Sophia jóvoltából az egyetem sosem volt még ennyire csábító

Az egyetemista létnek van pozitív és negatív oldala is. Nyilván tanulni senki sem szeret, vizsgázni meg pláne. Nem beszélve a szakdolgozattal és az államvizsgával járó stresszel. Ennek ellenére azért jó móka volt. Pörgött az élet és majdnem minden napra jutott egy buli. Ami pedig egy koliban nem történt meg, olyan nincs is. Lehet sokszor hagytuk volna az egészet leginkább, de visszatekintve a múltba azért újra bevállalnánk. Főleg ha a mostani egyetemista diákok is ilyenek mint Sophia, bár azt nem tudjuk hogy milyen a tanulmányi átlaga, de minket elsősorban nem is ez érdekel.

Sophia két információt tart fontosnak magáról: joghallgató; 100%-ig természetes. A most 24 éves Sophia tizennégy éves volt, amikor a barátjának küldött fotói elkezdtek terjedni a neten. Akkor a lány idegileg teljesen kikészült, ami érthető is, senki sem szeretné ha a képein csámcsognának. Szerencsére azonban ez már a múlt, és azóta túltette magát a történteken. Idén áprilisban sikeresen diplomázott. Büszke rá, hogy el tudta végezni az egyetemet, ráadásul végig ösztöndíjjal.

Ő az, aki egy pillanat alatt levesz a lábadról

Sophie tipikusan az a csaj, akit amikor elsőnek meglátunk, nem hiszünk a szemünknek. Odáig vannak érte a pasik, aminek okát azonnal leszűri mindenki, ha megnézi a hölgyemény képeit.

Testi adottságait a vakok és gyengén látók is kiszúrják, teljes mellszélességgel áll a rajongói mellett, hiszen akkora lökhárítókkal áldotta meg a sors, hogyha futóversenyen indulna, biztos m ellbedobással nyerne. A viccet félretéve, hogy lehet egy törékeny lány így eleresztve. Most sokan azt fogják mondani, hát de nem eredeti. Azokat most el kell, hogy keserítsünk mert bizony ez original.

Olyan igazi természetes szépség, akinek mindig tudnánk örülni ha egy utcában laknánk vele, és szembe jönne velünk. Közösségi oldalán már több mint egy millióan követik. Annyira érdekes, hogy ha a valamelyik közértben futunk vele össze egy melegítőbe akkor akár egy átlagos csaj, viszont ha oda kell tennie magát akkor pedig megáll körülötte a levegő ha megjelenik.

Svédország rejtett kincse: ismerd meg Josefine Forsberget

Svédország a 10,5 milliós lakosságával a legnépesebb skandináv ország, de lássuk mit tartogat nekünk.

Svédországot eddig egyebek között popzenéjéről, az IKEA-ról, A Volvóról és nagyvonalú jóléti államáról ismerte a világ. Viccesen szokás a lélek IKEA-bútorának is nevezni. Az ország kívülről nézve a nyugalom, a rendezettség, a letisztultság hazája, egy ország, ahol jó élni, pörög a gazdaság, magas az életszínvonal, lakói környezettudatosak és tisztelik a természetet. Ugyanakkor, adottságait tekintve a szélsőségek hazája is: ahol a tél egy örökkévalóság, sötét nappalokkal és fogcsikorgató hideggel, nyáron pedig pont ellenkezőleg, hiányzik az éjszaka és a csillagok.

Azonban ez az ország ezen felül tartogat még nekünk rejtett szépségeket is. Itt van mindjárt a 28 éves Josefine Forsberg. Le se tagadhatná a skandináv származását, a szőke hajzuhatag és a kék szem árulkodó lehet mindenkinek.

A világ legszebb football szurkolói között köszönthetjük Alexát is

Ahogy közeledik a húsvét, Alexa szinte visszaszámolja a napokat. A csinos fiatal lány már most izgatottan várja a locsolkodás hagyományát, amit minden évben hatalmas lelkesedéssel él meg. A közösségi oldalán is utalt rá: idén extra csokitojás-készlettel és egyedi tojásfestéssel várja a vendégeket.

„Nálam a húsvét nemcsak hagyomány, hanem igazi élmény” – írta az egyik bejegyzésében. A családja híres a vidám ünneplésről, így biztosak lehetünk benne, hogy a locsolkodás sem fog csendben zajlani. Alexa már ki is választotta a legszebb ünnepi ruháját, és reméli, hogy sokan érkeznek majd verssel és illatos kölnivel.

A követői természetesen nem hagyták szó nélkül a posztját: többen jelezték, hogy szívesen „meglocsolnák”. A szép lány humorral reagált, és még egy „húsvéti verset” is posztolt válaszként.

Egy biztos: Alexánál a locsolók jó kezekben lesznek, és garantált a nevetés, a finom falatok és a jó hangulat. Húsvétkor nála tényleg új értelmet nyer a tavaszi megújulás!Alexa már visszaszámol húsvétig – nála biztosan nem marad szárazon senki

Édesebb, mint bármelyik sütemény – ismerd meg Kindlyt

Nemzetközi összehasonlításban bizony édesszájúak hírében állunk. Nem is tagadjuk, valóban szeretjük az édességet még akkor is képesek vagyunk lenyomni egy szelet tortát, ha már a főfogástól ki tudnánk durranni. Az más helyre megy.

Most egy olyan finomságot hoztunk el nektek, amit még a cukorbetegek is nyugodtan fogyaszthatnak. Kindly képeit látva már ránézésre azt mondjuk, hogy nagyon-nagyon édes, de a külső nem minden. Szeretnénk megkóstolni is.

