néhány évvel ezelőtt még a tükörbe sem volt hajlandó belenézni, annyira nem volt elégedett a külsejével, mostanra pedig 30 kg-ot fogyortt és a rengeteg edzésnek köszönhetően – alig tudja elkerülni a kíváncsi szemeket.

Na de van itt még valami, vagyis kettő, ami nélkül Jazmyne csak egy átlagos háziasszony lenne aki főz, mos, takarít.

“Sokan támadnak azzal, hogy folyton csak a külsőmmel foglalkozom, de ez persze nem igaz, a családom az elsők” – mondja a modell, aki nemrég közösségi összefogást indított rászoruló nők plasztikai beavatkozásainak finanszírozására. Nemrég arról beszélt, hogy Melbourne-ben egészen másképp bántak vele, mint máshol a világon, ugyanis az emberek ahelyett, hogy bámulták volna, barátságosak voltak vele.

“Úgy érzem, gyakran elfelejtik azt, hogy én is ember vagyok” – mondta a Daily Starnak.

Natasa tekintete tejesen megbabonázott minket

Ismerjétek meg Natasa-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma érthetetlen, mindösszesen 70 ezer a közösségi oldalán, pedig a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Natasa talán rá is játszik az egészre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

De ne vitassuk el tőle a sportosságot is, hiszen izmaira igazán büszke lehet és látszik is, hogy ezekben a formákban bizony rengeteg munka van.

Delaia először a koliban dobta le a dresszt, most évi 300 milliót keres vele

Delaia González minden vágya az volt, hogy diplomát szerezzen, de nehezen tudta fizetni tanulmányait, ezért úgy döntött: könnyű pénzszerzési lehetőségek után néz, és elad pár képet magáról a neten.

Egy darabig nem sokra ment a dologgal, de aztán elindította saját OnlyFans-csatornáját, amivel mára odáig jutott a még mindig csak 31 éves Mara, hogy évi 1 millió dollárt (átszámítva nagyjából 300 millió forintot) keres.

“Folyamatosan aggódnom kellett a pénz miatt. Hónapról hónapra éltem, és épp csak kijöttem a pénzemből. Noha az egyetemtől kaptam támogatást, de minimálisat, így hogy mindent ki tudjak fizetni, hitelt kellett felvennem ”

Delaia egy igazi természetes szépség. Középiskolában minden srác oda volt érte. Delaia már akkor megmutatta művészi oldalát, ugyanis imád fotózni, és nincs ellenére az sem ha ő a kamera másik oldalán áll.

Sok mindent láttunk már, de Amanda hatalmas ( . ) ( . ) előtt mi is leborulunk

Sok mindent láttunk már, de Amanda hatalmas ( . ) ( . ) előtt mi is leborulunk

Ha megkérdeznék, melyik a legklasszabb és legismertebb amerikai étel, akkor természetes, hogy mindenki gondolkodás nélkül a hamburgert mondaná.

Egy dolog egészen bizonyos, hamburgert mindenki evett már, és a hamburgert mindenki szereti. Nagyon sok fajtája van, annak ellenére hogy egyszerű ételnek tűnik, meglehetősen sokféle képen lehet elkészíteni. A legfontosabb, hogy jó szaftos legyen benne a hús. Persze számít a buci is, valamint a sajt és a friss zöldségek, de a húspogácsa sorsdöntő. Amanda ma egy sajátos megoldást talált ki a vacsora tálalására. A hamburgerének tuti receptje, hogy nem sajnálja belőle a húst, ezzel bizony jól fogunk lakni.

Amanda duplahúsos hamburgerével nagyon jól fogunk lakni

Ha megkérdeznék, melyik a legklasszabb és legismertebb amerikai étel, akkor természetes, hogy mindenki gondolkodás nélkül a hamburgert mondaná.

Egy dolog egészen bizonyos, hamburgert mindenki evett már, és a hamburgert mindenki szereti. Nagyon sok fajtája van, annak ellenére hogy egyszerű ételnek tűnik, meglehetősen sokféle képen lehet elkészíteni. A legfontosabb, hogy jó szaftos legyen benne a hús. Persze számít a buci is, valamint a sajt és a friss zöldségek, de a húspogácsa sorsdöntő. Amanda ma egy sajátos megoldást talált ki a vacsora tálalására. A hamburgerének tuti receptje, hogy nem sajnálja belőle a húst, ezzel bizony jól fogunk lakni.

Ausztria egy csodálatos ékszerdoboz, de lássuk mit tartogat Verena nekünk

Verena Katrien jogosan lehet a sógorok büszkesége, ugyanis Ausztriában lakik. Ebben a lányban nem találtunk hibát.

