Anastasia már 10 éve vegetáriánus, de a kipufogója zokszó nélkül átment nálunk a műszaki vizsgán

Egy fáradt, munkával teli nap végén semmi másra nem vágyunk mint arra hogy végre egyenesbe helyezzük fáradt testünket. Beesünk az ágyba és a kedvenc műsorunkra kapcsolunk, próbáljuk teljesen kiszellőztetni az agyunkat. Ahhoz, hogy ez még jobban menjen ha nem bánjátok segítségül hívtunk valakit, aki huncut mosolyával fogja feldobni a napunkat.

Anastasia egyátalán nem tökéletes, de talán ez nem is baj, a tökéletes az valahogy mindig unalmasabb. Felvállalta a hibáit és több képen is hangot adott annak, hogy hiába gondolja azt mindenki, hogy ő bizony hibátlan, a valóságban neki is problémákat okoz például a narancsbőr. Persze Anastasia még igen fiatal, és a képeit elnézve nem lehet véletlen, hogy havonta 74 ezer fontnál (közel 30 millió fontnál) is többet össze tud lapátolni azzal, hogy fotózásokra jár.

A vegetarianizmust egyre többen választják világszerte, elsősorban az egészségesebb életmód reményében. Anastasia egészen pontosan 10 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy húsmentesen fog élni. Elmondása szerint nagyon hamar megszokta ezt az életformát, és a tévhitekkel ellentétben igen változatos az étrendje. Mi azért most nem követjük Anastasia példáját és bizony hoztunk nektek egy kis harapnivalót is. Szeretjük ha a svédasztalon van egy kis husi is. Lássuk mivel készült nekünk Anastasia.

Nem volt választása, mennie kellett a rendőrnőnek, amiért ilyen képeket rakott fel magáról

Sajnálatos módon arra hivatkozva bocsájtottak el a rendőrségtől egy hölgyet, hogy magánéleti tevékenységei nem egyeztethetőek össze a munkájával. Ő maga úgy gondolja, inkább több kollégája is meg akarta kettyinteni, ám mivel nem jártak sikerrel, keresztbe tettek neki a főnökségen. 

Leanne Carr-t állítólag azért rúgták ki, mert a munkahelyén több oda nem illő képet is megosztott magáról, ezzel téve komolytalanná a rendőrség munkáját. Leanne azonban úgy véli, szó sincs erről, mivel felettesétől is engedélyt kért, hogy az őrsön fotózzon, inkább arról van szó, hogy több kolléga is szemet vetett rá, és nem viselték jól az elutasítását. 14 év szolgálat után teljesen más területen próbált szerencsét, és azért nem sikerült rosszul a váltás, mármint ami az anyagiakat illeti.

Egyébként rengeteget utazik, és szebbnél szebb helyekre jut el. Bár nem panaszkodik, de az őrmester elmondása szerint nagyon szerette korábbi hivatását és nehéz szívvel hagyta ott a rendőrséget.

Jem mindig jól lakat minket, mondjuk van is mivel

Minden férfinak más az ízlése, különböző kajákat szeretünk, különböző sportokat űzünk, és a nőkben is más-más dolgot szeretünk. Valaki a mellehúsát, mások a farhátat preferálják de abban egyetértünk, hogy szeretjük a szép nőket. Minden nap megkapjuk tőletek, hogy már kezditek unni a csirkemell sonkát, és ideje lenne már egy jó húsos szalonnát leakasztani a polcról. Hát akkor tessék.

Bemutatjuk nektek Chantel-t. Nem egy nádszál vékony csaj, de ha megjelenik akkor forr körülötte a levegő. Van mit fogni rajta, de sokan pont ezt szeretik benne. Vacsorára bizony jól laknánk vele. A hölgy egyébként Los Angelesben modellkedik. A fiatal szépség otthon óriási népszerűségnek örvend, Instagram-oldalát 4 millió ember követi. Nem is csoda, hiszen minden fotóján észbontóan néz ki.

Ilyen szabályos alakzatokat körzővel nem rajzolsz matekórán, mint amit most Louise tanárnő mutat nekünk

A matematika szó hallatán mindenkinek az jut eszébe amikor az iskolában próbálta megoldani a különböző számtani feladatokat kisebb nagyobb sikerrel. Még ha volt is hogy értettük, szeretni egészen biztosan a diákok 90% nem szerette, sőt a háta közepére nem kívánta. Sose értettük azokat akik elmennek matektanárnak. Most a geometriát fogjuk átvenni és mutatunk egy olyan alakzatot amit a matek könyvekben egészen biztosan nem láthattál.

A 41 éves Louise Roberts 13 évet dolgozott matematika tanárként egy középiskolában, 2020-ban azonban 180 fokos fordulatot vett az élete, maga mögött hagyta az iskolát. Ő se festő vagy burkoló lett, hanem a szokásos megélhetési formát választotta. Azóta sokkal függetlenebbnek érzi magát, mint korábbi munkájában, és anyagi problémákkal sem küzd többé.

„Tanárként sosem éreztem ekkora lelkesedést az élet iránt, mint mostanában. Félreértés ne essék, szerettem a munkámat, voltak szép pillanatok, több kitüntetést is kaptam, azonban a mindennapi stressz olyan mértékű volt, hogy még a pozitív élmények sem tudtak kárpótolni.”