Modell, édesanya és Instagram-sztár: Lily Ermak története

Lily Ermak egy orosz származású modell és közösségi média személyiség, aki elsősorban az Instagramon vált ismertté.

  1. november 30-án született Oroszországban, majd Moszkvában nőtt fel. Jelenleg Miamiban él. ​

Karrierjét 2013. április 5-én kezdte az Instagramon, ahol gyorsan népszerűségre tett szert lenyűgöző megjelenésével és stílusos fotóival. Azóta több mint 1,7 millió követőt gyűjtött össze, és számos divatmárkával dolgozott együtt, például az Andi Bagus és a Charo Ruiz Ibiza cégekkel. Magánéletében Lily Ermak házas, férje Dmitrii Ermak, akivel két gyermeket nevelnek. Gyakran oszt meg családi pillanatokat és utazásairól készült képeket közösségi média felületein. Lily Ermak az Instagramon (@lilyermak) aktívan dokumentálja mindennapjait, beleértve modellmunkáit, utazásait és családi életét.

Juliával az élet egy örök fiesta

Ha valaki mellett garantált a jókedv és a meglepetés, akkor az Julia. Mellette olyan az élet, mintha minden egyes nap a születésnapunk lenne – tele izgalommal, nevetéssel és váratlan pillanatokkal. Soha nem lehet tudni, mivel rukkol elő legközelebb: egy spontán utazás, egy különleges ajándék vagy egy őrülten vicces program.

A barátai szerint Julia igazi életművész, aki minden helyzetből képes kihozni a maximumot. Nála a hétfő is pénteknek tűnik, és a legegyszerűbb napokat is képes feldobni. Született szervező: ha buliról van szó, biztosan ő a középpontban.

A közösségi médiában is aktív, követői nap mint nap rácsodálkoznak, mennyi kreativitás és szeretet van benne. Nemcsak szórakoztató, de figyelmes is – mindig tudja, mire van szükségünk, mielőtt még mi magunk rájönnénk.

Julia mellett egyszerűen nem lehet unatkozni. Ő az a barát, akiért hálás az ember, mert minden találkozás vele feltölt és inspirál. Egy biztos: ha ő ott van, akkor az élet mindig egy kicsit színesebb, hangosabb és boldogabb!

Így fordult fel Mayara világa egy szülői értekezleten

Ismerjétek meg Mayara-t, aki Instagram-oldalának leírása szerint fitneszedző és életmód tanácsadó, illetve időnként énekel is. A követőinek száma lassan eléri a 4 milliót a közösségi oldalán, és a fiatal szépség akarva-akaratlanul is finom tartalmat szolgáltat azoknak, akik rendszeresen figyelik bejegyzéseit.

Az ártatlan külső azért ne csapjon be. Mayara talán rá is játszik azt átlagos háziasszony szerepre, hiszen az alábbi példák szerint nem nagyon szereti ikreit bezárva tartani. Vagy ha mégis, azok utat törnek így is.

Szegény hölgyet nem igazán szeretik a szomszédai, csupán azért mert szabadidejében szeret az ablakban szelfizni. Az igencsak komoly vonalakkal megáldott Mayara, aki nem véletlenül látta el a következő szöveggel egyik posztját: “A szomszédaim sok furcsaságot látnak”. Nyilván ez nagyon sok mindenkinek nem tetszik (főleg a nőknek), nem tudjuk elképzelni azt a férfit, aki ezért reklamálna.

Az élet túl rövid – Ekaterina így hozza ki belőle a legtöbbet

Ekaterina pontosan tudja, mit akar az élettől: élményeket, kalandokat és szabadságot. A csinos influenszer gyakran hangoztatja, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne használjuk ki minden percét. Nem meglepő hát, hogy alig van olyan hét, amikor ne egy újabb gyönyörű helyszínről posztolna.

Hol a Maldív-szigetek homokos partjáról, hol egy olasz kisváros romantikus utcáiról köszönti követőit. Útlevél mindig a táskájában van, és úgy tűnik, Ekaterina tényleg örökmozgó. A világ legszebb helyeit fedezi fel, miközben inspirálja követőit, hogy ők se halogassanak semmit.

A luxusutak mellett nem riad vissza a természet közelségétől sem: láthattuk már gleccseren túrázni, de sivatagi napfelkeltét is élőben osztott meg. Követői imádják, hogy mindig pozitív energiát sugároz, és nem fél kimondani, amit gondol.

„Az idő a legnagyobb kincsünk” – írta nemrég egy fotó mellé, amin egy Balin készült naplementét csodál. Ekaterina nemcsak utazik, hanem él – és ezt minden egyes posztjával bizonyítja. Egy biztos: mellette az unalomnak nincs esélye!

Íme Dasha, aki táncban és stílusban is verhetetlen

A fiatalok nem igazán szeretnek olvasni, pedig az olvasás javítja a koncentrációt, fejleszti a memóriát, bővíti a szókincsed, magabiztosabbá, társalkodóvá tesz és még számos haszna van. Nem tudjuk Ti, hogy vagytok vele, de mi inkább a hölgyeket szeretjük forgatni esténként. Ma Dasha-t hoztuk el nektek, aki lazításképpen a kedvenc könyvét olvasta, de belátta, hogy sokkal jobban fog járni ha a könyvek helyett Ő nyílik meg nekünk.

Dasha egyébként gyerekkora óta táncol. Elmondása szerint már óvodában imádta a jó zenéket és szülei beszámolója szerint már akkor is táncraperdűlt. Azóta pedig már gyakorlatilag minden táncnemet kipróbált a balettől a modern táncokig. Ezért van hogy ennyire hajlékony. Most úgy is gyakoriak a kereskedelmi tévékben a táncos műsorok, de mi inkább az ő tudását néznék meg.