Naomi megjelenését sok kritika éri, pedig elmondása szerint semmi baj nincs az öltözködésével

Saját bevallása szerint “rendesen felöltözött”, mielőtt vásárolni ment volna. Milyen az, amikor nem, tehetnénk fel a kérdést.

A következő posztban például arról ír: végre hazaérkezett a párja a karanténból, így volt oka szépen felöltözni, és lemenni a boltba bevásárolni neki. Nos, nem tudjuk, Wu kisasszony mit ért felöltözés alatt, mert a lapozgatós poszt képeit látva azért annyira nem erőtette meg magát, hogy olyan sok ruhadarabot magára húzzon. Sőt, akár azt is mondhatnánk, hogy alváshoz rétegesebben öltözünk felMindenesetre a bolt tulajdonosa se nézte olyan jó szemmel.

Naomi Wu igencsak érdekes szerzet. Már korábban is írtunk róla: Instagram-oldalán kifejezetten hangsúlyozza is, hogy ő bizony amellett, hogy egy igazi látványosság, egyébiránt pedig egy technikai zseni, aki többek közt a 3D-nyomtatás egyik ismert és elismert alakja nemzetközi téren is. Ehhez képest közösségi felületein. Ezt első ránézésre senki nem mondaná meg.

Cindy olyan tökéletes mintha megrajzolták volna, csak az lett volna a jó ha a mi ceruzánkkal

Vannak emberek, akik szerencsésnek mondhatják magukat, mert sportolás és tudatos táplálkozás nélkül is irigylésre méltó fizikummal vannak megáldva. Cindy is minden kétséget kizárólag megnyerte a genetikai lottót.

A fiatal lányt olyan genetikával áldotta meg a jóisten, hogy sok nő mindenét odaadná érte. Ő teljesen tisztában van adottságaival, és előszeretettel meg is mutatja ezt követőinek az instagramon. Sokan megvádolták, hogy tökéletes fara az orvos és nem a természet művé. Ő természetesen ezt cáfolta, de hogy elhallgattassa a kételkedőket, egy orvos szakvéleményét is kikérte.

Cindy egyébként mostanában egy utazós blogot is indított. Próbálja bemutatni a vidéki élet szépségeit és a régi falusi hagyományokat.

Daniella miatt érdemes egész nap a TV-t bámulni

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

Miamiban nem csak a futballrajongók nézik a meccseket. Sajnálhatjuk, hogy nem egy magyar tévécsatornánál kapott állás, de az USA-ban mindenkit elvarázsolta egy gyönyörű tévés és rádiós sportriporter hölgy, Daniella, aki elsősorban futballmérkőzéseken dolgozik. Természetesen nagy népszerűségnek örvend az Instagramon is. Ízelítőül, íme, néhány fotó a közösségi oldaláról:

A vasárnapi másnaposságot Ana fogja enyhíteni

Ahogy lenni szokott, akinek jól telt a szombat estélye abból bizony vasárnap nem sok minden van. Ilyenkor a legtöbben úgy vagyunk vele, hogy ezt a napot szívesen kihagynánk, de mivel nem vagyunk varázslók ezért lénytelen vagyunk más praktikát bevetni.

Ha minden elővigyázatosság ellenére is sikerül zúgó fejjel ébredni, akkor érdemes megfelelő reggelivel kezdeni a napot. Sokan helyesen érzik, hogy valami sósra vágynának, és legszívesebben teleinnák a bendőjüket vízzel. A hagymás pácolt hering vagy valamilyen füstölt hal kovászos vagy savanyú uborkával, sok ásványvízzel, ideális. A gyomornak jót tehet egy szódabikarbónás, citromos limonádé vagy egy gyömbéres tea, kevés kávé vagy kóla pedig segíthet felébredni. Ez utóbbiak hatása csak átmeneti.

Mi most egy teljesen új dolgot ajánlunk a regenerálódáshoz. Ő nem más mint Ana. Nem mondható egy unalmas szépségnek, a képei láttán sokan félrenyelték a vajas kiflit. Most Te is láthatod mi a titka. Ügyel arra, hogy ne használjon sok textilanyagot ezzel is figyelve a környezet megóvására. Egyébként sokszor megkérdezték, hogy szerinte minek köszönheti népszerűségét. Ő csak annyit mondott légy természetes a többi pedig jön magától.

Azt gondolod, hogy az életben már minden láttál, akkor Pasha-t nézd meg báttya

Az élet valakinek ad, valakitől elvesz, és vannak akiknek duplán ad. Bella arról híres, hogy impozáns méretekkel van megáldva.

Pasha egy igen feltűnő jelenség. Ezt azonnal megállapítottuk amint megláttuk az insta profilját. Nagy fejtörést okozott válogatni a képei között, de végül azért sikerült összeszedni nektek egy csokorra valót, bár az Ő esetében elég lett volna csak megosztani az insta linkjét, hisz az összes képe olyan, hogy a homlokunk is megizzadt már a puszta látványától.

Bebizonyítja nekünk, hogy bizony a természet is képes nagy dolgokat alkotni, a szó legszorosabb értelmében mert keressük mi a jelzőket, csak mindig elcsuklik a szavunk. Hatalmas, gyönyörű, maga a csoda és még fokozhatnánk de ezt látni kell. Ez bizony kétkezes, de már hiányzott egy ilyen is. Nem véletlenül gyűjtött maga köré fél millió rajongót az Instagramon. Ember legyen a talpán aki a szemébe tud nézni.