A sógorok az Alpoknak is köszönhetően sok szép hellyel rendelkeznek. Persze a hegyek között rengeteg csodára bukkanhatunk. Ausztria legszebb helyei, látnivalói mellett érdemes elmerülnünk az osztrák gasztronómia rejtelmeiben. Az osztrák konyha igencsak tág fogalom, hisz ahány tartomány, sőt régió, annyiféle specialitással találkozhatunk, de talán Ők állnak hozzánk e téren a legközelebb. Elég ha csak annyit mondunk, hogy bécsi szelet,  fiákergulyás, krumplisaláta vagy a Sacher-torta csak hogy a legismertebb fogásokat soroljuk. Most azonban egy fincsi desszerttel készültünk.

Verena Katrien úgy jó ahogy van. Mondhatnánk a jelzőket de felesleges, aki nem látja az vak. Előre szólunk, az olyan költői kérdésekkel, mint hogy tud-e galuskát szaggatni, vagy fel tudja-e adni a csekkeket a postán, nem vagyunk hajlandóak foglalkozni.

 

Igencsak komoly svédasztal az, amit Demi feltálalt nekünk

Nem is indulhatna szebben Demi követőinek napja: íme egy újabb gyöngyszem, hogy ne a kávé nyissa ki a szemed. Egyébként Demi közösségi oldala csak úgy hemzseg a jó kis alkotásoktól, és nagy fejtörést okozott összeszedni egy csokorra valót, hisz mind hibátlan.

Bár nincs még húsvét de íncsiklandozó sonkából most sem lesz hiány. Tudjuk jól, hogy ahány ház annyi féle menü, de a főtt sonka mindenhol alap. Elsőnek még jól is esik de amikor már két napig ezt esszük reggel délben meg este, akkor már a pokolba kívánjuk. Azonban létezik egy sonka amitől egész évben megnyaljuk a szánkat. Demi most elhozta az övéit és szívesen adja át nekünk egy lakoma erejéig.

Négy gyerek után is képes újat mutatni a férjének a sportos anyuka

Danielle Lloyd egy lélegzetelállító anyuka. Tényleg ritka, hogy valaki a szülés után is ilyen jól nézzen ki. Nyilván ezért biztos meg is dolgozik és minden elismerésünk az övé.  Az jutotta eszünkbe, hogy minket is felnevelhetne. Főzhetne nekünk egy forró kakaót, mesélhetne nekünk, miközben a fejünket a keblére hajtjuk. Micsoda idill lenne. A viccet félretéve tényleg le a kalappal előtte.

Danielle azon anyák körébe tartozik, aki miatt szívesen mennek az apukák is szülői értekezletre. Nem lehet egyszerű a szemébe nézni, mert ha a kisugárzása nem lenne elég, akkor szembe néznek velünk hatalmasra nőtt ikrei. Nem az a visszafogott nő, a képei miatt le is tiltotta Őt a TicToc, de szerencséje az Instagram oldala virágzik, és hogy mire fel közel 600 ezer követő azt most megtudod.

Légy kreatív a hálószobában! Jót tesz az egészségnek – ezt üzeni Danielle Lloyd nőtársainak. “A változatos együttlét jót tesz az egészségnek, mindenkinek ajánlom”

A nap fontos kérdése: Lindsey egy törékeny virágszál, de akkor hogy lehet ekkora ( . ) ( . )

Lindsey tipikusan az a csaj, akit amikor elsőnek meglátunk, nem hiszünk a szemünknek. Odáig vannak érte a pasik, aminek okát azonnal leszűri mindenki, ha megnézi a hölgyemény képeit.

Testi adottságait a vakok és gyengén látók is kiszúrják, teljes mellszélességgel áll a rajongói mellett, hiszen akkora lökhárítókkal áldotta meg a sors, hogyha futóversenyen indulna, biztos m ellbedobással nyerne. A viccet félretéve, hogy lehet egy törékeny lány így eleresztve. Most sokan azt fogják mondani, hát de nem eredeti. Azokat most el kell, hogy keserítsünk mert bizony ez original.

Olyan igazi természetes szépség, akinek mindig tudnánk örülni ha egy utcában laknánk vele, és szembe jönne velünk. Közösségi oldalán már több mint egy millióan követik. Annyira érdekes, hogy ha a valamelyik közértben futunk vele össze egy melegítőbe akkor akár egy átlagos csaj, viszont ha oda kell tennie magát akkor pedig megáll körülötte a levegő ha megjelenik.