Még a börtönőrt is lefizette, hogy a pasija semmiben ne szenvedjen hiányt a rácsok mögött

Alexa LinkedIn-en megvesztegetett egy börtönőrt, azzal, hogy 5000 dollárt, azaz 1,8 millió forintot fizet neki, azért, hogy egy rabbal lehessen együtt bent a börtön falai mögött, aki amúgy történetesen az exéről van szó..  Alexas egy interjúban elmondta, hogy a börtön tornáról készült videót már több ezren látták, emiatt azóta is többször visszament a börtönbe. Hozzátette, többet is fizetett volna az őrnek, akár 10 ezer dollárt is, és csak annyit kért tőle, hogy engedje be és hagyja, hogy tegye a dolgát.

 

Egy ötcsillagos wellness szállodában nem kapsz ilyen svédasztalos ellátást, mint amit Elle nyújt ma nekünk

Nektek milyen elvárásotok van egy nővel szemben? Az igazság az, hogy még hiszünk benne, hogy a mostani menyecskék is tudnak jól főzni, és ha kell meg tudják nekünk sütni a kedvenc süteményünket.

Sajnos a valóság nagyon nem ez. A mai fiataloknak a konyhabútor kiválasztásnál kimerül a gasztronómiai ismerete. Munka után első a shopping, már amelyik dolgozik egyáltalán.

Így szilveszterhez közeledve felvetődik a kérdés ki mivel készül a jeles napra. Azt jól tudjuk, hogy a csirkét az esztendő utolsó napján még bátran fogyaszthatjuk, ám újévkor tiltólistás étel, mivel a hiedelem szerint elkaparja a szerencsénket. A disznóhús fogyasztása szinte kötelező, mivel az segít kitúrni a szerencsét. Épp ezért sok helyen elképzelhetetlen az évbúcsúztató a különféle sertéshúsok, malacsültek nélkül. Halat enni ugyanakkor nem ajánlott, mivel azzal elúszhat a szerencse. A káposztával, a babbal, a lencsével is pénz áll a házhoz. Azonban most ne várjatok 3 fogásos vacsorát. Vicky se az a nő, aki a frissen csinált körmeivel nekiáll nokedlit szaggatni, de nem is baj. Neki is megvan a maga feladata. Őt csak úgy nézzük és máris szebb a napunk.

Tolvai Reni combra edzett de nem csak az kerekedett

Tolvai Reniben megvan az a három dolog, amitől igazán hatalmas sztárrá tud válni egy ember, hiszen rendkívül tehetséges, nagyon különleges a stílusa, ráadásul piszkosul jó casj. Minden bizonnyal ő is tökéletesen tisztában van azzal, hogy mennyire bejön az embereknek, akik mindig nagyon hálásak, ha esetleg kirak magáról pár képet.

Reni kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindig, minden körülmények között a lehető legvonzóbb legyen. Természetesen ezért rengeteget is tesz. Rendszeresen látogatja az edzőtermet és elmondása szerint egy hetet sem hagy ki mert a lazsálás azonnal meglátszik rajta.

Egy ötcsillagos wellness szállodában nem kapsz ilyen svédasztalos ellátást, mint amit Alex nyújt ma nekünk

ektek milyen elvárásotok van egy nővel szemben? Az igazság az, hogy még hiszünk benne, hogy a mostani menyecskék is tudnak jól főzni, és ha kell meg tudják nekünk sütni a kedvenc süteményünket.

Sajnos a valóság nagyon nem ez. A mai fiataloknak a konyhabútor kiválasztásnál kimerül a gasztronómiai ismerete. Munka után első a shopping, már amelyik dolgozik egyáltalán.

Így szilveszterhez közeledve felvetődik a kérdés ki mivel készül a jeles napra. Azt jól tudjuk, hogy a csirkét az esztendő utolsó napján még bátran fogyaszthatjuk, ám újévkor tiltólistás étel, mivel a hiedelem szerint elkaparja a szerencsénket. A disznóhús fogyasztása szinte kötelező, mivel az segít kitúrni a szerencsét. Épp ezért sok helyen elképzelhetetlen az évbúcsúztató a különféle sertéshúsok, malacsültek nélkül. Halat enni ugyanakkor nem ajánlott, mivel azzal elúszhat a szerencse. A káposztával, a babbal, a lencsével is pénz áll a házhoz. Azonban most ne várjatok 3 fogásos vacsorát. Alex se az a nő, aki a frissen csinált körmeivel nekiáll nokedlit szaggatni, de nem is baj. Neki is megvan a maga feladata. Őt csak úgy nézzük és máris szebb a napunk.

Elbocsájtották Simone-t a rendőrségtől, mert ilyen képeket rakott fel magáról

Sajnálatos módon arra hivatkozva bocsájtottak el a rendőrségtől egy hölgyet, hogy magánéleti tevékenységei nem egyeztethetőek össze a munkájával. Ő maga úgy gondolja, inkább több kollégája is meg akarta kettyinteni, ám mivel nem jártak sikerrel, keresztbe tettek neki a főnökségen. 

Simone-t állítólag azért rúgták ki, mert a munkahelyén több oda nem illő képet is megosztott magáról, ezzel téve komolytalanná a rendőrség munkáját. Simone azonban úgy véli, szó sincs erről, mivel felettesétől is engedélyt kért, hogy az őrsön fotózzon, inkább arról van szó, hogy több kolléga is szemet vetett rá, és nem viselték jól az elutasítását. 4 év szolgálat után teljesen más területen próbált szerencsét, és azért nem sikerült rosszul a váltás, mármint ami az anyagiakat illeti.

Egyébként rengeteget utazik, és szebbnél szebb helyekre jut el. Bár nem panaszkodik, de az őrmester elmondása szerint nagyon szerette korábbi hivatását és nehéz szívvel hagyta ott a rendőrséget.