Chloe egy fogkrém reklámban is szerepelhetne olyan szép a mosolya

Chloe munkájából adódóan rengeteget utazik. Általában olyan helyekre megy, ahol legalább 30 fok van, süt a nap. Munkája nagy részét medence, tenger vagy óceánparton végzi. Egy kicsit sem vagyunk irigyek, á dehogy. Bár mi nem is nézünk olyan jól ki mint Ő.

A  kisugárzásának természetes része a szép mosolya, ami annyira tökéletes, hogy akár fogfehérítést, vagy fogkrémet is reklámozhatna. Ashley azonban szoftverfejlesztőként dolgozik és esténként a programokat írja a számítógépén ahelyett, hogy elmenne szórakozni. Valljuk be nem így képzelünk el egy programozót de hát ettől is olyan szép az élet, hogy mindig okoz meglepetéseket.

 

Ashley egy fogkrém reklámban is szerepelhetne olyan tökéletes a mosolya

Ashley munkájából adódóan rengeteget utazik. Általában olyan helyekre megy, ahol legalább 30 fok van, süt a nap. Munkája nagy részét medence, tenger vagy óceánparton végzi. Egy kicsit sem vagyunk irigyek, á dehogy. Bár mi nem is nézünk olyan jól ki mint Ő.

A tündéri kisugárzásnak természetes része a szép mosolya, ami annyira tökéletes, hogy akár fogfehérítést, vagy fogkrémet is reklámozhatna. Ashley azonban szoftverfejlesztőként dolgozik és gyakran a saját oldalán Ő maga is úgy néz ki a fotókon mintha egy számítógépes játékból lépett volna elő. Valljuk be nem így képzelünk el egy programozót de hát ettől is olyan szép az élet, hogy mindig okoz meglepetéseket.

Ez a legjobb nutella reklám amit valaha láttunk

Van olyan ember a földön aki nem szereti a nutellát? Ha tehetnénk akkor naponta meg tudnánk enni egy üveggel, de gyakorlatilag a palacsintától a csajunkig bármire képesek vagyunk rákenni. Isten ajándéka még akkor is ha annyira hizlal, mint semmi más.

Lunna egyedi módon kívánt kellemes húsvétot rajongóinak. A modell felvett egy nyuszifület, egy pár fehér kesztyűt, és magára kent egy kis nutellát. Szó se róla meglocsoltuk volna Őt is, ha alkalmunk lett volna találkozni vele. Ő meg megkereste volna a tojásokat, bár sokáig nem lett volna szívünk elrejteni előle.

Maria meghívott minket egy pohárkára, de a látottaktól húzóra ittuk

Valljuk be nem azon férfiak közé tartozunk, akik a munkából hazaérve forró teát szürcsölgetnek és közbe háztartási kekszet ropogtatnak. Szisszentünk egy sört, vagy iszunk egy jó pohár bort és kiesszük mellé a hűtőt.

A bor egészségre gyakorolt pozitív hatásáról több kutatás is született, de a legjelentősebb talán a franciáké. Franciaország ugyanis az élő példa arra, hogy igenis jó hatásai vannak a mérsékletes borfogyasztásnak. A franciák mozgásszegény életmódot folytatnak és a zsírfogyasztás sem áll távol tőlük, ezért igen magas a koleszterinszintjük, ennek ellenére a szívinfarktusban elhalálozottak száma igen csekély. Egy idő után rájöttek, majd a kutatások is azt igazolták, hogy ennek oka az, hogy a francia borvidékeknek hála a franciák rendszeresen, de mértéket tartva fogyasztanak bort. A borfogyasztás pedig csökkenti a koleszterin- és triglicerid-szintet. A bornak magas az antioxidáns tartalma, ami gátolja az érelmeszesedés kialakulását, ezzel együtt pedig a szívinfarktus kialakulásának kockázatát is csökkenti.

A mostani esetben a körítés magáért beszél, egészen lélegzetelállító a látvány így azért sokkal kellemesebb a borkóstolás. Szerencsére azonban itt ma azt kapjuk amire vágyunk, María Paula Castillo személyében.

Zoé műsorvezetőnek áll, és ha van ok amiért érdemes bekapcsolni a TV-t akkor ez az

Mekkorát fordult a világ, emlékszünk még gyerekkorunkra, amikor csak olyan emberek kerülhettek be a TV-be műsorvezetőként, bemondóként, időjárásjelentőként, akik médiaszakon tanultak, és végigjártál a vele járó ranglétrát. Most meg hétről hétre csak kapkodjuk a fejünket, milyen TV bemondó hölgyekről látunk videókat akik, már a puszta megjelenésükkel eladják a műsort.

A férfiak egy része úgy van bekötve gyárilag, hogy szeretik ha ők hordják a nadrágot. Szeretik éreztetni, hogy ők irányítanak és, hogy ők a családfők a kapcsolatban. Ezért férfi a férfi. Azonban vannak olyan nő típusok, akiket képtelenség kenyérre kenni. Ők jól tudják mit akarnak, és ha kell ott ragadnak meg minket ahol a legjobban fáj. Nem engedik el, és úgy irányítanak ahogy akarnak. Mi meg kezesbárányok leszünk.

Ilyen típus a mai kiszemeltünk Zoe is aki már rengeteg újság címlapján szerepelt és ez elég indok volt ahhoz, hogy műsorvezetőként is kipróbálja magát. Szerintünk lesz sikere, nem egy unalmas személyiség.